A hátborzongató Slenderman tragédia

2017. február 4., szombat




2014-ben esett meg egy rendkívül felkavaró gyilkossági kísérlet, melyben tinédzserek gyilkolták meg 12 éves társukat, mert egy rejtélyes, arctalan alak suttogta nekik, hogy tegyék meg. Állítólag egy börtönviselt férfi szelleme, mások szerint egy interdimenzionális lény.

Slenderman legendája

Slenderman alakja már több éve nagyon közkedvelt és ijesztő téma az internetezők körében. A jelenségről, vagy inkább lényről alig tudni valamit. Azt beszélik, hogy valaki egyszer egy internetes fórumon találta ki, mások viszont azt állítják, hogy komolya történelmi nyoma van az alaknak több évtizeddel ezelőtti iratokban.

Hogy mi az igazság, azt aligha tudja valaki, ellenben évről-évre egyre több szörnyű észlelést tulajdonítanak neki, és nemrégiben, 2014-ben még egy borzalmas gyilkosság eredője is volt.

Slenderman alakja - aki látta már – borzasztó a szemtanúk szerint, noha azt beszélik róla, hogy aki megpillantotta már, azt idővel elragadja a halál az ő képében.

Gonosz alakja el-eltünedezőben pillantható csak meg a sűrű ködben. Egyszer távol, máskor egészen közel sejlik fel, ez teszi olyan ijesztővé az amúgy szinte ártalmatlan figurát.

Slenderman a kivárás mestere, áldozatait leginkább az őrület, mint a lény által okozott erőszak pusztítja el. Mielőtt azonban rátérnék a nevében elkövetett borzalmas gyerekgyilkosságra – pontosabban annak megkísérlésére – elevenítsük fel, mit is tudunk erről a titokzatos alakról.

Már korábban is beszéltek róla.

Egy legenda szerint Mark Slender volt az eredeti neve a lénynek.

1921-ben pedofil vádakkal börtönbe zárták, majd arcát levágták, végtagjait meghosszabbították. Mivel a börtönben gyűlölték a pedofilokat, így rengeteg bántalmazást kapott az amúgy is eltorzított férfi, míg végül egy napon megszökött, és sose látták többé.

Más források szerint ott halt meg a börtönben egy ilyen bántalmazás során, ezért kísért és bolyong a világban torzszülött túlvilági testével.

Sokakat olyannyira megihletett Slenderman, és az őt körülvevő felhajtás, hogy felfigyeltek rá a nagy filmstúdiók is, és a hírek szerint már egy ideje készülőben van egy önálló, nagyszabású Slenderman film is.

Akadnak olyan elképzelések is, miszerint ő valójában egy interdimenzionális lény, és Mark Slender volt az első olyan ember, akin elvégeztek egy ilyen kíséretet, melynek keretében megpróbálták egy másik létsíkba át teleportálni.

A kísérlet balul sült el, ezért a férfi egy anyagtalan, félig létező, félig nem létező állapotba került, ami egyszerre jelenti azt, hogy fizikailag jelen van a világban, de egyben anyagtalan is, és különös képességekre tett szert, és meghasadt az elméje

Szörnyű gyilkosság Slenderman nevében

2014-ben rázta meg a borzalmas eset az egész világot, amikor két tinédzser meg akarta ölni egy 12 éves társukat azért, mert Slenderman kényszerítette őket.

Egy 12 éves amerikai lány barátnőjével együtt kitervelték a velük egyidős osztálytársuk meggyilkolását, csak hogy a sötét lény kedvére tegyenek vele.

A gyilkossági kísérlet után - amibe végül ott és akkor nem halt bele az áldozat szerencsére - egy országúton sétálva találtak rájuk a rendőrök. A lányok azt mondták, hogy el akartak menni Slenderman házába; erről úgy hitték, egy wisconsini erdőben van.

Az esettel kapcsolatban azóta is rengeteg az ismeretlen momentum és tényező, és sokan hisznek abban, hogy Slendermannek valóban van ereje az elme felett, és valójában a lányokat egyszerűen megszállta ez a démoni lény.

Hogy így volt-e vagy sem, azt nem tudni, mindenesetre Slendeman legendája továbbra is köztudatban van, és lesz is, mivel egyre többen vélik látni őt…

paranormál megmagyarázhatatlan slenderman ijesztő durva hátbrozongató


Megtekintések száma: 39346





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet