Minden sakkbábu a helyén van: elindíthatják az Agenda 21 protokollt, mely az emberi populációt 93%-kal csökkenti?
Közel van egy háborús kataklizma. Minden eddigi hasonló helyzetnél forróbba mostani helyzet.
Pedig az elemzők amúgy sem sűrűn dobálóznak a harmadik világháború lehetőségével, mert akik tudják, hogy milyen volt, átélték, azokat ez nagyon meg is ijeszti.
Az atomháború rémálma sokak számára egyenlő a III. világháborúval.
A Harmadik világháború alatt olyan feltételezett összecsapást értünk, amely hasonló méretű vagy nagyobb lenne, mint az első és a második világháború, és akár az egész emberi civilizációt a megsemmisülés szélére sodorhatná.
A legutóbbi nagy világégés 1945-ös befejezése óta többé-kevésbé béke honol a földön. Ám egy statisztikus professzor szerint ilyen méretű háborúk körülbelül 205 évente követik egymást, addig csak viszonylagos a nyugalom.
Addig még lenne időnk, de az atomháború lehetőségét egy titkos szerveződés, az ún. háttérhatalom mesterségesen előre tolta.
A háttérhatalmi elit egyetlen célja az, hogy visszaállítsa a Földön uralkodó tökéletes egyensúlyt a fajunk és a természet között.
Ezt sokan hívják Agenda protokollnak is, mármint azt a globális tervezetet, mely azt írja le, hogyanm kell lefolytatni ezt a tömeges népirtást, mely emberek milliárdjaival végezne rövid időn belül.
Az ideológiai alap szerint ugyanis a Földön alig 500 millió embernek lehetne és szabadna élni. Ez a felső tízezer körébe tartozó kiválasztott 500 millió ember kell, hogy legyen.
Az agenda 21 protokoll a világhatalmi elit végső, és egyben utolsó végrehajtandó lépése azelőtt, hogy megalakulna a Föld felett uralkodó Új világrend.
Emberek milliárdjai lehelik ki majd rövid idő alatt a lelküket, feltehetően egy globális járvány, vagy háború – vagy mindkettő – keretében.
Ennek a sakktáblának már javában az előkészítése zajlott az elmúlt évtizedekben.
Egy hatalmas épirtás fog lezajlani, ahol kitakarítják azokat az emberi elemeket, akik még képesek öntudatosan gondolkodni, hiszen akik gondolkodnak, óriási veszélyt jelenthetnek az Új világrend totalitárius hatalmára.
Jelenleg a jogállamiság felszámolása folyik. A nemzetállamok szép lassan, módszeresen való lebontása és bedöntése mindenféle, köztük gazdasági eszközökkel.
Végső soron pedig elérkezünk a harmadik nagy világégéshez, melyet a háttérből, valójában mesterségesen keltettek, hogy így záruljon be a kör teljesen. Az óra ketyeg, a háború minden eddiginél közelebb áll hozzánk, ez pedig emberek millióinak a halálát követeli majd.
OSZD MEG másokkal is!