A háttérhatalmi pénztőke már rég bekebelezte Magyarországot?

2018. május 26., szombat




A világhatalmi elit pénzügyi rabláncán vagyunk - ennek jeleit pedig már Európa-szerte más országokon is látni.

Magyarország már régóta egyfajta rabláncon van, egy olyan háttérhatalmi elit által, akik a háttérből mozgatják a szálakat.

A magyar államadósság ugyanis nem véletlenül falta fel gyakorlatilag az országot.

A magyar adófizetők pénzén olyan bankrendszerek alakultak ki, akik nem a nemzet érdekeit szolgálták, kormányaink pedig nem tudtak valójában érdemben fellépni ellenük.

A pénztőkések egyszerűen kiszivattyúzták a pénzt az országból. Először a nagy gazdasági vállalatokkal kezdték, majd a magyar iparral.

A nemzetgazdaság olyan szinten tönkrement, hogy be kellett zárni az egykor híres és nagy magyar gyárakat, ez pedig tragikus következményekhez vezetett.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezután a kisgazdaságokat, családi vállalkozásokat lehetetlenítették el.

Végül pedig a legkisebb egység, az egyén és a magyar családok következtek. Elvették az otthonaikat és a vagyonukat különféle hiteleken és adósságspirálon keresztül.

Erre azért volt szükség, hogy a magyarokat, és Magyarországot gyengítsék.

Mindeközben ahogyan egyre nincstelenebb lett a magyar nemzet, egész Európa-szerte megindult a gazdaságok kiszipolyozása.

A háttérhatalom különféle módszereket vetette be arra, hogy még több pénzhez és befolyáshoz jusson.

Hatalmas háborúkat generáltak, és egyéb fegyveres konfliktusokat. Mindemellett gyakran mindkét felet felfegyverezték, és finanszírozták magukat ezen eladásokból. 

A gazdasági világválság is ezen háttérhatalom műve volt, hogy a maradék "tőke" is elkerüljön a közszférából, és az emberektől, és a magánszférájukban landoljon.

Azóta a helyzet még rosszabb lett, de nem csak hazánkban, hanem az egész világon.

Egy friss jelentés szerint nominálisan történelmi csúcsot döntött a világ adósságállománya. Egy 2017-es elemzés szerint ugyanis soha nem volt ennyi adóssága a világnak.

A bolygó uzsorásai csak tartják a markukat, és kamatos kamatot számítanak fel minden egyes kölcsönadott pemnnyre vagy fillérre...

Ezzel nemhogy a magyar kormány, de a nemzetköti Európai szervezetek, sőt, maga az Unió sem tudott szembe szállni.

És hogy mi várható?

Nem feltétlenül jó dolog, hogy ennyire eladósodott a világ, főleg a háztartások és államok. Egyfelől ha kitart a konjunktúra, akkor a kamatok nem maradhatnak ilyen szinten, hiszen ez a gazdaság „túlhevülésével” elsősorban az infláció elszaladásához vezetne.

Emiatt az Egyesült Államokban már el is kezdődött szépen lassan a kamatemelés, amit idővel Európában is követni kell majd. A kamatemelés miatt viszont a hitelezés és a hitel-visszafizetés is drágábbá válik majd.

Ám ennél jóval szélesebb körben is gondokhoz vezethet a kamatemelési ciklus visszatérése. A gazdaság túlhevülésének réme és a magas adósságállomány együtt elég rossz kombináció.

Sokak szerint az egésznek az lehet a vége és egyben törvényszerűsége, hogy a rendszer majd önmagába omlik, egy brutális gazdasági recesszió során, és rengeteg ország sodródhat az államcsőd közelébe.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 6591





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet