A híres Patterson film eredetije a jetiről

2017. április 23., vasárnap




A teljes archív felvétel a nagylábúról, mely azóta is csupa rejtély.

Létezik a jeti, azaz a nagylábú? Vagy csak egy globális folklór része lenne? Sokan esküsznek rá, hogy látták, és vannak olyan biológusok is, akik szerint nem kizárt a létezése.

Ez azonban nagyon gyenge bizonyíték arra nézve, hogy valóban létezik, ebbe egyetérthetünk.

Egyetlen, igazán kézzel fogható dokumentum az a film, amelyet 1967. október 20.-án forgatott az erdőben Patterson, amikor váratlanul elébe került egy - feltehetően nőstény - jeti.

Húsz méter távolságból látható a nagytermetű, menekülő lény, amely minden tekintetben jókora majomra emlékeztet.

2 és fél méter magas lehetett a felvétel tanulsága szerint, és legalább két mázsát nyomhatott.

Gyorsan menekült a felbukkanó emberek elől, majd nyoma veszett. Azóta rengeteg dolog derült ki, a felvételről. Vannak, akik a mai napit hiteles, és egyetlen bizonyítéknak tartják, míg mások egyszerű csalásnak.

Ugyanakkor sokszor és sokan vizsgálták tudományos szemmel ezt a felvételt, és arra jutottak, hogy a felvételeken látható testtartást és mozgást az élőlény vélt súlyával és magasságával lehetetlen lenne egy embernek utánoznia.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek nagylábú jeti paranomál


Megtekintések száma: 253969





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet