Ez durva…
Egy bajor kutatás adatai szerint az első és a második hullámban is jóval több gyermek fertőződhetett meg új koronavírussal, mint ahány esetet sikerült PCR-tesztekkel kiszűrni. A Fr1da nevet viselő kutatóprogramban a bajor óvodás és kisiskolás korosztályt szűrik az egyes típusú diabéteszre utaló korai jeleket keresve.
A koronavírus-járvány ideje alatt az Anette-Gabriele Ziegler vezette programokban dolgozók úgy gondolták, hogy a vérminta adását is megkövetelő program révén utánajárnak: vajon a mintákat adó gyerekek mekkora hányada esett át korábban az új koronavíruson. Ehhez egy nagyon pontos antitesttesztet fejlesztettek ki, amellyel megállapították:
AZ ELSŐ HULLÁM ALATT A PROGRAMJUKBAN SZŰRT GYERMEKEK 0,87 SZÁZALÉKA ESETT ÁT A MEGBETEGEDÉSEN, AMI MINTEGY HATSZOROSA A HIVATALOS SZÁMOKNAK
– írta az infostart.hu a MedicalXpress cikkére hivatkozva.
A Fr1da kutatás folytatódott a második hullám idején is. Az óvodás korosztály 5,6 százaléka eshetett át a vérminták alapján a koronavíruson, míg a kisiskolások körében ugyanez az arány ennél is magasabb, 8,4 százalékos volt.
Az első hullámban mérttel szemben a második hullám végére, január-február környékén nyolcszorosa volt az antitestek előfordulásának aránya ahhoz képest, amit az első hullám végén tapasztaltak.
A MÁSODIK HULLÁMBAN A TÉNYLEGESEN MEGFERTŐZŐDÖTT BAJOR GYEREKEK SZÁMA HÁROM-NÉGYSZER MAGASABB LEHETETT ANNÁL, AMI A HIVATALOS ADATOKBAN SZEREPELT.
Markus Hippich, a kutatás vezető szerzője szerint a jelenség hátterében az állhat, hogy gyermekkorban nagyon gyakori a tünetmentes megbetegedés.
AZ ÓVODÁSKORÚ, ANTITESTEKKEL RENDELKEZŐ GYEREKEK 68 SZÁZALÉKA, AZ ISKOLÁSOK 52 SZÁZALÉKA NEM SZÁMOLT BE SEMMIFÉLE, KORONAVÍRUSRA UTALÓ TÜNETRŐL A KUTATÁS SORÁN KITÖLTÖTT KÉRDŐÍVEKEN.
A kutatók szerint több ok is közrejátszhatott abban, hogy a második hullámban több volt a megbetegedés: az őszi-téli szezon kedvezett ennek, az óvodák és iskolák nyitva voltak, és megjelentek a variánsok is. A szakértők szerint a kutatás eredménye azt mutatja, hogy a gyerekek igenis fogékonyak a megbetegedésre.