A Hold rejtheti az emberiség és a Föld végzetét? Jön a világvége?

2023. május 18., csütörtök




A NASA a Hold és a Nap segítségével titkolja előlünk a közelgő világvégét - legalábbis egy teória szerint.

A világvége hívők olyan elmélettel álltak elő, mely minden eddiginél sokkolóbb lehet. Ha pedig igaz, akkor minden embernek félnie kellene, mert szerintük nincs sok már hátra abból a világból, amit jelenleg ismerünk.

A NASA egy óriási hazugsággal eteti az embereket - állítják.

Ebben a globális összeesküvésben hatalmas szerepe van a Holdnak és a Napnak. valamint a rejtélyes kilencedik bolygónak, mely az összeesküvés elmélet hívők szerint maga a Nibiru, melyről úgy tartják, ütközni fog Földünkkel a bizonytalan jövőben.

A világ kormányainak egy része titokban összefogott, hogy egy bolygóvédelmi tervet hozzanak létre, amivel talán megmenthető a Föld.

Eközben azonban vészesen közelebb a Nibiru, és ezt el kellett fedni a világ elől, hogy az emberek ne sejtsenek semmit, és ne alakuljon ki világméretű pánik.

Egy vegyszer segítségével egyszerűen elfedik a közeledő bolygót, amihez a Napot és a Holdat is felhasználják.

A NASA állítólag egy gigászi reflektort is használ, amivel imitálják a Holdat, többen pedig arról is beszámoltak, hogy nem látják a csillagokat.

A NASA már az elmúlt hetekben többször is kénytelen volt tagadni a Nibiru létét.

Ami különös az egészben az összeesküvés elméletek hívei szerint, hogy a NASA szakemberei szokatlanul feszülten tagadták a vádakat, és ez éppen az ellenkezőjére utalhat.

A Nibiru létezése egyébként 2008-ban bukkant fel, miután kiderült, hogy Zecharia Sithcin és több más kutató olyan sumer agyagtáblákat vizsgált, melyek egy gyilkos bolygóval való ütközésünket, és az azt követő világvégét írták le.

Azóta folyamatosan terítéken van a Nibiru kérdése.

Vannak, akik szerint az egész csak egy átverés, de még többen vannak, akik hisznek benne, és úgy gondolják, valamit mindenképpen titkolnak a különféle űrügynökségek a világ elől Marduk csillagával kapcsolatban.

OSZD MEG másokkal is!

nasa összeesküvés világvége nibiru kataklizma végidők


Megtekintések száma: 67726





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet