A Honfoglalás egy kitalált hazugság: szabadkőművesek írták át a múltunkat

2021. július 7., szerda




Szabadkőműves társaságok nemzetellenes megbízására terjedt el a Honfoglalás-mítosza? Konkrét bizonyítékok a nemzetárulásra! A napot is lehazudták az égről a múlttal kapcsolatban!

Honfoglalás:

Ezt a szót a nyelvújításkor Kazinczy maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki. A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek.

Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét.

A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére.

Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében.

Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a neandervölgyi ember által benépesült Európa.

A magyar a legrégebbi európai génjelző.

A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza. A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője.

Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a víz által el nem borított területről, a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld többi tájára.

Xenofon írja: Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak.

Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt.

Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik.

Azaz szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet! Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll!

Árpád vezetésével a hazajövetel jelentősebb ütközetek nélkül történt, hiszen itt a visszatéréskor magyarul beszélő rokonokat találtak.

A Tarih-i Üngürüsz szerint, amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek.

Anonymus megemlíti a székelyeket, akik Árpád elé mentek és csatlakoztak is hozzá.

Anonymus és Kézai Simon visszaköltözésnek, Thuróczy János visszatérésnek, Székely

István és Heltai Gáspár második bejövetelnek, a Képes Krónika, Ranzano és Bonfini nagy visszaköltözésről ír.

A magyarok egy szétesett Európába érkeztek vissza. A Kárpát-medencében őseink ezek után olyan szilárd jogállamot hoztak létre, mely 1000 éven át a Szent Korona alá tartozó népek között viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett.

J.J. Modi indiai professzor szavai:

“Áldottak legyetek magyarok, Attila népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak- s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme.

Kutatásaim alapján a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja.

Attila a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint igaz hős, lovagias és nagylelkű volt.”

OSZD MEG másokkal is!

magyarsag ősmagyarság honfoglalás nemzettudat


Megtekintések száma: 76789





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet