A japán Ucurobune ufó legenda

2017. március 28., kedd




A 19. század legrejtélyesebb ufó észlelése még ma is feladja a leckét a tudósoknak.

Japánban a 19. században történt egy olyan elképesztő eset, mely nem hagyja még ma sem nyugodni az embereket. Nem csak azért, mert állítólag ufót láttak, hanem azért is, mert mind a mai napig nincs logikus magyarázat a történtekre.

Az egész egy 1803-as hideg téli estén következett be, amikor néhány halász egy felszínen úszó tárgyra lett figyelmes. Mivel nem tudták, hogy mi az, lassan közelebb mentek hozzá hajójukkal.

Mindez a Csendes-óceán ibaraki partjainál zajlott le. Ekkor még senki sem tudta, hogy ez lesz a század legmeghatározóbb megmagyarázhatatlan ügye.

Szóval a halászok közelebb mentek hajójukkal, hálókkal behúzták a tárgyat a partra, és alaposan szemügyre vették. Nem tudták mi lehet, sohasem láttak még azelőtt hasonlót.

A vízen talált 5-10 méteres ismeretlen tárgyat Ucurobune-nak nevezték el, ami „üreges hajót” jelent. Azért kapta ezt a neve, mert kerek volt, vasból, vagy más fémből készülhetett, és üvegablakai voltak. A hajóból furcsa zajok jöttek. A halászok félelemmel telve nyitották fel a tárgy oldalán lévő ajtót, ahol egy gyönyörű nő látványa igézte meg őket.

Nem tudták, honnan jöhetett, sem azt, hogy milyen népcsoportból származott, de a bőrszíne hófehér volt.

A nő állítólag olyan nyelven beszélt, amit senki nem tudott megérteni, és olyan ruhát viselt, amit a halászok korábban sohasem láttak. Ezen kívül hosszú fehér parókát viselt, és volt nála egy doboz, amibe senkinek nem volt szabad belenézni.

A nő nem kommunikált senkivel, a halászok közül ennek ellenére többször próbáltak vele beszélni, de az meg sem szólalt, vagy ha valamikor sikerült is egy-egy szóra beszédre bírni, érthetetlen szavak és mondatok hagyták el a száját.

Nem tudták kezelni a helyzetet, és a halászok nem akartak bajba kerülni, ezért fogták, a nőt visszatessékelték a szerkezetbe, amiben találták, majd visszaengedték a vízre. A nőt, és a különleges gömb alakú tárgyat soha többé nem látták.

Azóta is rejtély, hogy a halászok pontosan kivel si találkoztak, és mi lehetett az Ucrobune szerkezet. Az biztos, hogy valós történésről van szó, mert több egymástól független feljegyzés is említést tesz róla, és a halászokról.

Az illusztrációk alapján ugyan az Ucrobune olyannak látszik, mint egy UFO, de a kép a szakértők szerint nem méretarányos, és nem lehet tudni, hogy valóban egy földönkívüli űrhajó lehetett-e valójában.

Ugyanis az elmúlt évtizedek alatt rengeteg megoldása született a történetnek. Egyesek szerint a különös ruhában lévő fehér nő egy időutazó szerkezetben ülő utas volt, aki véletlenül kötött ki az adott helyen, adott időben.

Talán azért nem látták soha többé, mert később a nő visszautazott a saját idejébe, feltételezhetően a jövőbe. A szkeptikusok is megpróbálkoztak a jelenség, és a történtek logikus úton való magyarázatával. Szerintük valószínűleg egy hőlégballon gondolája, kosara lehetett. Akkoriban ugyanis a nyugati országokban széles körben utaztak az emberek hőlégballonnal.

Azonban kérdéses, hogy ez esetben miért láttak a halászok hatalmas, fémes szerkezetet, és miért meséltek üvegablakokról...

Az sem kizárt, hogy az Ucurobune valójában egy titkos kémléggömb volt, ami véletlenül zuhant le a Csendes-óceánba.

Ha pedig valóban földönkívüli jármű volt, akkor a benne ülő nő valójában nem is emberi volt, hanem sokkal inkább valamiféle humanoid, és ezért nem érthették, milyen nyelven beszél.

Az évtizedek múlásával a rejtély nem lett tisztább, sőt, csak egyre több teória gyűlt az események köré, melyek még inkább árnyalják a képet: vajon időutazás szemtanúi voltak a halászok, vagy egy idegen lény látogatásának? Vagy pusztán egy léghajó vízen lebegő maradványainak?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufó ufók idegen idegenek időutazás


Megtekintések száma: 49238





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet