A Juno űrszonda felvételt készített a Jupiter különleges képződményéről

2016. december 14., szerda




A Juno űrszonda olyan bámulatos képet készített a Jupiterről, melyen látszódik az a nyolc különös alakzat, amit sokan csak a Jupiter nyakékeként emlegetnek.

Juno, és a Jupiter

A Juno nevű NASA szondát még 2011-ben indították, annak céljából, hogy majd elérjen a Jupiterhez, és ott tanulmányozás alá vegye az óriási gázbolygót.

A Junot gyakorlatilag a New Frontiers program második küldetéseként lehet értelmezni.

A Juno poláris pályáról vizsgálja a Jupiter mágneses terét, a bolygó magját és légkörét. Ez az első olyan űrszonda a Jupiterhez, amelynek energiaellátását napelemekkel biztosítják.

A szonda főbb céljai között van az is, hogy a Jupiter légkörének összetételét elemezze, vizsgálgassa, és vízre utaló jeleket keressen, továbbá a mágneses mezőt is szemügyre vegye. Ha eljár a küldetése 4 év múlva, akkor pedig előreláthatólag belevezetik a Jupiter atmoszférájába.

Bámulatos felvétel a Jupiter képződményéről

A Jupiteren megtalálható egy gigantikus, az óra járásával ellentétes irányban forgó viharrendszere, mely együttesen egy nyakéket alkot, legalábbis egy ahhoz kísértetiesen hasonlító alakzatot, képződményt.

Ezek fehér ovális alakokként tűnnek fel déli féltekéjén. 1986 óta számuk 6-9 között ingadozott, jelenleg nyolc vehető ki a Jupiteren.

A fotót 2016. december 11-én készítette a NASA szondája, miközben harmadik közeli elrepülését végezte. A kép készítésekor mintegy 24 ezer 600 kilométerre járt a bolygótól.

Bár a most készült fotó nem képezi kifejezetten részét a tudományos missziónak, érdekességként kihagyhatatlan volt, hogy képet készítsenek erről a nagyszerű, és érdekes jelenségről.

Az atmoszféra lehet a kulcs

Sokak szerint a Juno küldetésének fénypontja az lehet majd, amikor a szonda „halálakor” a szerkezetet beleirányítják az atmoszférába. Ekkor ugyanis rengeteg adatot gyűjthet be arról, hogy mi található a sűrű felhőrendszerek alatt, amíg ég jelet tud nekünk küldeni.

A Jupiter belsejéről ugyanis mind a mai napig csak találgatások vannak. Senki sem tudja, mi van odalenn, és hogy a bolygó valóban teljesen gázokból áll-e vagy sem.

Egyesek szerint óriási elektromos viharok, széllökések lehetnek odalenn, míg mások olyan elmélettel is előálltak már, hogy a Jupiteren valójában egy köpenyszerű, képlékeny felszín létrejöhetett, közel a maghoz, és ekörül forog a bolygót övező irgalmatlanul nagy mennyiségű gáztömeg.

tudomány űrkutatás


Megtekintések száma: 17757





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet