A kannabisz hatóanyaga segít csökkenteni az alkoholfüggőséget és egyéb káros hatásokat

2019. június 30., vasárnap




Ez még a tudósokat is meglepte

A CBD, ami egy széles körben elérhető kannabinoid különböző egészségügyi hatásokkal, segíthet a súlyos alkoholfogyasztással küzdő embereknek a jelenlegi tudományos bizonyítékok felülvizsgálata szerint.

Úgy tűnik, hogy a kannabidiol „nemcsak az alkoholfogyasztás csökkentését segíti elő”, írják a tanulmány szerzői, de a kutatások azt is kimutatják, hogy a vegyület „sajátos védelmet biztosít máj és az agy számára, ami csökkentheti az alkohollal összefüggő májbetegségek és agykárosodás kialakulását és hatását.”

A felülvizsgálat átfogó képet nyújt arról, hogy az adatok mennyire ígéretesek a CBD hatékonyságára vonatkozóan alkoholhasználati rendellenességek esetén. A szerzők ugyanakkor azt is leírják, hogy szükség van emberi klinikai vizsgálatokra elvégzésére, amelyekből eddig még egy sem készült, hogy azok „előkészítsék az utat az új ártalomcsökkentési módszerek tesztelésére az alkoholhasználati rendellenességekben.”

Francia és belga kutatók 26 korábbi tanulmányt vettek alapul 1974 és 2018 júniusa között, amelyek a CBD hatását vizsgálják az etanollal kezelt állatokra. Számos olyan tanulmányt találtak, amelyek kimutatták, hogy a CBD csökkentheti az alkoholfogyasztást. Az egyikben például a kutatók felfedezték, hogy a CBD-vel kezelt egerek kevésbé motiváltak azért dolgozni (ebben az esetben egy kart mozgatni), hogy hozzáférjenek egy folyékony oldathoz, amely 8% etanolt tartalmazott.

„A kísérleti tanulmányok azt mutatáják, hogy a CBD csökkenti az alkoholfogyasztás teljes szintjét az alkoholhasználati rendellenességek állatmodelljeiben, csökkentve az etanol bevitelét, az etanol motivációt, a visszaesést, a szorongást és az impulzivitást.”

Más tanulmányok azt mutatták, hogy a nem-mérgező kannabisz vegyülettel rendszeresen adagolt egereknél kevésbé valószínű a visszaesés miután leszoktatták őket, még akkor is, ha stressznek tették ki őket.



A betegség különböző aspektusaira gyakorolt hatása (beleértve a „bevitelt, a motivációt, a visszaesést, a szorongást és az impulzivitást”) miatt a CBD „jelentős hatást gyakorolhat az italfogyasztásra alkoholhasználati rendellenességtől szenvedő embereknél”, írják a felülvizsgálat szerzői.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy hasznos lenne olyan adatok felhasználása, amik mértéktelen alkoholfogyasztás-modelleket, valamint olyan modelleket használnak, amelyek a hosszú távú alkohol-expozícióra összpontosítanak.

A felülvizsgálat rámutatott arra is, hogy a CBD befolyásolhatja az alkohollal összefüggő májgyulladást. Az egyik vizsgálatban a kutatók azt találták, hogy azoknak az egereknek a mája, amik CBD-t kaptak azelőtt hogy erőszakkal 12 óránként alkohollal táplálták őket öt napon át, kevésbé sérültek, mint azok az egerek, amik nem kaptak CBD-t.

szerzők arra utalnak, hogy a CBD általános előnyeit a problémás alkoholfogyasztás esetén, annak a „komplex” hatásnak lehet tulajdonítani, amivel a vegyület kölcsönhatásba lép a CB2 receptorokkal, amelyek az egész testben megtalálhatók.

A jelentés szerint a jelenleg elérhető gyógyszerek, amik segítséget nyújtanak az alkoholhasználati rendellenességektől szenvedő embereknek abbahagyni az ivást „nem elég hatékonyak a lakosság szintjén, és új terápiás kilátásokra van szükség. Sőt, nincs olyan szer, amit az alkohollal összefüggő károsodások csökkentésére vizsgálnak, sem az agy, sem a máj esetében.”

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy „a CBD-nek sok pozitív hatása lehet az alkoholhasználati rendellenességektől szenvedő betegek esetében, beleértve az antiepileptikus, a kardioprotektív, a szorongásgátló vagy fájdalomcsillapító hatásokat. Az emberi tanulmányok tehát döntő fontosságúak ahhoz, hogy felderítsük a CBD használatának számos lehetőségét az alkoholhasználati rendellenesség és az ahhoz kapcsolódó betegségek kezelésében.”

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: orvosikannabisz.com

egészség életmód kannabisz


Megtekintések száma: 31307





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet