A katonai rendőrség egy idegen lényt ölt meg 1978-ban egy amerikai bázison?

2023. október 17., kedd




Az egyik legjelentősebb ügy teljes igazsága!

1978 január 18-án a kora reggeli órákban UFO-kat láttak repülni a Fort Dix és a McGuire valamint a szomszédos katonai légibázisok felett. Nem sokkal később a légierő egyik biztonsági járőrét a McGuire légibázis hátsó kapujához rendelték, hogy beengedje a New Jersey állami rendőrséget, akik kerestek valamit.

Az egyik repülő ügyeletes Jeff Morse (álnév) őrmester volt. A rendőr azt mondta Morse-nek, hogy a Fort Dix egyik katonai rendőre egy alacsonyan repülő tárgyat üldöz, amely átlebegett az autója felett; majd egy kis lény nagy fejjel és karcsú testtel megjelent a járműve előtt. A katonai rendőr pánikba esett és néhányszor rálőtt a .45-ös automata fegyverével. A lény elmenekült a két bázis közötti kerítésen át mielőtt elesett és meghalt az elhagyatott kifutópályán.

Morse és társai megtalálták a kifutópályán fekvő testet. Ahogy követték a rutin eljárást és körülkerítették a "tetthelyet", egy másik, "kék sapkás" katonai erő vette át az irányítást, mely Morse és társai számára ismeretlen volt. Morse egy megfigyelő szerepbe került, de viszonylag közelről látta, hogy mi történik.

Később a nap folyamán egy csapat érkezett a Wright-Patterson légibázisról egy C-141-es teherszállító repülőgépen, ládába csomagolták a testet és felvitték a repülő fedélzetére és felszálltak. Morse-t és társait figyelmeztették, hogy ne beszéljenek senkinek az eseményről, különben hadbíróság elé kerülnek.

Két nappal később Morse-t és más résztvevőket a Wright-Patterson légibázisra vitték Ohióba, ahol megfélemlítő kihallgatáson estek át és újra figyelmeztették őket, hogy ne beszéljenek az esetről. Morse ismerte a kihallgató csapat tagjainak nevét a jelvényükről és igazolta a személyazonosságukat. Morse elmondta, hogy "Azt mondták, az a kötelességem, hogy tartsam a számat... Aláirattak velem egy nyomtatványt és ezzel állítólag egy életre gúzsba kötöttek."

Röviddel azután, hogy visszatértek a McCuire légibázisra, Morse-t kikérdezte a parancsnoka, egy alezredes (a neve is ismert), és többet nem hallott az incidensről. Röviddel ezután valamennyi érintettet átvitték egy külön tengerentúli bázisra. Morse-t Okinawára szállították.

A szerző, aki az esetről írt többször találkozott Morse-vel szemtől szembe, számos alkalommal beszélt vele telefonon és úgy vélte, hogy a történet teljesen hiteles. Morse teljes mértékben együttműködött, a legjobb tudása szerint válaszolt minden kérdésre és elfogadta, hogy találkozik és beszél több kollégájával.

Gyakorlatilag hivatalos beszámolót adott az incidensről több tanú jelenléte mellett, és kérdésekre válaszolt a részletekkel kapcsolatban.

Annak következményeként, hogy rossz helyen volt rossz időben, Morse-t később zaklatták és fenyegették, jó hírnevét megcsorbították és később nehezen talált munkát a bűnüldözés terén.

Egy másik tanúja ennek a rendkívüli eseménynek George Filer, az Egyesült Államok nyugalmazott őrnagya volt, aki a McGuire légibázison állomásozott 978-ban. Hírszerző tisztként szolgálva az egyik feladata az volt, hogy tájékoztassa parancsnokát, egy tábornokot.

Nem volt szolgálatban az incidens idején, de másnap reggel hallotta, hogy egy "idegen testről" beszélnek és egy csomó szokatlan tevékenységet tapasztalt. Filer is kész volt vallomást tenni az esettel kapcsolatban azokról az információkról, melyeket első kézből ismert és amit az esemény óta megtudott a történésekről.

"A biztonsági rendőrségünk kiment és ott találta őt a kifutópálya végén," - mondta Filer. "Megkértek, hogy tájékoztassam a vezérkart," - mondta, de később azt mondták neki, hogy mégse tegye.

Filer számára nem újdonság az UFO-k észlelése. Saját weboldalán a National UFO Center (1) honlapon szintén foglalkozik az idegen járművek kérdésével, és az ABC News-nak 2001-ben elmondta, hogy maga is egy UFO-t üldözött Anglia felett, amikor az amerikai légierőnél repült. (2)

George Filer végül részletes nyilatkozatot tett az 1978-as esetről, melynek során nagy valószínűség szerint egy földönkívüli lényt lőttek le a Fort Dix légibázison, aki miután elmenekült, a McGuire bázis kifutópályáján halt bele sérüléseibe. Ezt a nyilatkozat látható az alábbi felvételen.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Újvilágtudat

ufó ufók idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 93079





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet