A Kék Könyv Projekt új archív felvételt szivárogtatott ki az EBE-3 nevű földönkívüliről!

2023. március 21., kedd




Itt az interjú második része!

Újra ámulatban a világ: a Kék Könyv Projekt keretében kiszivárogtatott archív videó egy földönkívülit, és a vele való interjút mutatja be.

A felvétel akár igaz, akár nem, rengeteg kérdést felvet az idegenekkel, és a földönkívüliek létezésével kapcsolatban, és nagyon megosztja az embereket.

Az EBE-3 nevű extraterresztriális - azaz földönkívüli - lényről korábban már napvilágot látott egy szintén fekete-fehér megkopott felvétel.

Mint ismeretes, ez a felvétel 1964-ből származik. Az interjú egy speciális szalagra rögzítették, majd titkosították. A videó azonban később kiszivárgott, és berobbant a hírekbe.

Az idegen EVE-3-névre hallgatott, az interjúztató pedig egy bizonyos "Victor" volt, legalábbis így hivatkozott önmagára.

Az idegen lényt akarata ellenére tartották fogva az 51-es körzetben, többek között ezért is titkosították sok-sok évre a felvételt és az ügyiratot, hiszen ez nemzetközi jogszabályokba ütközik, annak ellenére sem etikus, hogy egy idegen lény nem tekinthető állampolgárnak hivatalosan.

A nemrég napvilágot látott anyag az interjúhoz kapcsolódik, egyfajta második részként.

A most közzétett interjúban EBE-3 beszédet használ arra, hogy az emberekkel kapcsolatba lépjen. Elmondja, hogy ő egy olyan faj egyede, mely az emberiség távoli jövőbeli leszármazottja, és a Homo Sapiensből fejlődik majd ki, sok millió év múlva.

EBE-3 elmondta, hogy tisztában van a fajuk az univerzum eredetével, de ez túl komplikált ahhoz, hogy az emberiség megértse.

Annyit azért kiszedtek belőle az interjú során, hogy a létezés végtelen, és a világegyetem nem teremtve lett valójában.

Az univerzumunk csak egyetlen véletlen pillanat, melyben a múlt, a jelen és a jövő történései egy időben megtörténtek, csak ezt nem így érzékeljük mi, emberek.

Végtelen számú univerzum létezik, azonban nagyon sokban nem alakult ki élet. A lény azt állította a felvételen, hogy az élet csak úgy megtörtént, a véletlenszerűség hatására, és nincs teremtő.

Éppen ebből adódóan az életnek és az univerzumunknak nincs egyfajta célja, értelme, így jelentése sem.

Hogy ki mennyit hisz el ebből az egészből, az persze szíve joga, és nem árt, ha az emberekben van egy egészséges szkepticizmus.

Ha azonban van igazság az archív videó mögött, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mi végre is létezik a világunk…

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés univerzum


Megtekintések száma: 122950





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet