A Kennedy-gyilkosság még MINDIG titkosított aktái rejthetik a végső kulcsot, és vezethetnek el a gyilkosság megbízójához!

2017. október 27., péntek




Szakemberek egészen hajmeresztő dolgot állítanak...

A Fehér Ház csütörtök esti közlése szerint az Országos Levéltár helyi idő szerint csütörtökön éjjel a honlapján nyilvánosságra hozott 2800 dokumentumot, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad.

A The Hill című lap információi szerint az elnök elrendelte, hogy az elkövetkező 180 napban alaposan vizsgálják át a visszatartott dokumentumokat, és valószínűleg majd csak ezt követően teszik őket hozzáférhetővé.

Sokakban ez újabb összeesküvés elméleteket szült, és nem is alaptalanul.

Mint ahogyan arról beszámoltunk korábban, bár történelmi jelentőségű volt a titkosítás feloldása az akták nagy részélről, és tartalmaztak dolgokat, amiket eddig nem ismerünk, és átírhatják a történelmet, nem olyan jelentősek mégsem, mint azt a konteó hívők várták.

Azonban egyes szakemberek szerint a CIA és az FBI nem véletlen lobbizott azért, hogy visszatartsák a dokumentumokat.

Egyesek szerint ugyanis a kulcs azokban a még mindig titkosítás alatt rejlő dokumentumokban és jelentésekben rejlik, és választ adhat a kérdésre: ki volt a Kennedy gyilkosság megbízója.

Donald Trump leszögezte: "a mai nappal elrendelem, hogy a fátyol végre lebbenjen fel. Ugyanakkor minisztériumok és szervezetek azt javasolták nekem, hogy bizonyos információkat nemzetbiztonsági okokból, törvényi és külpolitikai megfontolásokból nyilvánosságra hozataluk előtt meg kell szerkeszteni. Nincs más választásom - ma -, mint ezt inkább elfogadni, semmint visszafordíthatatlan károkat okozni nemzetünk biztonságának".

Egyes hajmeresztő teóriák szerint ez azt is jelentheti, vagyis arra utalhat, hogy maga a CIA rendelte el valahogyan a merényletet.

Harvey Lee Oswald csak egy katona volt, akit kiképeztek, majd elvarrtak minden titkosszolgálati szálat, hogy erre soha senki se jöjjön rá.

A történészek egy része szerint a Warren-bizottság megállapításainak is ellent mondhatnak a most még mindig rejtegetett dokumentumok.

Ha pedig előzetes meg kell őket szerkeszteni, talán soha nem derülhet fény az igazságra- hívják fel a veszélyre a figyelmet

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen összeesküvés történelem cia kennedy gyilkosság fbi


Megtekintések száma: 140614





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet