A lényt, melyről azt mondják, hogy még az emberi képzeleten is túltesz, „förtelmes lidércként”-ként írta le egy szerencsés túlélő. A legtöbb ember élete tragikusan ért véget, aki a Berkeley Square 50. szám alatti épület elátkozott falai között töltötte az éjszakát.
A megtalált áldozatok teste némán feküdt a hideg padlón, arcuk a kín és a szenvedés vérfagyasztó kifejezésébe torzult…
Az 50-es házszám vérfagyasztó története
A ház története nem mindennapi. És nem csak azért, mert egy kísértet kapcsolható a házhoz, vagy mert többen is meghaltak itt. Az ominózus 50-es házszámnak kalandos története van.
Eredetileg lakónegyednek építették, azonban az arra járóknak feltűnhet, hogy csak egyetlen lakóházból áll a Berkeley Square. A többi ugyanis teljesen más célokra lett kialakítva.
A régi Anglia ódon hangulatú arisztokratikus épületei között csak egy eltérő épület van – az 50-es számú ház. Az a bizonyos rejtélyes 50-es számú… Ez ugyanis London legjobban kísértett helye. Legendák egész sora számolt be arról, hogy a ház egy ördögi entitás – vagy maga az Ördög – otthonaként szolgál. Vagy talán egy kopogó szellem lakik itt? Esetleg egy démon? Nos, azt senki sem tudja, mindenki csak találgat. Ezért hívják „Ismeretlen Lénynek, vagy Dolognak”.
Vérfagyasztó legendák
[dropcap]A[/dropcap]z 50-es szám alatti ház földszintjét jelenleg a Maggs Fivérek Antik Könyvesboltja birtokolja, és nem csodálkozhatunk azon, hogy az ott dolgozókat nem engedik fel a felső emeletre.
Hogy miért, annak bizony nyomós oka van. De menjünk csak szépen sorjában. A lidérc első feljegyzett megjelenése valamikor az 1840-es évekre tehető. Az ifjú nemes, Robert Warboys egy pohár likőrt gurított le jókedvében, miközben elmesélték neki, hogy finoman szólva is nyugtalanító legendákat terjesztenek a Berkeley Square 50. alatti házról.
Robert ezeket a legendákat és állítólagos történeteket nem vette semmibe, puszta pletykáénak gondolta őket. 20 éves volt, még fiatal és bátor, sokkal bátrabba annál, minthogy megijedjen holmi tébolyult szóbeszédtől. Odáig merészkedett, hogy kihívásból eltöltött egy éjszakát a ház balszerencsés emeletén.
Az egyezség úgy szólt, hogy Warboys megjelent az 50. szám alatt, majd némi vitát követően vonakodva ugyan, de felengedték őt a második emeletre. Kapott egy gyertyát, egy pisztolyt, és egy üveg whiskeyt, hogy ne unatkozzon az éjszaka. A házmester szólt neki, hogy nyugodtan húzza meg a csengőzsinórt, bármilyen gyanús jelet észlel, az ugyanis a tulaj szobájában jelez.
Szinte senki sem tudja biztosan, hogyan is néz ki, de állítólag a legborzalmasabb dolog a világon, és nem szeretnéd, hogy ezt lásd utoljára mielőtt meghalsz.
Senki sem gondolta, hogy ekkor látják majd utoljára élve a bátor úriembert. A borzalmak éjszaka kezdődtek, valamivel éjfél után 45 perccel. Durva csengetés rázta fel a házat, majd később egy pisztolylövés hasított bele a csendbe. A házmester azonnal felrohant az emeletre. Warboys élettelen teste a sarokban kuporgott, szemei kidülledtek a borzalomtól, ajkai felhúzódtak az ínyéről, füstölgő pisztolyát pedig a kezében tartotta. Tulajdonképpen Warboys rálőtt a lényre, de hiába, a golyó a szemközti falba fúródott. Ugye nem kell mondanunk, hogy ő is a számtalan áldozatok egyike lett?
A részeg tengerészek
Két részeg tengerész, Robert Martin és Edward Blunden, 1943 egyik éjjelén rótták a Berkeley Square utcáit, amikor megpillantották az 50-es házszámnál lógó „KIADÓ” táblát. Mivel nem volt a zsebükben egy fitying sem, elhatározták, hogy betörik az üres ház alagsori ablakait, és ott töltik az éjszakát. A bejutáskor iszonyodva vették tudomásul, hogy a padló nyirkos, patkányoktól hemzseg, ezért úgy döntöttek, hogy inkább az emeleten keresnek maguknak fekhelyet.
Találtak is egy száraz, kényelmesnek vélt szobát, és rögtön be is rendezkedtek, mondván, egy pihentető éjszakát töltenek el a melegben. Éjfélkor azonban az ajtó kívülről felszakadt, és furcsa hangok szűrődtek be rajta – olyan volt, mintha valaki lassan vonszolná magát a folyosón. A két felriadt tengerész azonnal kiugrott az ágyból, ám ekkor életük legborzalmasabb látványában részesültek. Egy lény ugrott be a szobába, megragadta Blundent, majd a csápszerű karjaival megfojtotta.
Martin teljesen önkívületbe esett a sokktól. Fejvesztve menekült és hamarosan elért egy járőröző rendőrt, aki bár szkeptikusan fogadta a történetét, követte őt a megbabonázott házba. Ott átkutatott minden szobát, azt is, ahol az éjszakát töltötték, mielőtt beléptek a sötét alagsorba, ahol megtalálták Blunden siralmasan széttépett holttestét, szemeit egy kifürkészhetetlen borzalomra meresztve, és nyakát erőszakkal kitekerve.
Történetek a múltból
A ház szelleme, vagyis az a lény, vagy démon, ami lakik benne, már régóta ott élhet. Ezt támasztják alá a korábbi legendák is, melyek egy része jóval azelőtt kapott szárnyra, hogy Robert Warboys kínhalált halt volna pisztolyával és üveg whiskey-jével a szobában.
Az 1920-as években Harry Price paranormális nyomozó régi újságpapírok darabkáit vizsgálta, és bizony sok régi beszámolóra bukkant az ismeretlen dologgal kapcsolatban. Price azt gondolta, hogy az 1790-es években egy csoport zsivány látogatta az 50-es házszámot, ahol hamis pénzt nyomtattak és sok más tiltott tevékenységet folytattak, furcsa hangokat produkálva, hogy elijesszék a szomszédokat titkos bázisukról.
Nem sokkal ezután a bűnbanda tagjait elfogták, és meghaltak, bár egy 1870-ből származó újságban a „Notes and Queries”-ben a következőket írták:
„A Berkeley Square rejtélye, még mindig rejtély. A Mayfair-i kísértetjárta ház története néhány szóval így foglalható össze: a ház, melynek legalább egy szobája van, ahol természetfeletti atmoszféra uralkodik, mely a testre és az elmére nézve is végzetes. Egy lány, aki látta, hallotta, és érezte a borzalmat benne, megőrült és soha nem épült fel az elméje. Egy úriember (Robert Warboys), aki nem hitt a szellemekben, bátorkodott a házban aludni, és holttestét a padlón találták miután hiába rángatta a csengőzsinórt segítségért. Azt híresztelik, hogy a hasonló esetek mind halállal végződnek vagy minimum őrülettel. Ha a ház fő falait megérintjük, azt tapasztaljuk, hogy elektromosan ráznak. A ház lakatlan, két idős ember, egy férfi és a felesége a gondnokok, de ők sem tudnak bejutni abba a bizonyos szobába. Zárva tartják, a kulcs egy rejtélyes és látszólag névtelen személy kezében van, aki hathavonta jön a házba, bezárja az idős házaspárt az alagsorba, majd kinyitja a szobát és órákra elfoglalja azt.”
Price végül arra a következtetésre jutott, hogy az 50-es számú ház egy „furcsa poltergeist” otthona.
Ki vagy mi lehet a névtelen lény?
A névtelen lény meghatározása változó: egy sötét,éles karmú lénytől egy csúszós formátlan szörnyig terjed a jellemzése. Míg a legtöbb paranormális kutató megegyezik abban, hogy ez egy durva kísértet, mások szerint ez egy mutáns édesvízi polip lehet, mely valahogy bekerült London szennyvízcsatorna rendszerébe és beszivárgott a házba a vezetékrendszeren keresztül, főleg a patkánypopulációból táplálkozva, de alkalmanként megtámadja az embereket is.
Londoni munkások vizsgálják a ház alatti szennyvízcsatornát, hátha megtalálják a lényt, bármi is legyen az.
Egyik elméletre sem találtak bizonyítékot, így marad a kétely, és kérdések sokasága a halálesetekkel kapcsolatban. A problémák állítólag akkor kezdődtek, amikor az egyik háztulajdonos megháborodott, közveszélyes öccsét tartották egy szobában bezárva – a szerencsétlen férfi sikolyai és nyögései az egész épületet átjárták. Mások szerint egy csalódott szerelmes kísért a házban, akit esküvője előtt hagyott el a menyasszonya.
Az 1700-as években egy Adeline nevű kislány élt itt az (állítólag) eléggé „intoleráns és félreszocializált” nagybácsijával, aki mellett a kislány állandó rettegésben élt. Egy napon, mindezt meg elégelve megpróbált megszökni a gonosz rokon elől, ám mikor az ablakpárkányra mászott, véletlen megcsúszott, majd leesett és szörnyethalt. Állítólag azóta többen is látták, amint az ablakban, vagy éppen a párkányon lógva zokog. Lehet hogy a kislány nyughatatlan szelleme bolyong bosszúszomjasan az ódon falak között?
A ház alatti csatornarendszer lejárata. Bármi is volt a házban, elképzelhető, hogy innen jött…
A házban élő kísértet nem mindenkit ölt meg, de akivel nem végzett, azzal hasonló kegyetlenséggel, módszeresen bánt el. Élt itt egy Mr. Myers nevű úr is korábban. Esküvőre készült, beköltözött, bebútorozott, aztán szép lassan megőrült – miután a leendő ara faképnél hagyta. A szomszédok szerint bezárkózott a lakás legkisebb szobájába, senkivel sem volt hajlandó találkozni, és csak éjszaka látták a többi helyiségben is, egy ide-oda járkáló gyertya képében. Ő lehet az a csalódott szerelmes, akiről már fentebb említést tettünk.
Napjainkban antikvárium üzemel az épületben, mostanában nem jegyeztek fel atrocitásokat: a jelek szerint a szellemek megnyugtatónak találják a könyvek komoly világát.