Igen kevés azoknak a száma, akik egyáltalán valaha is hallottak a Kolbrin Bibliáról. Hosszú évszázadokon át pihent, míg első kiadása megjelent.
A Kolbrin Biblia 11 könyvet tartalmaz, közülük hat egyiptomi és öt kelta eredetű. Új-Zélandon vehette kezébe először a szélesebb olvasóközösség, amikor is a két évvel korábban, a Remény és Hit közösség korelnöke által szétosztott könyvek alapján a Káldi Hit nevű metafizikai szervezet adta ki…
A Kolbrin Biblia eredete és kiadásai
A századok alatt sok minden és sok mindenki összeesküdött, hogy a Kolbrin Biblia köteteit megsemmisítsék, s ez a helyzet lényegében manapság is fennáll. Ha valaki az Interneten rákeres, érdemi ismeretet egyedül a RationalWiki oldalán talál csak. Ahogy megnyílik az oldal, az ember máris egy szürke idegennel találja szemben magát, és arra döbben rá, hogy számtalan, az ufológia témakörébe tartozó írás hivatkozása közé csöppent.
Az oldal az egész kérdést úgy kezeli, mint holmi piaci pletykát.
Mielőtt belemerülnénk, hogy mit is tudunk ezekről a rejtélyes könyvekről, hagy jelentsem ki itt és most, hogy a könyvben foglalt számos szövegtől az embernek valóban leesik az álla, és jelentősen megrázza a gondolkodását. Nekem az életemet változtatta meg, adta vissza azt, jelentősen át kellett dolgoznom a világról alkotott felfogásomat. Hihetetlen mélységű tudást hordoznak a fejezetek, az emberiség elképzelhetetlen régi múltjáról beszélnek, de ugyanúgy megtapasztalhatjuk a Jézus szavaiból sugárzó ellenállhatatlan erőt és bölcsességet.
Minden emberhez szólnak. Minden család könyvespolcán ott lenne a helye. Értékrendje olyan, amely az emberiség fennmaradását szolgálhatja. Nyelvezete helyenként nehéz, ezért teljességgel érthető, miért nem fordították le soha, egyetlen egy nyelvre sem.
A pontos átíráshoz ugyanis a fordítónak mélységében kell ismernie a gnosztikus irodalmat, a budaizmust (buddhizmust), a kereszténységet, és nem utolsósorban az egyiptomi-görög filozófiát, szóképalkotást, metaforákat, stb. de még a gyógynövényeket is.
Senki sem tudja, hogy a „Kolbrin” mit jelent. (Vajon lehet bármi köze a Fehérorosz Kobrin településnévhez? Kirgizül kobrin – kobra.) Valószínűleg a walesi „Coellbren” az eredete, a Brecon Beacons Nemzeti Parktól délnyugatra fekvő falu neve, vagy pedig a „Coelbren y Beirdd” egy feltételezett „druida” ábécé, amelyet állítólag IoIo Morganwg (1747-1826) író talált ki, akinek a létezését megkérdőjelezik a tudósok. Néhány állítás szerint maga IoIo Morganwg hamisította a Kolbrint, ez azonban semmiképpen sem lehet így. Graham Hancock el is látogatott Coelbren faluba nyomokat keresni, ám semmi eredménnyel sem járt.
Az emberek azt is mondják, hogy a Kolbrin és a hozzá csatolt Kailedy (az ősi brit terminológia szerint „bölcs idegenek”, mely szóból hangzókieséssel megkapjuk a „káldi” nevet, az „e” ugyanis néma) médiumi üzenet. A Káldi Hit követői ezt a kijelentést cáfolják. A vallási csoport rendelkezik ugyan számos médiumi üzenettel, azonban leszögezik, a Kolbrin és a Kailedy egészen más forrásból származik: Angliából hozta át Új-Zélandra a géppel írt szöveget, és látta el bevezetővel egy idősebb kereskedő tengerész, aki egy gorsedd (walesi, illetve más, kelta bárdok és druidák) közösségbe járt, és az 1990-es években halt meg.
A káldok (káldeusok) eredete
Az általánosítás következtében hajlamosak vagyunk lazán kezelni bizonyos kifejezéseket, ami miatt könnyen téves ösvényre kerülhetünk, és hibás következtetéseket vonhatunk le.
A fentiek figyelembe vételével feltétlen meg kell fontolni a „keresztény” szó jelentését, mely kifejezést kezdetben Jézus valamennyi követőjére használták. Habár, maga a kereszténység még ki sem alakult, s Jézus halálát követően még hosszú időn át ez volt a helyzet. A júdeaiak, a görögök és a rómaiak számára ezekben az időkben az új evangéliumokat vallók „Az Út Követői” néven voltak ismertek.
A bethániai csoportra, akik Britanniában kikötöttek, soha sem hivatkozott a brit papság (a druidák), mint „keresztényekre”, még akkor sem, amikor már ez az elnevezés általánosan elterjedt. (Arimateai Józsefre és másokra. Tudjuk, Jézus hosszabb időt töltött Bethániában. Lázárt is itt támasztotta fel, valamint tanítványaitól is itt búcsúzott el, mielőtt felment Jeruzsálembe. Sok követője élhetett tehát ott, ezért tökéletesen jogos az elnevezés.) „Káldoknak” nevezték őket, ahogy a többi tanítványt is, akik, később, Józsefet követték Britanniába, talán a „Ceile-De” kifejezésből, amely „Isten Szolgája” jelentéssel bír. Az elnevezés helytálló. (Britain – brithon = barát-hon)
Hancock szerint két értelmezése van a „Culdee” (vagy Culdich) kifejezésnek, mindkettő kelta eredetű. Az első értelmezése „bizonyos idegenek”, a másik pedig a már „Ceile-De”, azaz „Isten Szolgája”. Ez utóbbi elég erőltetettnek tűnik, hiszen a „káld” kifejezés megtalálható a mai magyarban is, teljesen szükségtelen mindenáron kelta-brit gyökeret keresni a megfejtéséhez. Olyannyira nem, hogy az ősi alakja kál-du volt, a kál-gál jelentése „nagy”, „hatalmas”, míg a „du-da-ad-at-ta” jelentése „föld”, „vidék”. Káldu-káldea tehát a „hatalmasok földje” jelentéssel bír, és a mai magyarban a mai napig így is használjuk. (Kál-kápolna, Káli-medence, Köveskál, stb. Tas vezér fiát, Vérbulcsú apját, szintén Kálnak hívták. Személynévből alakult méltóságnév, vagy viszont. Káli istennő témája ugyancsak érdekes lehet. A magyar gyakran elhagyja az „i” melléknévképzőt a szó végéről, hiszen nem azt mondja pl. hogy „japáni”, hanem azt, hogy japán”.)
Az ősi Brit Triádokban Józsefre és tizenkét követőjére, mint „káldokra” hivatkoznak, miként Pálra, Lázárra, a zelóta Simonra, Arisztoboluszra és másokra. Ez igen fontos körülmény.
Az elnevezést állítólag nem ismerték Britannián kívül, és ezért csupán azokkal kapcsolható össze, akik Britannia ősi lakosságát alkották, a Cymrikkel. A körükben azonban nem volt használatban, sem tanítványok, sem a korai brit küldetések vonatkozásában. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy Arimateai József minden bizonnyal Jézus apósa volt, Mária Magdolna révén, akkor már mindjárt sokkal érthetőbbnek tűnik az elnevezésük körüli bizonytalanság, ha valaki más nyelven kísérli azt meg, s nem pedig magyarul.
Az évek múlásával az elnevezés különös hangsúly kapott, a Káld Keresztény Egyházra úgy kezdtek tekinteni, mint Jézus eredeti földi egyházára. Ezt a címet el is kezdték viselni Britannia bizonyos egyházi köreiben a főpapok, sőt, századokon át érvényben is volt, aztán valahogy eltűnt, a sokkal népszerűbb „keresztény” kifejezés térhódításával. Írországban egy egész vidéket neveznek „Káldinak”. A „káldi” és a „káldis” kifejezés Skóciában is sokáig fennmaradt, sokkal tovább, mint máshol. Magyarországon is létezik Káld nevű község és Káldi családnév is. (A „Kailedy” a „Kajdi” név is él a magyarban, többféle alakban is. Még a „Kalydy” forma is ismert. Olyannyira, hogy miként arról említés esett, a „kailedy” szóban az „e” néma, tehát nem ejtjük, máris megkapjuk a magyar „kajdi”, „kalydy” kiejtést. Tessenek kipróbálni a Google Translate programjával!)
A mai napig létezik a Káld Keresztény Egyház, melyet más néven Babiloni Káld Egyházként is ismernek, bár a nevet a 15. században vették csak fel. Hívei manapság többnyire szírek. A Cipruson élő nesztoriánus és maronita keresztényekre alkalmazta a Római Egyház a „káld”, „káldeus” nevet, és nyilvánította a vallási felfogásukat eretneknek. Az Újbabiloni Birodalom viselte a „Káldea” nevet, de emlegették „Hajdú” néven is. A káld-sumér népről pedig tudjuk, már 5500 évvel ezelőtt is Mezopotámiában éltek. Rokon-népeink. Hun-magyarok.
Az írók, akik beleásták magukat a káld történelembe, miközben abba a hibába estek, hogy magának a névnek az eredetét kutatták volna, megegyeztek abban, hogy ez volt az az elnevezés, amellyel a keresztény druidákat illették az első században. Spelman „Conciliá”-jában szó esik egy metszett bronztábláról, amely eredetileg egy oszlopra volt erősítve, annak a helynek a pontos megjelölésére, ahol a Glastonbury Templom állt. „Isten első földje, a szentek első földje Britanniában, a vallás megalapításának és felemelkedésének helye Britanniában, a Szentek temetkezési helye.” (I, Epistolae ad gregorum Papam). Ezt a bronztáblát ásták ki Glastonburyben és Spelman tulajdonába került.
Glastonbury egykori templomának létezése megkérdőjelezhetetlen. Számos, jelentős dokumentum áll rendelkezésre, melyek végkövetkeztetése azonos: „Nem más kezek emelték a Glastonbury Templomot, mint Jézus tanítványaié.”
A régi káldok (káldeusok) részét képezték a Kelta Keresztény Egyháznak, annak romanizációját megelőzően, Augustine alatt, miután súlyos üldöztetéseket és elnyomást szenvedtek el. Mégis, többé-kevésbé sikerült fennmaradniuk, habár a középkorban ismét rendkívüli üldöztetéseknek voltak kitéve, magasra csaptak az inkvizíció által gyújtott lángok; csupán néhány szikra maradt fenn, hogy a jelenlegi újjászületést fellobbantsa.
A szűklátókörű intoleráns ortodoxia, a babona, a félelem és a bigottság győzelme teljesnek tűnt. A magasztos elvek és az erkölcsi integritás súlyos csapást szenvedett az embernek a Jóságos Istenbe vetett hite miatt. Az igazán nagy tragédia a világ spirituális vesztesége volt, ugyanis az emberiség intellektuális és szellemi élcsapatai váltak az üldöztetések áldozataivá. Britannia lakói lelkileg steril dogmák és tanok kereteinek fogságába és uralma alá estek.
Az eredeti káldeus felfogás szerint a világ a Jó és a Gonosz harctere. A jólét érdekében kifejtett valamennyi szolgálat, és az emberiség végső jólétének elősegítése a Jó támogatását jelenti, és a Legfelsőbb Szellem, azaz az Isten szolgálatát. Nem gondolják úgy, hogy a Gonosznak ördögi indíttatásai lennének, ellentétben az egyház tanításával, s vonják ezáltal az egyház haragját magukra; szerintük a világ nem a végzete felé halad, és a vég nem is világi folyamatot jelent. Már az ilyen gondolat is bűnnek számított.
A kaldeus közösségek erkölcsi felfogása egyezett az ősi Britanniában tanítottakkal még az első századot követő évszázadokban is, és természetesen nem rendelték alá magukat a Római Egyháznak, az egyháznak, amely mindent elkövetett, hogy már csírájában elfojtson valamennyi törekvést, amely nem felelt meg az általa hirdetett ortodoxiának. Azok előtt is becsukták az ajtót, akik a folyamatos spirituális fejlődésre vágytak. Az ősi káldeus közösségek tizenhármas körökbe (12 + 1) szerveződtek, a misztikus számot alkalmazták, így fejezték ki a Mesterhez és követőihez való ragaszkodásukat. Ez a fajta szerveződés megszűnt Nathaniel Smith mártíromsága idején a 17.sz. elején, azonban lépések történtek a titkos szellemi tan megőrzésére, melyet Culdicraft néven ismertek.
Az egyház rendkívül kegyetlen volt a káldeusokkal, mivel tudták róluk, hogy birtokukban vannak bizonyos feljegyzések a kereszténység kezdeteire vonatkozóan. Többek között az ismert legősibb evangélium, amely tökéletesen más fényben világítja meg a kereszténységet, s a korábbi hitrendszerekhez való viszonyát. A britanniai egyház alapításakor még meglehetősen toleráns módon álltak az egyéb vallásokhoz, később azonban kegyetlenül üldözni kezdték azokat. Az egyház semmiféle különbséget nem tett az egyes vallási felfogások között, valamennyire kőkeményen lesújtott, „boszorkányság” címén. A bigottság következtében szörnyű tettekre ragadtatták magukat, Jézus tanításával tökéletes ellentétben, igyekeztek szétrombolni a lelki fejlődés lehetőségeit, az emberiség szellemi fejlődésének gátat vetni. Lehetetlenség megmondani mennyi bölcsesség és tanítás veszett el a kereszténység uralmának eme sötét korszakában.
A Káldeusok ősi Rendje 1980. november 1-én újjászületett, amikor a szellemi szférából a földi síkba hatolt egy lény, és felfedte magát a Coromandel félszigeten. E megvilágosodott tanító, Gwineva ösztönzésére, kis és összetartó közösség alakult, melynek törekvése olyan emberek összegyűjtése, akik a céljukban megegyeznek, a magasabb megértésre igyekeznek, az emberben lappangó képességek feltámasztására, és felelősséggel kívánnak dolgozni a társadalom éretté válása érdekében.
A Kolbrin keménykötésű változata elérhető a Goodeys Könyvesboltban, Aucklandban és a Káldi Hit közösségének internetes oldalán. Az új-zélandi kiadás előnye, hogy valamennyi fontos ajánlást, előszót, bevezetést, köszönetnyilvánítást és zárszót tartalmazza (ezek mindegyike olvasható a honlapjukon is). A hátránya az, hogy az egyes szakaszok nincsenek beszámozva, ami nehézzé teszi a hivatkozásokat. E-könyv formában is elérhető Új-Zélandon mind a Kolbrin, mind a Kaildy.
2005-ben a Kolbrint kisajátították és kiadták papírkötésben, mint „Bibliát” a Your Own World Books, Nevadában, az USA-ban. Tartós formája is elérhető a köteteknek, továbbá online módon is, beleértve az alábbiakat:
A Kolbrin Biblia, 21. századi Mester Kiadás (a teljes kötet)
Egyiptomi szövegek: az első hat könyv
A Coelbook Kelta szövegei: az utolsó öt könyv
Kindle Kiadás
Kolbrin Biblia (teljes kötet, Angyali Menedék Kiadó, kemény borító)
A fenti kötetek számozott bekezdésűek, a könnyebb hivatkozások végett, ám nem tartalmazzák az összes fontos és előzetes anyagot. Ehelyett, az USA kiadásban megkísérelték rekonstruálni a Kolbrin szövegek történetét. Úgy gondolják, hogy egyiptomi hieratikus nyelven íródtak, a zsidók kivonulását követően, aztán föníciai nyelvre fordították őket és elvitték Britanniába (más látogatott kikötők mellett) kereskedelmi hajóikon; ahol lefordították ókeltára/britonra, aztán óangolra, aztán a bibliai angolra, s végül modern angolra. Úgy vélik, hogy a kelta könyveket valamikor Kr.u. 20 és 500 között írták. A fentiek történeti pontosságát azonban bár számosan megkérdőjelezték, cáfolniuk nem sikerült.
Ha valaki úgy dönt, hogy leül és elejétől a végéig elolvassa a Kolbrin Bibliát, akkor bizonyára teljesen magával ragadja a káprázat, pláne annak tudatában, hogy ami most létezik, az csupán csak parányi töredéke az eredetinek. Habár a könyvek valamiféle időrendi sorrendiséget követnek, mégis felmerül pl. az, hogy valójában a Kéziratok Könyvének meg kellene előznie a Tűz Fiainak Könyvét és nem pedig követnie, jelen helyzete ugyanis meglehetősen zavaró.
Miként veszett el a szövegek ilyen tekintélyes része? Nos, a Kolbrin Biblia bevezetője szerint a kéziratokat a Glastonbury Apátságban helyezték el, mikor is 1184-ben tűz pusztította el lényegében az összes épületet és kincseinek nagy részét. A tüzet gyújtogatás okozta, a cél pedig a könyvtárban található kéziratok megsemmisítése volt. A Kolbrin Biblia kötetei is eretneknek minősültek sok szempontból, ezeket a munkákat ugyancsak pusztulásra ítélték. Akkoriban azonban, nagy titokban, más helyen is őrizték példányait.
Néhány évszázadot ugorva, megtudhatjuk, hogy a kéziratokat egy Káldnak nevezett csoport felügyelte, akik egy 14. századi skót közösség leszármazottai voltak, s egy John Culdy (azaz Káldi) nevezetű férfi vezette őket. A későbbi káldok kovácsok és kézművesek voltak, néha a „Koferil” néven ismerték őket; ők voltak annak a kelta-káld hitnek a követői, amiről korábban említés esett (A gall Culdich/Domesday kötet szerint „quidam advanae Culdich, azaz „bizonyos idegenek”.) Ismeretlen időpontban néhány kéziratot bronzlemezekre írtak át, és innentől kezdve Brit Bronzkönyv néven vált ismerté; ugyanezen a címen írott formában is rögzítették a 17. században. A szöveget modernizálták a 19. század végén/a 20. század elején, hozzátettek bizonyos kelta kéziratokat, melyek nem szerepeltek a bronztáblákon, az elkészült munka Coelbook néven terjedt el. Azt is tudjuk, hogy ugyanebben az időben a Kolbrin eltemetve feküdt egy kőhalom alatt Wales hegyei között.
Az 1920-és -30-as években a könyvet egy kevéssé ismert vallásos közösség őrizte. A II. Világháború idején kidobták, mint használhatatlan szemetet, majd mégis megmentették. Az eredeti bevezetés azt mondja el nekünk, hogy 5 vaskos kötetben 132 tekercs szerepelt és öt gyűrűs kötet, amely tartalmazta az Egyiptomiak Nagy Könyvét is. Ám a századok során ezek a kötetek elvesztek, vagy megsemmisültek – Az Egyiptomiak Kis Könyve, A Hatalmas Isten Megpróbáltatása, A Szent Jegyzék, Az Alapítás Könyve, A Mágikus Főzetek Könyve, A Dalok Könyve, A Teremtés és Pusztítás Könyve, és A Megpróbáltatás Könyve – mind eltűnt. A Kolbrin Bevezetője azt állítja, hogy „Nem volt könnyű helyreállítani őket [a megmaradt könyveket], még egy jó szakember segítségével sem, aki kitöltötte az üres helyeket a párhuzamba helyezhető, modernkori munkákkal.” A Bevezetés így folytatja: „Minden lehetséges töredéket megőriztek; néhány helyes nevet rosszul betűztek, és néhányat az eredetileg helyesek közül másokkal cseréltek ki; nem volt igény a történelmi hitelességre; az angol biblikus formát modernizálták olyanok, akiknek nem volt tudományos igénye.” – Már amennyiben hihetünk ennek a megjegyzésnek.
Az angol nyelv mellett kizárólag csak magyar nyelven olvasható ez a helyenként az idők elképzelhetetlen mélységéből szóló történet- és bölcsesség-gyűjtemény. Nem véletlen, hogy még senki sem vállalkozott más nyelvre fordításával. A szövegek helyenként rendkívül nehezen értelmezhetők, s bizony a magyar nyelv az, és csak az, mint a legmagasabb tudomány nyelve, amelyik ehhez segítséget nyújt. Mivel pedig a káld-sumér-hun-magyar azonosság bizonyított, ezen a tényen különösebben meg sem lepődünk. Oly sokféle stílust mutatnak fel a szövegek, hogy már csupán ez a körülmény is kizárja a hamisításnak még a lehetőségét is. Graham Hancockot is magával ragadta a kötet, és igyekezett alaposan utána járni, milyen elérhető ismeret létezik még a szövegek hitelességének bizonyítéka mellett. Néhány további rajongó is kutatásokat kezdett és jelentős felfedezéseket tett. Lépésről-lépésre a Kolbrin az emberiség eddig hallott legősibb hangjává vált.
Az alapul szolgáló történet
A legfontosabb metafizikai szövegek alatt a Kolbrin egy mögöttes történetet hordoz, és ez valóban lenyűgöző; az eredetről, a globális katasztrófákról és a halhatatlanság kutatásáról. Az alábbiakban összecsomagoltunk a különböző könyvekből néhány, durván vázlatos történetet. Az olvasható ismeretek mindegyike egyiptomi és kelta könyvekből ered, néhány fontos felfedezésre vonatkozó kiegészítés megjegyzésként kiemelve, melyeket 1994. óta sikerült azonosítani.
A Kolbrinnal egy időben megjelent és ugyanabból a forrásból származó kötet a Kailedy, azaz a Megvilágosodás Könyve, birtokosai a nazorinek (nazarének, nazarénusok?), 1990-ben önállóan jelent meg, és Jézus életéről szóló, igen szokatlan evangéliumot tartalmaz, John Luna által megírva. De térjünk vissza a Kolbrin Bibliában megjelenő történethez (időrendi adatok nincsenek megadva az Egyiptomi Könyvekben).
Az Egyiptomi Könyvek történetei
Az emberi élet legelején s maitól különböző emberi fajok éltek a Földön. Az Eredet Könyve szerint két faj létezett:
Az „Isten Gyermekei”. Keményebben küzdöttek, fegyelmezettebbek voltak, az ősatyáik miatt, akik átkeltek a nagy sötét ürességen egy másik, földönkívüli helyről [a külső világűrön át], és ők nem örökölték a halált. [A néhai Csepregi Ferenc tulajdonában lévő ősi Tudás Köve pontosan ilyen, a „világűrön való átkelést” ábrázol. A távoli világűrből a Marsra, majd onnan a Földre.]
– Egy primitív őslakos faj, akiket a „Föld Gyermekeinek” hívtak, és úgy ismertek, mint Yoslingok, azaz félemberek, nem igazi emberek, Bothas Fiai, és az erdei vadak rokonai. Hívták őket még Zumat Gyermekei néven is, ami annyit tesz: „Azok, akik öröklik a halált”. [Talán egy magasan fejlett emberszabásútól származnak?]
A „Fennkölt Társaság”, akik később visszahúzódnak, megundorodván az emberiség viselkedésétől.
Az „Isten Gyermekeit”, egy bölcs atya vezette, aki ismerte az Igazságot, és békében és bőségben élt.
Az „Ember Gyermekei” primitív őshonos faj volt, vad és kegyetlen, vadállatok bőrébe öltöztek.
„Zumat Gyermekei” (a yoslingok), még vadabbak voltak.
A Kolbrin szerint a különböző fajoknak mindig elkülönülve kellett maradniuk. [Az efféle keveredési tilalom fajok között a mai napig létezik Indiában. Priya Moorjani, a Harvard Egyetem genetikusa DNS kutatásokat végzett, s ezek alapján kimutatta, hogy India valamennyi lakosa két genetikai csoportba tartozik: a dél-indiai csoportba, szorosan kötődve az Andaman-szigetek lakóihoz, és az ősi észak-indiai csoporthoz, amely közel-keleti és kaukázusi eredetű (vagyis hunok). A közel-keleti/kaukázusi terület a Kolbrinban hagyományosan a „Kertes Földek” (az Éden?) kifejezéssel társul. Lehetséges, hogy ez az ősi csoport vitte magával a keveredés tilalmát, amikor letelepült (többek között) Észak-Indiában? India ősi varna-/kasztrendszere a maga dalit/ ”érinthetetlen” tagjaival – a 3000 évnél is régebbi ismeretlen eredetű gyökereivel -, talán a Kolbrinban is említett genetikai tabu nyoma?]
Amikor pedig mégis megjelennek a faji keveredések, azt úgy írják le, mint az első „szennyezést”. Mind az Isten Gyermekei, mind a yoslingok megbetegedtek, és egy szellemi lény azt mondta az Isten Gyermekeinek: „A legnagyobb gonoszság hullott az Istenek Gyermekeire… A nőket megfertőző bűzös folyás az összeegyeztethetetlen keveredés következménye, ám ez még nem minden, ugyanis betegségek és kórságok támadtak a tisztátalan beültetéstől… Mivel ti ketten olyanok vagytok most, mint a kórságok kártevő férgei, ezért a betegségek mindkettőtökre egyaránt sújtanak le.”
Az Isten gyermekeit ezután kiűzik a Kertes Földekről és az elsivatagosodik.
Az első yosling férfi, aki az Isten Gyermekei közül való nővel házasodott, megbetegedett, ám a szerelmük lánynak adott életet. Ezt a hibrid utódot „kakukktojás-gyermeknek” nevezik. Szokatlan nő, hosszú vörös hajjal – soha nem láttak korábban ilyent -, és egyedül élt az erdőben, boszorkányként, s kedvelte a yoslingok társaságát. Végül az Isten Fiainak egyik nagy hőséhez ment feleségül, Krowkasis (a Kaukázus) földjén. Történetének különböző változatai megjelennek mind az egyiptomi, mind a kelta könyvekben.
A második szennyeződés később történik, amikor a nőt megkísérti az „erdőben élő vad emberek ereje és féktelensége”. A történet szerint, „az elkövetett gonoszságok miatt, az emberek között megjelentek olyanok, akik a Vadak Gyermekei voltak, és ők más emberi fajtát képviseltek”. [Érdemes összehasonlítani az arámi nyelvű, Qumránban talált szöveggel, „Az Óriások Könyve” címet viseli, IQ23, 1+6 töredék: „kétszáz szamár, kétszáz csacsi, kétszáz … kos, kétszáz kecske, kétszáz … mezei vad mindenféle állattól, minden egyes madártól […] […] a fajkeveréshez (beltenyésztett emberek, bizonyára önálló fajokat jelentettek)” és a 4Q531 2-es számú töredék: „beszennyezték […] […nemzettek] óriásokat és szörnyeket.”]
A Kolbrin világossá teszi, hogy a nő, és kizárólag a nő felelős a két genetikai szennyezésért az Isten Gyermekeit illetően, hiszen ő az, aki elgyengült és társult először egy yoslinggal, utána pedig az erdei vadakkal. Beszennyezve az ő faját, a nő kegyvesztettnek érezte magát, ugyanis az Isten Gyermekei a nőt egyenlőnek tekintették a férfival, innentől kezdve azonban szexrabszolgaként kezelték és ingóságnak, mely helyzet idővel az egész emberiség normájává vált, kivéve a hun-magyarokat.
Ezer generációkon keresztül és vég nélküli keveredés következtében, a fajok közötti különbségek fokozatosan eltűntek, egy rövidebb életű, a betegségekre hajlamos emberi fajt eredményezve, amilyenek most vagyunk. Bár a mai emberiség egyes csoportjai között is jelentős faji eltérések tapasztalhatók. [A Kolbrin érdekes magyarázatot ad Sumér- és egyiptomi királylistákban szereplő hosszú élettartamra.
A Földet tűz pusztította el. Az ember túlélte, de nem maradt ugyanolyan. A Nap nem olyan volt, mint annak előtte, és a Hold eltűnt. További pusztítások szétszaggatták a keleti és a nyugati hegyeket, új hegyek emelkedtek a tengerekből, az északi földtömegek megdőltek. A Kis Emberek Földje, az Óriások Földje, a Nyaknélküliek Földje, a Köd- és Pára földje, valamennyi teljesen elpusztult. [A Kis Embereket, a Homo Floresiensis tagjait 2003-ban fedezték fel az indonéz Flores szigeten. Óriás emberi csontvázakat találtak az ősi Görögországban, lásd Adrienne Mayor: Az első Kövületvadászok – című munkáját. Alcíme: Dinoszauruszok, Mammutok, és Mítoszok a Görög és a Római időkben. Nem túl régi a felfedezés Grúziában, a Kaukázus vidékén talált 2.7 méteres csontváz; és egy másik, Szardínia szigetén, Cagliariban.]
Ezután rendkívüli hideg korszak köszöntött be, az emberi lények barlangokba rejtőzve maradtak életben. Hatalmas vadállatok terrorizálták őket, amíg az „égi lázadás és zűrzavar” véget nem ért, a kataklizma után ismét meg nem keményedett a Föld arca és a vadállatok kővé nem váltak. Ezt követően a Földet Atuma árvize pusztította el, majd az Önönvíz. [A Kolbrin által leírt, az Özönvizet megelőző előkészületek tartalmaznak néhány részletet, amelyek összekötik az Enokh könyvében szereplő őrökkel. A nevek, mint a Sisuda és Sharapek az Özönvíz történetben arra vezethetnek minket a gondolkozásban, hogy a Kolbrin leírása a legősibb káld-sumér változat. Mellékesen, a Kolbrin azt állítja, hogy a „nagy hajó” a „Kardo”-n pihent meg (sumér elnevezés Kurdisztánra), az Ashtar hegységben, Nishimmel (Nisibin/Nusaybin) szemben, az Isten Földjén.]
Az Özönvíz történetét Gilgames történetének egy hosszabb változata követi, egy Hurmanetár nevezetű hőssel a főszerepben.
Amikor Yosira/Osiris, a Hatalmas, megérkezik nyugatról a Fény gyermekeivel, hogy menedéket keressen Egyiptomban, saját földjének Ramakuinak, a Hét Városnak pusztulását követően, a Réz Földjén [Edgar Cayce: Ramaki?] rátalál egy népre, amely a földbe vájt lyukakban lakik; a kataklizmát követően járvány pusztítja el a teljes felnőtt lakosságot, az élethez való alapvető fontosságú ismeretekkel együtt. A megmaradt népesség felöleli azokat a férfiakat, akik „rokonságban voltak az erdei vadakkal, illetve a madarakkal és a kígyókkal”, akik „a saját rokonságuk szerint élnek, és eszerint is különülnek el”.
Yosira megtanítja az elveszett nemzedéket, miként kell gabonát termeszteni, követ kivágni és vésni, valamint az írásra és a számolásra is. Ám amikor megkísérli az embereket az Istenről tanítani, azok nem értik meg őt, ezért hát egyszerű jeleket talál fel és példabeszédeket, (az első mítoszok), hogy segítsen nekik a megértésben. Elmondja nekik, hogy amikor ő meg fog halni, őhelyette a Nap fogadja majd őket szülőként örökbe. Az egyszerű emberek igencsak szerették. Yosira csodálatos technológiát hozott magával Ramakuiból: a Szent Szemet és a Tűzkövet, amely „összegyűjtötte a Nap fényét” – olyan ismereteket, melyek a mi számunkra már elvesztek, ahogyan elvesztettük a „tengeri kagylók rituáléját” is, és a „csillagok dalát”. Mindenek felett pedig, amit elhozott az emberek számára, az ő népének áttetsző templomaiból, ahol ott volt „a fény, amely akkor világított, amikor a sötétség leszállt, anélkül, hogy meggyújtották volna”.
Yosira nem hasonlított a többi emberhez. Fekete vászonból készült köpenyt viselt és vörös fejdíszt, „olyan volt a megjelenése, mint egy istené”; a „csontjai sem voltak olyanok, mint másokéi”. Amikor végül meghalt „az emberek módjára”, virágzó civilizációt hagyott maga után.
Később, amikor bölcs emberek érkeztek Egyiptomba Zaidorból [Edgar Cayce Poseidiájából?], nem sokkal azt megelőzően egy újabb földterület pusztult el. Nagyszerű csillagászok voltak, visszautasították azt az állítást, miszerint a Nap isten lenne; továbbá, különleges mumifikálási technikával rendelkeztek, a halott testét fazekas agyaggal beborították, s hagyták azt megkeményedni. [Alan J. Dewhurst, 2013-ban megjelent, „Az óriások, akik uralták Amerikát: a hiányzó csontvázak és a Smithonian leleplezése” – címet viselő művében az író a Syracuse Daily Standard című újságból származó több száz kivágás alapján rekonstruálja 1897. július 23-ig visszamenően az eseményeket, melyek nemcsak régi rézhegyű dárdák megtalálásáról szól, az elképesztően finoman megmunkált 9 hüvelykes hegyekkel, hanem egy 270 cm-es, megkövült cementbe ágyazott csontvázról is. Az újságíró hozzáteszi: „A régészek úgy hiszik, hogy valamikor a történelem előtti időkben a Móra körül elterülő vidék sűrűn lakott volt, olyan népesség által, mely messze fejlettebb volt az indiánoknál”. (Újabb magyar megnevezés! Olyannyira, hogy számos családnév és földrajzi név viseli a mai magyar nyelvben. /Az angolban Moore./ Ám Úrsolymában – /ma is létezik Hazánkban Solymár, szótagátvetéssel Úrsolyma!/ azaz Jeruzsálemben, a Templomhegy neve Mória, és az egész környező terület is ugyanezt az elnevezést hordozza.) 1915. április 19-én H.E. Davis az El Pao Herald című lapban arról számol be, hogy egy ősi, 240 cm magas csontvázat fedeztek fel Silver Cityhez közel. Megsütött agyagba volt csomagolva, „azt jelezvén, hogy a test agyagban való megsütése a balzsamozás módja volt”.]
Yosira/Osiris és a zaidori bölcs emberek kettős hatása alatt Egyiptom két nép lakhelyévé vált, két bölcsesség áradt rá és két isteni hierarchiát kapott. Néhány egyiptomi megtanulta, miként lehet futó pillantást vetni a hétköznapi tudatosságukon túlra, és hogy mi történik a halál után és hogyan; hosszú időn át tartó szellemi felkészülés és kitartás révén megismerték a „hamis halál szörnyűségét”, így aztán a legerősebbekké váltak közöttük: a Kétszer Születettek.
Zaidor bölcs emberei voltak azok, aki felépítették Rakima Fenséges őrzőjét [a Szfinxet?], és a Rejtett Helyek Nagy Házát, amelyet a Kétszer Született használt [a Nagy Piramist?]. Ugyancsak felépítették a Ragyogó Emberek Templomát is Gizában [a Völgytemplomot?], és hatalmas feliratos követ helyeztek el a bejárat fölé: „Az Istenek Fiaitól az Emberek Fiainak. Íme, a halandó testhez való megkötöttségben találtunk rátok, és átadtuk nektek az örökélet ajándékát”. [A Ragyogó Emberek Templomának leírása: „sok-oszlopos és fallal körülvett”, illik arra az épületre, amit Völgytemplomnak ismerünk. Robert Temple az „Egyiptomi Hajnal” című könyvében így ír: „Ha egyszer belépsz a [Völgytemplom] bejáratán, akkor az egyik gránitból készült bejárati csarnokba jutsz, amely nagyon magas… Nagyon magasról egy faragott kőfülke tekint le rád; senki sem tudja, hogy valaha volt-e benne szobor, vagy egyáltalán, mi célt szolgált.”]
A következő századok során az egyiptomi írók gyakran felvetik, vajon hol lehetett az Anyaföldjük. Fontolóra veszik valamennyi földrajzi lehetőséget, ahol különös fajok élnek, és azon morfondíroznak, hogy az Anyaföldjük vajon Ramakui, Zaidor vagy valamelyik korábbi civilizáció. Az Eredet Könyve egyértelműen kimondja, hogy kultúrájuk bölcsője Krowkasis [azaz a Kaukázus. Ezt a régészeti-genetikai vizsgálatok is bizonyítják. Idősebb Plinius a Természet Históriájában a „Kaukázus” elnevezést a szkíta „kroy-khasis”, azaz „jegesen csillogó fehér hó” kifejezésből származtatja. És ismét elérkeztünk a magyar nyelvhez, melyet Plinius bizonnyal nem ismert, hiszen akkor azt használta volna. Természetesen a szkíta is magyar, abból is megérthető, csak kicsit nehezebb. Ha valamiből sok volt, a magyar megkettőzte: kő-kő, vagyis sok kő, azaz szikla. A Kaukázus tehát nem más, mint Kő-kő-zus. A -zus, -zós, -zás, -zős, stb. képző gyakori, megtalálható pl. a „tur-zós, kör-zős, fog-zós, stb. szavakban. A kőkőzussal lényegében azonos jelentésű a Ca(l)cu-tta, (Kőkőhely) vagy a Cui-cu(l)co, (Kőkőke).
2011. augusztusában Zürichi DNS Geneaológiai Központjában, az IGENEA-ban, tudósok igyekeztek rekonstruálni Tutankhamon fáraó DNS-ét. Az eredmény azt mutatta, hogy genetikus profilja az R1b1a2 haplocsoporthoz tartozik, melyhez a brit férfiak 70%-a, a spanyolok 70%-a franciák 60%-a. Sajnos a magyarokat nem vizsgálta ebben az összevetésben. Roman Scholz, az IGENEA Központ igazgatója azt mondta: „Úgy gondoljuk, a közös ősök 9500 évvel ezelőtt a Kaukázusban éltek.” Amennyiben a magyarokat is vizsgálta volna, pontosabb helymegjelölést adott volna: a Kárpát-medencét. Magyarország ugyanis tele van „egyiptomi eredetű” szentélyekkel, földrajzi elnevezésekkel és szokásokkal.]
Egyiptom virágzik. Az uralkodói a szellemiséget és a lelkiséget helyezik mindenek fölé. Titkos tudásukat gondosan leírják és megőrzik, s vele együtt az ősi feljegyzéseket is, amelyeket Zaidor bölcsei hoztak Egyiptomba. Ezeket a szent szövegeket négy titkos földrajzi helyen tárolták.
Ám a föld háborúkat szenvedett el, a legkülönbözőbb csapásokat és katasztrófákat. Egy XVIII. dinasztiabeli író visszatekint a civilizációjára és azt tudatja velünk: „Az én földem öreg, százhúsz nemzedék múlt el mióta Osiris elhozta a fényt az embereknek. Négyszer foglaltak el az égen a csillagok új helyet, és a Nap kétszer változtatta meg égi útjának irányát. A Pusztító kétszer sújtott le a Földre, és a Mennyek megnyíltak és bezárultak. Kétszer söpörte tisztára az országot az árvíz.”
Az egyiptomi könyvekben közel 30 hivatkozás szól a Pusztítóról. [.Lásd. Kéziratok Könyve 6. fejezet. A Pusztítóról ugyancsak történik említés a Kivonulás Könyvében 12:23, Jeremiásnál, 48:8, és Jobnál, 15:21.] A hatalmas pusztító égi jelenség, amely időszakosan, néhány ezer évenként felbukkan és olyan borzalmas, hogy az már túlesik az ember felfogó képességén. A megjelenését és a viselkedését részletesen ismerjük, a Kivonulás Könyvében is olvashatunk róla. [Természetesen izraelita szempontból van leírva a történet (az eredeti szöveg bizonnyal az egyiptomi néptől „kölcsönözve”), a Kivonulás Könyvében. A Kivonulás 12:23-ben az van leírva, hogy az Isten és a Pusztító különböző entitások. Idézzük: Ha az Úr átvonul, hogy lesújtson Egyiptomra, és látja a vért a szemöldökfán meg a két ajtófélfán, akkor az Úr elhalad ajtótok előtt, s a pusztítót nem engedi belépni házatokba, hogy a csapást rátok hozza.” Az El Arish sztélé pontosan meg is jelöli azt a helyet, ahol az egyiptomi szekerek utolsó harcukat vívták az izraeliták ellen, mielőtt lesújtott rájuk a sziklák és a víz tömege. (A 10 csapásra vonatkozóan létezik egy másik elmélet, mégpedig a Szantorin vulkán kitörése, és az azt követő természeti csapások sorozata. A két dolog azonban nem zárja ki egymást.) A Kolbrinban olvasható részleteket egy másik egyiptomi szöveg is alátámasztja, az Ipuwer Papirusz. Servius, római tudós szerint, a Pusztítóra vonatkozó ismeretek, és annak kapcsolódása a Kivonuláshoz, megtalálható Petosiris nevű egyiptomi csillagász munkáiban is, így ez a bizonyos szöveg szolgálhatott a Kolbrin forrásául. A latin szerző, Pomponius Mela kifejezetten egyiptomi, írott formátumú forrásokra hivatkozik, csillagászati részletek tekintetében, amelyek szinte szóró-szóra megjelennek a Kolbrinban is.] És így tovább és tovább; az Egyiptomi Tekercsek megjósolják a Pusztító visszatérését, és pontos leírást adnak a világ állapotáról annak visszatérése időszakában, ám ez nem csak egy szigorú millenniumi figyelmeztetés lehet, utalhat a mi időnkre is.
Valahogy Egyiptom túlélte ezeket a katasztrófákat. Ám ahogy az évszázadok peregtek, az ország elkezdett meggyengülni. Az egyiptomi vallás mindig is megosztott volt, két részre, egyfelől a köznép nyilvános vallására, másrészt a papok által a templomok belső részein gyakorolt titkos misztériumokra. Egyiptom fokozatosan idealista lett és szellemileg ellustult.
Egy ponton, Setshra kigondolt egy tervet, mely szerint mindenkinek megengedett lenne, hogy részt vegyen a kizárólag az arra méltó emberek számára fenntartott Szent Misztériumokban. „Összegyűjtötte a nép köréből a saját követőit és megígérte nekik, az odaadásukért cserébe, hogy a szent dolgok ismerete attól kezdve elérhetővé válik számukra.” Ami ezután következik, az a „legsúlyosabb viszály”, mely valamilyen módon kapcsolódik a Rejtett Helyek Házához [a Nagy Piramis?]. A Kolbrinák rendkívül ősi szövegeiben ezt olvassuk: „A kettős erők lefelé húzódtak, és összefonódtak, és még erősebbek lettek. Miként a víz útját elzárják, hogy felduzzasszák azt, az egyesült erők ugyanígy gyűjtötték magukba az energiát. Elkészült a különleges energia tárolója.” [Christopher Dunn felveti a Gízai Erőmű című munkájában, hogy az egyiptomiak kifejleszthették saját erőmű-rendszerüket.]
Ugyanez az írás igen erős kritikát fogalmaz meg az ország megalapításával kapcsolatban: „Óh, Egyiptom… olyan istenekhez fordultál, amelyek semmit sem érnek, s az emberek lelkei visszatértek, hogy fákban és kövekben lakozzanak… Az uralkodók fülei zárva állnak a bölcsesség számára, és a szívük ajtajai bezárultak az Igazság előtt”.
Az egyiptomiak még emlékeznek a múltjukból arra, hogy Osiris és Zaidor papjai döbbenetes erőkkel rendelkeztek, és még arra is képesek voltak, hogy a halott testbe visszahozzák az életet, „hogy a lélek egyesüljön az élővel”. Az emlékeik azonban homályosak, és mióta a papjaik nem képesek többé ilyen természetfeletti dolgokat végrehajtani, úgy gondolkoznak, hogy egy halott test megőrzése megteremti a lehetőségét annak, hogy egy napon a lélek visszatérjen a testbe. Kifejlesztették tehát a mumifikálás művészetét – és a folyamat ellenőrzését. Egy írnok azt írja, „A papok meghíznak a testek megőrzése révén elnyert gazdagságtól, miközben azokat, akik a lélek megőrzéséről beszélnek, megkínozzák.”
A vallásos gyakorlat üres rituálékba fulladt. Kísérlet történt ugyan Nabihaton [Ekhnaton – az ő alakjáról mintázták a zsidók Mózest] fáraó részéről, egy új napvallás bevezetéséről, ám eredmény nélkül, ugyanis a saját szellemi alkalmatlansága és az epilepsziás rohamai ebben megakadályozták; hasonlóképpen a szétszórt magatartása és a saját lányával folytatott vérfertőző viszony, amely mindenkit sokkolt, aki csak hallott róla. [2014. október 26-án a BBC1 műsort közvetített Tutankhamonnal kapcsolatosan: „Az Igazság Felfedése” címmel, melyben számos érdekes állítás hangzott el. A legújabb CT szkenner és DNS vizsgálatok bizonyították, hogy III. Amenhotep és a fia, Ekhnaton, veleszületett epilepsziában szenvedtek, és hogy Tutankhamon számos egészségügyi problémája (csontelhalás, a rendellenes lábfejtartás, és a torz testalkat) Ekhnatonnak a saját nővérével folytatott vérfertőző kapcsolat eredményeként alakult ki. A Kolbrin olvasói számára már ismert volt az epilepszia; A Kéziratok Könyvében Részletesen ismertetik Ekhnaton betegségeit. (Már csak ezért sem lehet hamisítvány! Honnan tudtak volna a betegségekről az említett vizsgálatok elvégzése előtt?) A Kolbrin azonban azt állítja, hogy a nő, akivel Ekhnaton vérfertőző viszonyt folytatott, az nem a nővére volt, hanem a saját lánya, Meritaten. Továbbá azt is elmondja nekünk, hogy két fiú született ebből a vérfertőző kapcsolatból. Amennyiben Meritaten múmiájának DNS tesztelésére sor kerül, bizonyára kiderül majd, hogy ő volt az anyja Tutankhamonnak és valószínűleg Szemenkarének is.]
Azonban néhányan mégis követik az ősi szellemiséget és megőrzik a hajdani írott tudást, amely Osiristől és Zaidor bölcseitől származott. Néhány egyiptomi végigcsinálja a hosszú előkészületeket, a rendkívüli megpróbáltatásokat, hogy Kétszer Születetté váljon, ám a régi módszereket egyre növekvő mértékben szorítják ki az újak. Azokat az embereket, akik a régit gyakorolták, kiközösítették; kettejüket név szerint is említenek, az egyik Pasinesu [két egyiptomi temetkezési érme egy „Pasinesu” nevű személyről kiállítási tárgyként szerepel a New Yorki Metropolitan Művészeti Múzeumban] és Panubis. [Az ő szarkofágja Chilében, Santiágóban, a Természettörténeti Múzeumban látható]. Más XVIII. dinasztiabéli egyiptomiak, akiknek munkái megjelennek a Kolbrinban Hapu [Amon papja Hatsepsut uralkodásának idején], Senmut [építész és kormányzati tisztviselő, akinek mesterműve Hatsepsut Halotti Templom Komplexuma] és költőnő, Nefertari [aki valószínűleg II. Ramses lánya.]
Végül, ezek az emberek az életüket, a feljegyzéseiket és a kincseiket súlyos veszélyben látják. A múlt próféciáiból tudván, hogy a szellemi útjuk egy távoli, északra lévő vidéken folytatódik, a Szent Írások őrzői súlyos döntést hoznak. Elhagyják Egyiptomot, összegyűjtik az összes írást, és száműzetésbe indulnak. [2014. májusában felfedezték Qenamun csontvázát, a királyi inasét, aki egyúttal II. Athomosis fáraó fogadott fivére volt. Említés esik róla a Kolbrinban is, mint egyike azoknak, akik elhagyták Egyiptomot. A régészetből tudjuk, hogy II. Athomosis sírt készített Qenamun számára Thébában, amely, amikor feltárták, kiderült, ho