A koronavírus ellen is hatékony egy japán influenzagyógyszer a kínai kormány szerint

2020. március 21., szombat




Szárnyalnak a tőzsdén a japán Fujifilm Holdings részvényei, miután a kínai kormány kedden bejelentette, hogy az általuk gyártott, alapvetően influenza ellen kifejlesztett Avigan nevű gyógyszer a tesztek alapján felgyorsította a koronavírusos betegek felépülését – írja a Reuters.

Az Avigant, vagy más néven Favipiravirt a Fujifilm egyik leányvállalata, a Fujifilm Toyama Chemical gyártja 2014 óta, a cég szóvivőjének elmondása alapján kizárólag a japán kormány megrendelésére.

A gyógyszer iránt ugyanakkor most jelentősen megnőhet a kereslet, Csang Hszinmin, a kínai tudományos és technológiai miniszter egyik tisztviselője ugyanis kedden egy sajtótájékoztatón elmondta,

A GYÓGYSZER LÁTHATÓ MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL, HATÉKONYAN SEGÍTETTE A KORONAVÍRUSOS BETEGEK FELÉPÜLÉSÉT.

Csang elmondása szerint a kísérletek során egyértelműen gyorsabban felépültek azok, akik megkapták azt, ezért Peking már el is kezdte ajánlani a gyógyszert a koronavírus ellen. Ugyan Japánban az Avigant csak a kormány kérésére vetik be – és korábbi tanulmányok alapján a gyógyszer magzati halált vagy torzulást is okozhat, és spermával is átadható –, Kínában egy korábbi megállapodás, illetve a tavaly lejárt szabadalom miatt nincs akadálya az előállításának.

A gyógyszer tesztelését hamarosan Japánban is megkezdik majd, az eredményekre azonban még hónapokat kell majd várni. 

A Fujifilm részvényeinek árfolyama 15 százalékot nőtt szerda reggelre a bejelentés hatására, az azonban egyelőre nem egyértelmű, hogy jól fog-e járni a cég azzal, ha Kínában elkezdik gyártani a gyógyszert.



OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Index


Megtekintések száma: 20528





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet