Ezt most fedezték fel az eseteket újravizsgákva.
Viszonylag kevés szó esik a koronavírusos fertőzés szemészeti tüneteiről, pedig egy friss kínai tanulmány szerint a betegek akár egyharmadánál is jelentkezhetnek, ráadásul a súlyosabb tünetekkel egyre megnő az esélye annak, hogy a szem környékén is elváltozás jelentkezik.
A JAMA Ophthalmology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány arról számol be, hogy a 38 megfigyelt koronavírusos beteg közül 12-nek mutatkoztak szemészeti tünetei is, ez az alanyok majdnem egyharmada. A leggyakoribb szemet érintő tünet a kötőhártya-gyulladás volt.
A Jicsangi Központi Kórház és a Csungsani Szemészeti Központ kutatásában február 9-15-ig vizsgálták a betegeket.
Azt is sikerült megfigyelniük, hogy a szemészeti tüneteket mutatók szervezetében magasabb volt a fehérvérsejt- és neutrofilszám, mint azoknál, akiknek nem voltak ilyen tüneteik. A kötőhártya-gyulladásos betegek ráadásul
jellemzően egyébként is súlyosabb tüneteket mutattak.
A szakértők szerint annak ellenére, hogy eddig úgy tudtuk: a könnyben nincs jelen a koronavírus, a kórokozó mégis megjelenhet benne, és fertőzni is képes.
Erre azonban még további vizsgálatok szükségesek, hiszen a 38 tudományos szempontból nagyon alacsony egyedszám, és az sem biztos, hogy a könnyeken keresztül fertőződött meg a betegek szeme is.
A koronavírusos fertőzésnek még mindig nem annyira jellemző tünete a kötőhártya-gyulladás, nagyobb esetszám megvizsgálásával a tünetek sokrétűek.
A láz, a száraz köhögés, a gyengeség és a nehéz légzés még mindig a leggyakoribb tünetek közé tartoznak, ezek mellett azonban egyre valószínűbb, hogy a szemészeti tünetek is megjelenhetnek.
OSZD MEG másokkal is!