Gigantikus urnák az istenek részérre, vagy óriások által hátrahagyott civilizációs nyomok?
Sokak szerint még Stonehenge kőépítményeinél is titokzatosabb az észak-laoszi Phonsavan mellett található, korsók földje nevű hely, ahol több száz négyzetkilométernyi területen több ezer gigantikus, ősi kőedény található szétszórva a dombokon. Istenek urnái lennének, vagy óriások által használt kupák?
A hatalmas korsók igen szürreális látványt nyújtanak, egyesek három méternél is magasabbak, a súlyuk pedig több tonna. A régészek évtizedek óta kutatják az építmények célját, ám egyik magyarázat sem túl meggyőző.
A Dél-kelet Ázsiában található terület hatalmas, és a mai napig számtalan rejtély főszereplője. Senki sem tudja, hogy mi a kőkorsók jelentősége, vagy hogy miért készíthették, mire használták őket.
Eredetük
Először francia gyarmatosítók figyeltek fel a különös régészeti helyszínre. Később kutató csoportokat küldtek, hogy kiderítsék mik lehetnek, és jobban megvizsgálják a helyszínt.
1923-ban Henri Parmentier is meglátogatta a kőkorsókat, és némi vizsgálat után megállapította, hogy a homokkő- és gránitkorsók belseje egykoron nem volt olyan üres, mint ma, hanem emberi csontok voltak benne, tehát temetkezésre használták, egy másik elmélete szerint pedig világító lámpaként szolgáltak, míg néhány kőedényben kutatása során üveggyöngyök maradványaira bukkant.
A legvalószínűbb magyarázat szerint ételtárolók lehettek a magasabb építmények. Pontosan azonban neki sem sikerült meghatározni, hogy milyen funkcióval bírtak a leletek.
A régészek szerint az alkotások közül néhány több mint kétezer éves múltra tekint vissza.
Egy helyi legenda szerint a laoszi mezőn óriások kupáit láthatjuk, amelyeket borivásra használtak, hogy egy nagy győzelmet ünnepelhessenek meg.
A laoszi mitológia szerint a területet egykoron óriások lakták.
Rejtélyes kőedények, korsók
A legtöbb kőedényen nincsen semmilyen fajta díszítés, vagy faragás, azonban akad néhány, melyen emberi alakokat lehet fölfedezni. Akad olyan is köztük, mely egy emberi arcot ábrázol. A korsók mellett kifaragott kövek kaptak helyet. Ezek a kövek kör alakúak, ezekről úgy vélik a kutatók, hogy egyfajta fedélként használhatták őket.
Ezek a fedelek az UNESCO szakértői szerint nem csupán emberalakokkal, hanem tigrisekkel és majmokkal vannak díszítve.
Máig nem tudják a régészek, hogy mely laoszi civilizációhoz köthetők a rejtélyes, ám lenyűgöző kőmonstrumok.
Hasonló alkotásokra bukkanhatunk egyébként Phonsavantól 900 kilométerre nyugatra Indiában is. Nemrégiben az UNESCO felterjesztette a területet a világörökségi listára, hiszen jelentős veszélynek vannak kitéve az évezredes alkotások.
A vietnami háború során az Egyesült Államok közel kétmillió tonna bombát dobott le Laoszra, amelyek tetemes része a Korsók alföldjén landolt, és sok fel sem robbant, tehát még ma is emberéletet, illetve ókori alkotásokat veszélyeztetnek.
A heves bombázások ellenére a titokzatos faragványok zöme épen maradt, és az ország északkeleti régiójának egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciójává vált, amelyet természetesen csak a biztonságos, kijelölt útvonalakon lehet megközelíteni.
Istenek urnái
Rengeteg elmélet született arra vonatkozóan, hogy mik is lehetnek ezek az óriási kőkorsók, és milyen céllal alkották meg őket. Az óriások legendája mellett kering egy szóbeszéd arról is, hogy ősi istenek urnáiról lehet szó.
Hogy a szóban forgó istenek kik lehettek, vagy hogy honnan származnak, arról nem tudni, de többen azt valószínűsítik, hogy ősi idegenek maradványait tárolhatták az urnákban.
Az urnák némelyikében emberi csontokat is találtak, ez azonban nem jelenti azt, hogy korábban nem tároltak benne valami teljesen mást.
Az égből jött idegeneket annak idején istenekként tisztelték, és mivel velünk együtt éltek egy darabig, az elhunyt idegenek testét tárolni kellett valahol. Egyesek szerint az idegenek teste egyfajta radioaktív sugárzást bocsátott ki magából, ezért volt szükség óriási urnákba helyezni őket.
Óriások kupái
A legendák szerint a területet egykoron hatalmas óriások lakták. Ezek az óriások védelmezték a vidéket, óvták meg a földet. Az óriások azonban sok-sok ezer évvel ezelőtt kipusztultak egy máig ismeretlen kataklizma miatt, és az emberek, akik istenként tisztelték őket, hatalmas urnákat emeltek tiszteletükre, majd a maradványaikat az urnákba zárták.
Később, ahogy a történelem haladt előre, a vidéket gyakran járták a fosztogatók és kincsvadászok, az összes urnát kiürítve.
Sokak szerint még ma is akadnak olyan gyűjtők, akiknél fellelhetőek különös, óriásoktól származó csontszilánkok, vagy egész csontok, és egyéb kegytárgyak.
Ezek legtöbbjéről azonban a hiányos feljegyzések miatt nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a korsók földjéről származnak. A kőkorsók ma sem adják könnyen titkukat, mélyen magukba zárták készítőik kilétét, funkciójuk célját…