Egy mérföldkőnek számító ítéletében Olaszország legfelsőbb bírósága dekriminalizálta az otthoni felhasználásra szánt kis mennyiségű kannabisz termesztését.
A kábítószernövény termesztést szabályozó törvények legújabb értelmezése során a bírák úgy határoztak, hogy „a belföldön a termelő által kizárólagosan saját felhasználásra termelt kis mennyiségeket” mentesíteni kell a büntetőeljárás alól.
A legfelsőbb bíróság december 19-én döntött erről, ám a nemzeti és a nemzetközi média csak múlt pénteken számolt be róla, ami tiltakozásokat váltott ki a konzervatív politikusok körében, ugyanakkor a támogatói a kannabisz teljes legalizálására szólítottak fel.
Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Liga Párt vezetője felháborodott a döntésen, valamint a „legális fű” vagy a „kannabisz light” széles körű olaszországi kereskedelme miatt, jelentette a Reuters. Salvini gyakorlailag keresztes hadjáratba kezdett az alacsony hatékonyságú marihuána legális eladása ellen, amelynek THC szintje 0,6 százalék alatt van, amelyet 2016-ban nyilvánítottak törvényessé, és amelyet a parlament a hónap elején helybenhagyott.
„A kábítószerek károkat okoznak, felejtsék el a termesztését vagy az üzletben történő megvásárlását,” – jelentette ki Salvini egy nyilatkozatában.
Közben Maurizio Gasparri, a jobboldali Forza Italia párt szenátora azt mondta, hogy szövetségese a Ligának ebben a kérdésben, és megígérte, hogy ha egy jobboldali koalíció kerül hatalomra, akkor „visszavonja a bíróság abszurd ítéletét”.
Az azonban még mindig tisztázatlan, hogy a törvény szerint milyen mennyiség számít „kis volumenű termesztésnek,” de a döntés egy olyan eset kapcsán született, amikor az elkövető tulajdonában két növény volt.
„Ez a rémálom vége … Salvini boszorkányüldözése miatt 10 embert kellett elküldenem, és bevételeim 68%-át elvesztettem,” – mondta Lucio Fiorentino, a Cannabidiol Distribution kannabisz ellátó vállalat alapítója.
Matteo Mantero, az 5 Csillag Mozgalom szenátora a kannabisz legalizálásának és szabályozásának hangos támogatója. Mantero így kommentálta a bíróság döntését:
„A bíróság megnyitotta az utat, most már rajtunk múlik.”
A rekreációs célokra szánt kannabisz teljes legalizálása érdekében azonban továbbra is fárasztó küzdelem folyik. Míg az 5 Csillagos Mozgalom néhány szereplője általában liberális, gyakorlati megközelítést tart szükségesnek a kannabisz esetében, a mozgalom többi tagja ellenzi a dekriminalizációt. A párt baloldali és centrista koalíciós partnerei általában szintén óvatosak a kannabisz megközelítésében.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: ÚjVilágtudat