A magyar oligarcha célja tényleg Európa tönkretétele?

2017. december 18., hétfő




Európa hezitál, ökörködik, hitványkodik, lúzerkodik… Eközben Soros betakarít?

vannak olyan szervezetek, és léteznek olyan oligarchák, akik egész kontinenseket szeretnének befolyásolni.

És ezt meg is tették az elmúlt évtizedekben.

Nem csak a Rothschild dinasztiáról beszélhetünk ilyen tekintetben, hanem Soros Györgyről is.

Ez utóbbi ugyanis hihetetlen mértékben pénzeli a mesterséges bevándoroltatást, legalábbis nagyon sokak szerint nagy mértékben benne van a keze az egészben.

A menekültválságot tehát részben, vagy teljes egészében neki, és pártfogoltjainak köszönhetjük, mint amilyen Merkel és Schulz.

Európa eközben béna kacsa módjára hagyja, és ártatlanul nézi, ahogy tömik.

Tömik nagy mértékben bevándorlókkal, egymással élni nem tudó és nem is akaró embercsoportokkal, és vallási ideológiákkal.

Ez lesz Európa végzete, mely ellen nem tesz semmit, és szinte szájtátva várja is.

Persze ez az egész amiatt van, mert Európa rosszakarói egy olyan illúziót vontak köré, mely teljes kábulatban tartja az európai nemzeteket, akik talán észre sem veszik, hogy pontosan mi is folyik a fejük felett.

Mára már nem csak no-go zónák tömkelege, hanem párhuzamos társadalmak, és az azok mentén szerveződő belső erők jelentenek nagy jövőbeli veszélyt ránk, őslakos európaiakra...

A no-go zónák így is megérnének egy misét...

Sok nyugat-európai országban van olyan terület, amelyről a helyiek úgy érzik, az oda betévedő „idegen” könnyen válik áldozattá.

Franciaországban a prefektúra a biztonsági szempontból nehéz kerületeket ZSP-nek, azaz „zones de sécurité prioritaires” – vagyis kiemelt biztonsági fokozatú zónáknak hívja.

Ugyanakkor változatlanul nem elfogadott arra még utalni sem, hogy ezekben a városrészekben más kulturális normák érvényesülnek, vagy hogy az utcán járók nagyobb veszélynek lennének kitéve...

OSZD MEG másokkal is!

európa politika soros bevándorlás .menekültek


Megtekintések száma: 88187





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet