A magyarok világszenzációt hozhatnak: a találmányunk győzheti le a rákot egyszer és mindenkorra?

2017. november 28., kedd




Óriási áttörés előtt magyar kutatók. Az egész világot megmenthetjük?

Lehet, hogy mi magyarok győzhetjük le a világot? legalábbis nekünk fogja megköszönni a világ, hogy a gyilkos kór többé nem lesz egyenlő a halálos ítélettel?

Komoly esély van rá, hogy egy magyarok által vezetett projekt meg fogja tudni lépni mindazt, amit világszerte várnak és próbálnak orvostudományi körökben.

Ha sikerül és elterjed, emberek millióinak életét lehet majd megmenteni, és teljesen más, majdnem rákmentes világ köszönthet be.

Szalay Kristóf, a Turbine.AI alapítója 2010-ben szembesült azzal, hogy milyen esetleges az a mód, ahogyan a rákot próbálják kezelni.

Egy olyan szoftveren kezdett dolgozni a Phd munkájaként, mely modellezi, szimulálja a sejtek működését. Először egyedül, majd csatlakozott hozzá Veres Dani és Fekete Iván.

Öt év kutatás, fejlesztés után a Turbine.AI cégvezetője Nagy Szabolcs lett, aki a Tresorit, felhő-tárhelyet szolgáltató startup marketingigazgatója volt.

Egy terápia, gyógyszer, mire forgalomba hozható 2-3 milliárd dollárba kerül.

És nagyon lassú a folyamat, mivel nincs olyan modell, mely megmutatja, hogy a rák hogyan fog reagálni az adott kezelésre, több ezer kísérletet kell lefuttatni, mire eredményt kapnak a gyógyszercégek.

A Turbine.AI modelljével sokkal jobban és célzottabban tudnak kutatni.

A legnagyobb haszna a terméknek, hogy olyan mennyiségű kísérletet futtatnak néhány nap alatt, amely évekbe telne a gyógyszerkutatóknak.

Idén A Turbine.AI piacra lépett, megvoltak az első sikerek, de egyelőre még nem mondhatnak konkrétumokat. Most van egy 25 fős csapatuk.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika hihetetlen orvostudomány magyraok


Megtekintések száma: 40472





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet