A matematika szerint lehetséges az időutazás!

2017. május 1., hétfő




Kutatók igazolják általa, hogy az időutazás lehetséges.

Úgy tűnik, hogy az időutazás ténylegesen lehetséges. Legalábbis nemrégiben matematikusok egyértelműen erre a kijelentésre jutottak.

Szerintük az időutazás egy "idő után" elkerülhetetlenné válik. A technológia és a módszer rendelkezésre fog állni, csak rá kell a jövőben jönnünk a kvantumfizika ilyen irányú összefüggéseire.

A számításaik alapján ma már egyértelmű, hogy az univerzum nem bontható csak egyszerűen 3 dimenzióra.

Valójában sokkal több dimenzió van annál, és az idő ezek közül egy teljesen különálló valami lehet, amiben nem csak előre, de akár hátrafelé is lehet utazni.

Ben Tippett matematikus és egyben fizikus kutató is, aki szintén azon az állásponton van, hogy az ember lehetővé fogja tenni saját maga számára az időutazást a jövőben.

Matematikailag ez lehetséges, ehhez nem fér kétség.

Arra is megvan a magyarázat, hogyha ez a jövőben így lesz, akkor miért nem találkoztunk még időutazókkal.

A matematikusok szerint erre az a válasz, hogy aki időt utazik, az már az időutazás pillanatában egy alternatív idősíkot hoz létre, így a változások ott mennek végbe.

Ha az univerzum nem lenne hajlított, akkora bolygók nem elliptikus pályán keringenének, akárcsak a galaxisok, hanem egyenes vonalon mozognának, és haladnának előre a semmibe.

Ez a forgás képes szerintük meghajlítani a teret és az időt, de ebben óriási szerepet játszik a szupererős gravitáció, mint amilyen a feketelyukakban megtalálható.

Ezzel a kozmikus testek az időutazás bölcsői lehetnek, hiszen jelenleg senki sem tudja róluk, pontosan hogyan működnek, de az általuk beszívott, és csapdába ejtett idő, és a fény nem semmisülnek meg, hanem valahol ki kell, hogy jussanak.

Ez pedig önmagában azt mutatja, hogy minél közelebb kerül valami a feketelyukhoz, annál lassabban telik számára az idő.

Talán ha elérnénk az eseményhorizontot, vagy a végső szingularitási pontot, megállna számunkra az idő.

Olyan elméletek is vannak, melyek szerint az idő elkezd visszafelé telni a feketelyuk belsejében, vagy vannak túloldalán, már ha van túloldala.

Egyelőre az emberiség még csak a sötétben tapogatózik, de érdemes észben tartanunk, hogy az időutazás nem lehetetlen, és csak arra vár, hogy a megfelelő technológiát fejlesszük ki ahhoz, hogy lehetőségünk legyen időt utazni.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen időutazás


Megtekintések száma: 27287





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet