"A menekülő szíriaiak valójában gazdasági migránsok vagy dzsihadisták" - egy szír lány mondta ki a teljes igazságot!

2020. április 18., szombat




Ez a teljes igazság a menekültekről, és ami valójában zajlik a színfalak mögött!

Nemrégiben tüntetést tartottak Belgrádban a kormány ellen a patrióta szerveztek, ahol a migrációs politika is szóba került, és egy szíriai lány beszélt arról, hogy mi is folyik valójában.

Európa vezetése ugyanis szándékosan nem vesz tudomást a veszélyről és az egyértelmű tényekről.

Rima Darious nyíltan beszélt arról, hogy mi lehet egykori polgártársai, néprokonai - a menekültek - szándéka.

Elmondta, hogy országa a háború előtti évtizedben nem szembesült terrorizmussal, sem nagyobb méretű bűnözési hullámmal. Szavai szerint elsősorban a korrupcióval és a felduzzasztott bürokráciával küszködtek, ezek voltak a legnagyobb problémáik.

Az országot sokáig nem hagyták el az emberek, mivel a szírek nagyon erős nemzettudattal rendelkeztek.

Darious szerint azok a "szírek", akik betódultak Európába, nem igazi szírek. Az igaz szírek otthon maradtak végig, és harcoltak a hazájukért.

Ha az itt látható emberek egyáltalán menekültek lennének, az első biztonságos helyet választották volna maguknak, most nem néznénk őket, ahogy összecsapnak a különféle nemzetek rendőri erőivel, és folyamatosan szemben állnak a hatóságokkal.

Rávilágított arra az égető kérdésre, amit sokan feltettek már: a nyugat miért nem segít megoldani a szíriai helyzetet?

Miért költünk milliárdokat a menekültekre Európa-szerte, ha a terror és más tényezők felszámolásával mindent meg lehet szüntetni, ami kiváltó oka lehetett ennek a népvándorlásnak?

Egy öttagú család, amely Euróba indul, az útra félretett-szerzett pénzen házat vásárolhatna magának a szíriai védett övezetben, ahol szolid életszínvonalra számíthatna.

A "szírekként" érkező embertömeg egy része ténylegesen nem szír, hanem gazdasági migráns, vagy terrorista.

Rengeteg dzsihadista csúszik át észrevétlenül a rendszeren, a terroristák ugyanis a bevándorló tömeget használják ki arra, hogy észrevétlenül bejussanak az EU szívébe.

Ez pedig idővel beláthatatlan károkat okoz. Már most is több ezer alvó sejt lehet Európában. Ezek a sejtek csak a megfelelő időpontra várnak. Arra, hogy egy összehangolt támadás keretében majd végleg megbénítsák Európát.

Egyesek szerint ha Európa fel is ébredt a migránsok által keltett apátiából, már akkor sem lesz olyan, mint régen, és maradandó sebeket - demográfiai és történelmi - fog szenvedni, de van még remény arra, hogy megerősödjön az európai nemzettudat.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes bizarr európa politika bevándorlás


Megtekintések száma: 91304





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet