A menekültekkel zsarolja Erdoğan az Európai Uniót: óriási balhé lehet ebből!

2020. március 4., szerda




A törökök útjukra engedik a menekülteket, de valójában egyáltalán nem belőlük lett elegük, hanem az oroszokból.

A nagyhatalmi játszma eszközei pedig a szíriai menekültek.

A 2015-ös migrációs helyzet ismétli magát

– mondta Kiszelly Zoltán politológus szerdán az M1, hozzátéve: bárcsak mások is hallgattak volna akkor Orbán Viktor miniszterelnökre, 

Magyarországra és a visegrádi négyekre a határvédelem témájában.

Ezek az országok már 2015-ben is azon az állásponton voltak, hogy le kell zárni a határokat, ha Görögország nem teszi a dolgát – emlékeztetett.

Jelenleg Görögország és jobboldali kormánya védi az unió határait; ha Görögország eddig is védte volna határait, akkor nem Macedónia lett volna a második védvonal 

– hangsúlyozta Kiszelly Zoltán.

Megjegyezte, most Németországban is a 2015-ös migrációs helyzet ismétlődéséről beszélnek, előbuktak mindazok a dolgok, amelyeket 2015-ben a német kormány „a szőnyeg alá sepert”.

A Deutsche Welle cikke szerint a török elnök egy másik hétfői rendezvényen is a határok nyitva tartásáról beszélt. 

A televízióban is közvetett kormánypárti eseményen azt mondta: véget ért az a korszak, amelyben Törökország egyoldalúan tett áldozatokat a menekültekért.

Százezrek keltek útra Európa felé, hamarosan milliókról beszélhetünk

— jelentette ki, ismét felszólítva Európát, hogy vállaljon felelősséget a migránskérdés kezelésében.

Eddig tízezrek rekedtek a senki földjén a török-görög határon, miután Ankara úgy döntött, átengedi országa területén az Európába igyekvő szíriai menekülteket. Ma megtörtént az első tragédia 

– állítja a Cumhuriyet című török lap, a görög kormány viszont szerint viszont álhír terjed, a török propagandát emlegetik.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 27123





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet