A minket látogató ősi idegenek menekültek valami elől?

2016. március 30., szerda




Elképzelhető, hogy a minket az őskorban és az ókorban látogató idegenek csillagközi hajótöröttek voltak, akik menekültek valami elől, ami olyan vérszomjas, hogy amerre jár az univerzumban, oda halált és szenvedést hoz.

Egyre elfogadottabb a tény, hogy az ember történelme során többször találkozott idegenekkel. Ezek az idegen fajok a bolygónkra látogatva olyan technológiai és szellemi tudást adtak át, mely nagyban segítette a fejlődésünket.

Gondoljunk csak a Kimbaja-repülőszerkezetekre, melyeknek életnagyságú másaival már több ezer évvel ezelőtt is képesek voltunk a levegőbe emelkedni.

kimbaja-lelet

A csillagászatilag szinte tökéletes tájolású piramisokat, a dogonok által felvázolt Szíriusz-csillagrendszert és a zavarba ejtő, idegeneket, és szkafanderes alakokat ábrázoló faragásokat, barlangrajzokat aligha lehet a véletlen művével magyarázni.

sziriusz-palyaja

Egyértelmű, hogy az emberiség múltja ködbe vész, történelmünk pedig merő hazugságokra épül.

Az ősi idegenek származási helye

A régmúltban több faj is meglátogatta bolygónkat. A legtöbbször azonban a magas szürke ufonauták tartották velünk a kapcsolatot. Ők egy ideig, néhány száz, vagy néhány ezer évig velünk is éltek.

Nem sokan voltak, néhány tucatnyian, esetleg néhány százan, és bár istenekként tiszteltük őket óriási mentális és technológiai fölényük miatt, ugyanolyan halandóak voltak, mint mi.

Egyesek szerint az istenhit bár korábban is megvolt nálunk, tulajdonképpen az ő hatásukra került még jobban előtérbe az emberiség túlnyomó többségénél.

osi-idegenek-4

Hogy isteneink honnan származtak, arról nincsenek információk, csak találgatások, és ködös feljegyzések, apró utalások a különféle régészeti leletekben. A Szíriuszról érkeztek, ez talán a legelfogadottabb elmélet, de akadnak olyanok is, akik szerint a Delta-csillagkép irányából érkeztek.

Mivel az emberiség még nagyon fejletlen volt akkoriban, így számunkra, a mi szemszögünkből az égből jöttek, a felhők közül szálltak alá óriási fénylő úrhajóikkal.

osi-idegenek-cseszealj

Arról sem tudni biztosan, hogy merre álltak aztán tovább, és hogy azóta mi történt a szűk kolóniával, mely meglátogatott minket.

Csillagközi hajótöröttek

Új elméletek szerint a tény, hogy csupán néhány tucat idegen lényről árulkodnak az ókori leírások, ősi faragások, arról árulkodik, hogy nem egy felfedező flottáról van szó, hanem túlélőkről.

Az űrből érkezett idegenek utolsó szűk populációja lehetett ez, és azért adták át ősi tudásukat, hogy fennmaradjon örökségük.

Az idegenek ugyanis komolyan féltették az életüket. Korábban szülőbolygóval rendelkeztek, és óriási flottával, azonban valami megsemmisített mindent és saját túlélésük érdekében tovább kellett állniuk.

 

A világegyetemben mindenhová halált hoz

Erről a valamiről pusztán csak hipotetikus feltételezések léteznek. Míg egyesek úgy vélik, hogy ez valamifajta gyilkos erő, mely elszívja mindenhonnan és mindenből az életenergiát, mások szerint egy konkrét entitás.

Amerre jár, ott civilizációk pusztulnak ki. Halált hoz az univerzum legvirágzóbb kolóniáira is.

osi-anunnaki-abrazolas Ősi Anunnaki ábrázolás. Talán ők az univerzumot leigázó agresszív faj. Vagy van nálunk valami sötétebb, és gonoszabb is az űr sötétjében?

Ősi faragásokon árulkodnak arról, hogy mit meséltek az idelátogató csillagközi hajótöröttek. Több olyan lelet is létezik a világon, melyen olyan alak vagy alakok látatóak, melyekre nincs magyarázat. Látszólag nem kapcsolódnak egyetlen kultúrához vagy civilizációhoz sem.

Az is lehetséges, hogy nem egyetlen entitásról van szó, hanem egy nagyon agresszív, gonosz fajról, melynek feltett szándéka a saját uralma alá hajtani az univerzum összes bolygóját.

gonosz-idegen

Az ellenséges civilizációkat azonnal megsemmisíti, nem ejt foglyokat, nem tart rabszolgákat, semmilyen más életformát nem tűr meg maga mellett.

Egy nap hozzánk is eljut

Van okunk félni, hiszen egy napon hozzánk is eljut, bármiről is legyen szó. Nem fogunk tudni önmagunkban védekezni ellenre, mint ahogyan egyetlen civilizáció sem, pedig jóval fejlettebbek voltak, mint mi.

Ez lesz majd a Földi világvégeként is értelmezett esemény, sok száz, vagy sok ezer év múlva, mikor ránk talál a halál.

osi-latogatok

Sorsunk elkerülhetetlen lesz, és mi is az enyészet áldozataivá válunk, hacsak nem leszünk majd képesek mi is továbbállni hatalmas űrhajókkal, vagy más bolygókon kolóniát létesíteni.


Megtekintések száma: 22112





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet