Az egyik legnagyobb misztikum övezte titkos rend, mely összefonódik hazánkkal!
A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, amelyet Boldog Özséb, volt esztergomi kanonok alapított, aki híres magyar családból származott, káptalani iskolában tanult és élénk kapcsolatban állt az Esztergom környéki remetékkel.
Özséb az 1241/42-es tatárjárás után lemondott kanonoki méltóságáról, szétosztotta javait, majd a Pilis hegység rengetegébe vonult vissza remeteségbe – a mai Pilisszentlélek és Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba – néhány társával, ahol 1250-ben a Szent Kereszt tiszteletére monostort és szentélyt építettek maguknak.
Később egy látomás nyomán egybegyűjtötte és megszervezte a pilisi és patacsi remetéket. 1263-ban Pál veszprémi püspök – akihez egyházjogilag a pilisi remeték tartoztak – rendeletében hét remeteséget (pilisi Szent Kereszt, más néven Keresztúr, Badacsony, Elekszigete, Kőkút, Szakácsi, Szentjakab, Idegséd) említett és engedélyezett, ugyanannak az életviteli szabályzatnak vetette alá őket.
Ennek a rendelkezésnek közösségformáló ereje volt, amely közösséghez később csatlakoztak a pécsi és egri egyházmegye területén élő remeték. Özséb 1270. január 20-án az általa alapított keresztúri monostorban hunyt el.
1300-ban Lőrinc keresztúri perjel felépítette Buda mellett, a mai Hárshegy déli oldalában a Szent Lőrincről elnevezett monostort. 1309-től a remetéket egyre többször a Thébai Első Remete Szent Pál testvéreinek nevezték (akinek történetét itt lehet olvasni: http://www.katolikus.hu/szentek/0115.html). 1328-ban XXII. János pápa engedélyezte a rend számára az ágostonos Regulát, a káptalanon a generális perjel megválasztását, továbbá felmentést kaptak a tizedfizetés kötelezettsége és a helyi zsinaton való kötelező részvétel alól. A rend tagjai 1341-től kötelező erővel fehér ruházatot hordtak az addigi szürke helyett, megkülönböztetve magukat a többi remetétől. 1352-ben VI. Kelemen pápától engedélyt kaptak a hozzájuk közel álló világiak gyóntatására.
A Pálos Rend Nagy Lajos korában
Nagy Lajos (1342-1382) volt a magyar királyok közül a rend első nagy jótevője: több monostort alapított, közülük jelentőségben kiemelkedett a Márianosztrai, valamint XI. Gergely pápa az ő közbenjárása folytán nyilvánította a püspöki joghatóságot a pálosok fölött semmisnek, ezzel a rend tagjait, valamint az összes monostort közvetlenül a Szentszék alá rendelte.
Idővel külön kápolnát építettek a szent maradványait magában foglaló díszes márványkoporsó részére és Budaszentlőrinc az ország egyik legnépszerűbb zarándokszentélye lett. Nagy Lajos az ereklye magyar földre hozatalával Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve a thébai sivatag szentje Magyarország társvédőszentjeként szerepelt.
Később II. Lajos király (1516-1526) a csehektől megszerezte Remete Szent Pál fejét is, amit a koporsóba helyeztek a holttest mellé 1523-ban. A pálosoknak 1400 táján negyvenhét, 1470-ben ötvenegy, Mohács évében pedig már hatvannyolc monostoruk volt a Magyar Királyság területén, a Dráván túliakat figyelmen kívül hagyva, ezen kívül megtalálhattuk őket többek között Lengyelországban, a szlavón és a német területeken.
Mátyás király kora, majd a Mohács utáni évek
Nagy Lajos után Mátyás király (1458-1490) volt az a magyar uralkodó, aki a pálosokat leginkább támogatta. Kijárta a Szentszéknél számukra azokat a más rendekhez tartozó monostorokat, amelyek az ott élők megfogyatkozása miatt elnéptelenedtek. Így került át a premontreiektől a pálosokhoz a zsámbéki és a csúti monostor, a bencésektől a visegrádi és a szentjobbi monostor, valamint a Óbudához közeli Fehéregyház.
Az 1526-os mohácsi csatát követően a törökök a budaszentlőrinci főmonostort teljesen kifosztották, szerencsére Remete Szent Pál holttestét a mohácsi vereség hírére a pálosok északra menekítették, Trencsén várába. A következő év során azonban Trencsén ostromakor a vár kigyulladt, és a szent teteme a lángok martaléka lett.
Az ország három részre szakadt, a pálosok monostorainak nagyobb része elpusztult, a remeték a Felvidékre, a Dráván túlra vagy külföldre menekültek, mások a falvakban húzták meg magukat.
Ezekben a válságos évtizedekben a pálosok sorából emelkedett ki Martinuzzi „Fráter” György, aki szívén viselte a magyarság sorsát. Ő rakta le a későbbi Erdélyi Fejedelemség alapjait, mely aztán az elkövetkező évszázadokban viszonylagos függetlenségét megtartva fontos szerepet játszott a magyar történelemben.
A rend eltörlése
A rend sorsa azonban megpecsételődött, amikor II. József 1786. február 7-én aláírta a rendek eltörléséről intézkedő rendeletet, ekkor a magyar rendtartománynak 24 monostorban, illetve rezidencián összesen 313 tagja volt.
OSZD MEG másokkal is!