A napelemes útburkolaté lehet a jövő? Amerikában már lerakták az első szakaszt!

2016. október 16., vasárnap




Az útburkolatok hasznosak is lehetnek, és képesek lehetnek a világ számára ingyenes áram megtermelésére. Ezt az álmot hivatott közelebb hozni az az új, forradalmi technológián alapuló napelemes útburkolat, melyből most építették meg az első kilométereket!

A tudomány már régóta foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne ingyen áramot előállítani, vagy egy olyan rendszert kialakítani, mely anélkül termel energiát, hogy mi magunk túl sok energiát tennénk bele .

Egy ország áramellátásához szükséges energiát termelne

Egy olyan útburkolat kifejlesztésén dolgoznak már évek óta, mely ezt az irányt követheti.

Mi több, azt beszélik, hogy egyes kalkulációk alapján egy napon képes lehet majd megtermelni egy ország teljes áramigényét is.

Ha pedig ez így van, az óriási léptékű technológiai fejlődést jelenteni, ugyanis lényegében elérhetővé válna mindenki számára az ingyen áram.

Ezek a hatszög alakú panelek egyenként 44 watt energia termelésére képesek, összekötve pedig megsokszorozódik teljesítményük.

Az első kilométerek már épülnek

Lényegében ezek olyan speciális napelem panelek, melyeket útburkolatként lehet majd felhasználni, és már sikerült is őket felhasználni.

Az első paneleket ugyanis már sikerült letenni, kiépíteni.

Egyelőre csak 30 panelt helyeztek el egy utcán, de az Egyesült Államokban debütáló napelemes útszakasz egyértelműen forradalmi jelentőségű lehet.

Sok cég próbált már ugyanis napelemekkel összerakott útszakaszt építeni, de valamilyen panasz mindig volt rájuk, a Solar Roadways megoldása viszont, úgy tűnik, strapabíró.

Más esetekben ezek a napelem panelek – már ha sikerült őket legyártani – hol széttörtek a forgalom megterhelő súly alatt, hol nem működtek megfelelő hatásfokkal.

Egyedül a Solar Roadways megoldása jelentheti a kulcsot a sikerhez jelenleg.

A jövő útburkolata lehet

Nem csak azért lehet a jövő útburkolata, mert strapabíró, és képes megtermelni egy államháztartás fenntartásához szükséges áramot, hanem azért is, mert modern, és képes lenne megreformálni a közlekedést.

Vége lenne a hagyományos beton utaknak, lassan felszámolnánk őket az elkövetkező 20-30 évben.

Az utakra helyezve pedig zebrát sem kell festeni, hiszen a beépített LED-lámpák helyettesítik a csíkokat, amelyek így éjszaka is jól láthatók.

A megoldás télen is hasznos lehet, hiszen a napelemek melegítik is az útburkolatot, így el lehet felejteni a jeges, csúszós utakat.

170 ilyen elem egy háztartás teljes áramigényét biztosítani tudja, és ez is a terv: ahol elhelyezik, ott a közelben lévő házak részesülnek az ingyenes áramforrásból.

tudomány technológia technika érdekesség érderkes


Megtekintések száma: 26803





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet