A NASA atomfegyvert fejleszt: az egész emberiséget megmentheti, a világ legnagyobb erejű töltete!

2022. október 15., szombat




Erősebb lesz minden eddigi földi atombombánál...

Egy napon a Földünkkel is összeütközhet a már korábban felfedezett Bennu nevű üstökös.

A Napunk körül keringő nagyméretű objektum most még a számítósok szerint nem jelent veszélyt, de az emberi történelem léptékében mérve hamarosan keresztezheti a Föld pályáját.

Éppen ezért a NASA évekre, évtizedekre előre menő történelmi vállalkozásba kezd: megépíti a világ legnagyobb erejű és egyben legbrutálisabb atombombáját.

Ehhez egy nukleáris rakétát biztonságosan hordozni képes űrhajót is ki fognak fejleszteni.

A NASA megosztott 78 dátumot, amikor a legnagyobb eséllyel csapódik majd bele a Földbe. De ezeken az időpontokon is csak kevés esélye van az ütközésnek.

Ennek ellenére sem árt, ha felkészülünk, ugyanis az utóbbi években egyre többször csak UTÓLAG fedeztek fel a Föld mellett épphogy elhaladva nagyobb méretű űrtörmelékeket, aszteroidákat, vagyis nem csak elméletben de gyakorlatiban is bármikor bekapcsolódhatna valami nagyobb méretű, globális pusztítást okozó űrszikla.

Az aggodalom tehát nem csak nagy, hanem teljesen jogos is.

Talán sokan emlékeznek még a Cseljabinszk felett 2013-ban széthulló aszteroidára, ami csupán 19 méteres volt, de a becsapódásban 1500 ember sérült meg, és rengeteg kár keletkezett.

A Bennu 470 méteres... 

A mostani fejlesztések évekig eltarthatnak, de a NASA reménykedik a sikerben.

Ez lesz a világ legnagyobb töltete, amit az űrbe juttatva egy Bennu méretű aszteroidát nem csak el tudnának téríteni a pályájáról, de szét tudnának porlasztani is.

Sokak szerint a projekt valahogy úgy működne majd, mint az Armageddon című filmben, azaz ilyen esetben egy valós veszély esetén belülről próbálkoznának a szétrobbantásával.

Más asztrofizikusok szerint elég lenne az is, ha egyenesen nekilőnének egy ilyen töltetet az aszteroidának, amitől az megsemmisülne, vagy letérne a pályájáról...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nasa csillagászat űrkutatás aszteroida veszély


Megtekintések száma: 74442





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet