A zseniális Neil deGrasse Tyson lerántotta a leplet a NASA-ról!
Nemrég több támadást is kapott a NASA a James Webb űrtávcső lenyűgöző felvételei miatt.
Hiszen sokan annyira hihetetlennek találták a színes, sci-fibe illő fotókat, hogy konkrétan meg is vádolták az űrügynökséget azzal:
Hogy meghamisították, kiszínezték őket, hogy jóval hatásosabbak legyenek.
Most a világ egyik legnépszerűbb és legismertebb asztrofizikusa, Neil deGrasse Tyson tette semmissé ezeket a vádakat egy reggeli műsorban.
A műsorban elárulta, hogy bizony valódiak a képek, és azt is elmondta, hogy pontosan miért:
„A szemünkben piros, zöld és kék (vagyis: RGB) szenzorok vannak, amik felismerik az általunk látható fényt.
Ennek a háromnak a kombinációjából alakul ki az a színes kép, amit az agyunkban látunk.
Ez az űrtávcső az infravörös fényre lett tervezve, amit nem látunk a szemünkkel.
Az űrtávcső fog három különböző hullámsávot az infravörös fényből, majd ezeket át kell alakítani RGB-re, és így végül kapunk egy olyan színes képet, amit az agyunkban látnánk, ha képesek lennénk látni az infravörös fényt.
Szóval az egész autentikus és valódi.”
A köztiszteletben álló szakember, Neil deGrasse Tyson tudományosan megalapozott szavai alapján a NASA szerencsére senkit sem vert át a James Webb űrteleszkóp felvételeivel kapcsolatban, hiszen azok tényleg csodálatosak és egyáltalán nincsenek átalakítva a hatásfokozás kedvéért