A NASA bejelenti a földönkívüli élt létét?

2018. szeptember 26., szerda




Erre utaló jelek és egy dátum érkezett!

A csillagászok jelenleg mintegy 3 800 exobolygót, azaz Naprendszeren kívül található bolygót ismernek. Napjaink egyik legfontosabb tudományos kérdése, hogy vajon kialakulhatott-e az élet valamelyik égitesten.

Az elmúlt időszakban, illetve a közeljövőben több olyan űreszközt is felbocsátanak, melyek segíthetik a kérdés megválaszolását. Ilyen szerkezetek a NASA által épített TESS, a James Webb űrtávcső, valamint az Európai Űrügynökség CHEOPS és PLATO nevű eszközei.

A NASA új célja az, hogy ezen szerkezetekkel a fejlett élet nyomai után kutasson.

A Földről folyamatosan érkeznek az űrbe technológiánk jelei, például a mesterséges fények, a lézerek vagy a rádióhullámok. Hasonló módon más értelmes civilizációk is kibocsáthatnak különböző árulkodó nyomokat.

2018 áprilisa óta az amerikai kongresszus részéről egyre nagyobb a nyitottság arra, hogy a NASA komolyabb erőkkel is keresse az efféle jeleket. 

A NASA a közelmúltban bejelentette, hogy szeptember 26-28 között átfogó workshopot szervez a témával kapcsolatban – írja a ScienceAlert. A rendezvényen többek közt azt is bemutatják, hogy milyen új lehetőségek adottak az űrhivatal előtt.

Manapság több olyan szervezet is létezik, amelyik kifejezetten az értelmes létformák után kutat. Ezek közül a legkiemelkedőbb a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence) Intézet, illetve a Breakthrough Initiatives.

Korábban a NASA is részt vett a keresésben, az 1990-es években azonban a politikai nyomás hatására leállították a programot.

Az elmúlt időszakban ugyanakkor rengeteg olyan eredmény született – gondoljunk csak a rejtélyes Tabby csillagára -, melyek miatt a döntéshozók arra jutottak: érdemes lehet újraindítani a projektet.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány ufók nasa idegenek csillagászat


Megtekintések száma: 42143





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet