A NASA felvételt készített a legendás Nibiruról? Bizarr bolygóméretű anomália látható az űrben!

2018. december 28., péntek




Bizarr anomália a Naprendszerben, vagy valami jóval több? Szakértők próbálnak évek óta utánajárni, mi lehet a titokzatos és hatalmas kiterjedésű objektum!

Az alábbi felvételek sokak szerint egy oylan anomáliát mutatnak, ami nem kizár,t hogy egy bolygó.

Méghozzá egy keresett égitest, amiről azt tartják, hogy a Naprendszerből hiányzó kilencedik bolygó lehet, amit az angolban csak Planet X-ként jelölnek, az X-szel utalva az ismeretlen mivoltára.

A bolygó korábban a NASA weboldalán is megjelent, azonban sokáig semmilyen magyarázat nem volt ezekre a felvételekre.

Mi több,. az elmúlt években több alkalommal is észlelték az űrben.

Szemel látható, hogy ez egy nagyméretű égitest. Egy olyan azonosítatlan objektum, aminek a nyomait és pályáját nehéz meghatározni, és a NASA is sötétben tapogatózik.

Ugyanakkor mások úgy vélik, hogy valójában az amerikai űrügynökség sokkal többet tud az anomáliáról, mint amit megosztanak a világgal.

A titokzatos, hatalmas méretű valami a Napunk előtt is többször átsuhant, azonban a Nap fénye annyira erős, hogy ebből a Földön az átlagember semmit nem érezhetett.

Ellenben a felvételek és más korábbi, a Napról készült videók és fotók arról árulkodnak, hogy valóban volt ott valami.

Egyesek emlékeztetnek a maja és sumer próféciákra a világvégéről, és arról, hogy a Földünk majd egy hatalmas, ehhez hasonló valamivel fog ütközni.

A csillagászok jó része azonban nyugalomra int, és azt állítják, hogy az anomália talán egy törpebolygó, vagy egy eddig felderítetlen égitest.

A NASA valóban komolyan veszi a kilencedik bolygó létére utaló tudományos nyomokat.

Azt már az elmúlt 2-3 évben többször is kijelentették, hogy egészen biztosan létezik egy rejtett bolygó a Naprendszerünkben, azonban nem gyűlt még össze elég tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy megtegyék a nagy és hivatalos bejelentést is.

OSZD MEG másokkal is!

nasa összeesküvés nibiru


Megtekintések száma: 57651





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet