A NASA hivatalosan is elindította a Kék sugár hadművelet béta tesztjeit?

2017. június 30., péntek




Néhány nap múlva csodálatos, és egyben különös fényjelenségek veszik kezdetüket. A Kék sugár hadművelet a megvalósítás végső fázisában van?

A NASA egy olyan kísérletbe kezd hamarosan, melyet sokan úgy vetítenek előre, mint a Kék sugár hadművelet előfutára, vagyis végső béta tesztje.

Ennek keretében egy Malemute rakétát lőnek fel az égbe, az ionoszféra magasságába, hogy ott módosítsa a közeget, és különleges fényhatásokat hozzon létre.

A rakéta körülbelül 100 mérföld magasságban fog felrobbanni, és kifejteni a hatását. A megfelelő pillanatban különféle, színes részecskéket ont majd ki magából az atmoszférába, hogy mesterségesen hozzon létre a sarki fényekhez hasonló fényjelenséget.

A NASA számára természetesen ennek óriási jelentősége van, és mélyebb értelme és célja is. A hivatalos állpont szerint így akarják még jobban megismerni és eredményeket kinyerni arra vonatkozóan, hogy milyen a Föld légkörének összetétele.

A másik fontos indok az, hogy ezzel közelebb kerülnek a sarki fények megértéséhez is.

Ez pedig nem csak az éghajlati kutatásokat, de titokban az időjárás manipulációs kutatásokat is előbbre viheti majd.

Az összeesküvés elméletek hívei szerint azonban nincs is másról szó, mint arról, hogy a NASA most fogja tesztelni szélesebb körben, nyíltan a Kék sugár hadművelet résztechnológiáit.

Mint ismeretes, a Kék sugár hadműveletet azért hozták létre, hogy majd a jövőben egy a NASA és a HAARP által közösen végrehajtott művelet keretében az egész emberiséggel elhitessék egy holografikus technológia segítségével, hogy Jézus másodjára is eljött a Földre.

Ezáltal nem csak lehetőség nyílik az emberiség vallásainak egyesítésére, de egy Új világállamba lehet tömöríteni a nemzeteket.

Ha egy kis igazság is van ezekben az állításokban, akkor nagyon valószínű, hogy még ebben a néhány évben végbe mehet az, amire oly régóta készülnek a háttérhatalmak...

OSZD MEG másokkal is! 

rejtély rejtélyek nasa összeesküvés haarp kék sugár hadművelet


Megtekintések száma: 260077





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet