A NASA idegenek után kutat: lehet, hogy találtak valamit a szomszéd galaxisban!

2018. október 1., hétfő




Azonnal megindultak a találgatások...

Sokak szerint most először van rá komoly esély, hogy egy idegen civilizációra bukkanhatunk, és fel is vehetjük velük a kapcsolatot.

Egy biztos. tudománytörténeti jelentőséggel bírna, ha másik fejlett fajok nyomaira vagy jeleire találnak rá az Androméda galaxisban.

Az úgynevezett Billió Bolygó Felmérést a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem vezeti – írja az IFLScience.

A szakértők azt feltételezik, hogy amennyiben a rendszerben létezik valamiféle értelmes civilizáció, az olyan jeleket bocsát ki, melyeket képesek vagyunk érzékelni.

Andrew Stewart, az Emory Egyetem munkatársa és a kutatócsapat tagja szerint kollégáival olyan idegenek nyomait fogják keresni, akik hasonlóan fejlettek, illetve valamivel fejlettebbek, mint mi. 

A feltételezés alapján ezek a civilizációk optikai fénysugarakat hoznak létre, melyeket megfelelő műszerekkel ki lehet mutatni.

Ez az úgynevezett Optikai SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence, azaz „földön kívüli intelligencia keresése”).

Philip Lubin, az új projekt vezetője 2016-ban egy tanulmányban felvetette, hogy a szomszédos rendszerben létezhet egy másik értelmes faj, amely ugyan egyelőre nem talált ránk, de próbálja felvenni velünk a kapcsolatot.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány ufó ufók idegenek összeesküvés univerzum


Megtekintések száma: 28792





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet