A NASA megdöbbentő tervvel állt elő a Föld megmentése érdekében!

2017. augusztus 24., csütörtök




A terv nagyszabású, és elsőre sci-fi filmbe illő, de meg lehetne valósítani, hogy elkerüljük a ránk váró egyik legnagyobb katasztrófát.

A NASA egyik tanulmánya, mely a Jet Propulson laboratóriumához köthető, egy olyan dolgok vet fel, amivel meg lehetne menteni a bolygót egy a közeljövőben egészen biztosan bekövetkező globális természeti katasztrófától.

Arról van szó, hogy rájöttek, hogyan lehetne elkerülni a Yellowstone-szupervulkán kitörését és annak mérhetetlen pusztítását.

A tény, hogy a NASA-hoz köthető laborokban ezzel foglalkoznak, komoly aggodalomra adhat okot nagyon sokak szerint, hiszen ez bizonyítja, hogy valóban nagy a baj, és azonnali vésztervet kell kieszelni.

Ha ugyanis valaha kitör a vulkán, akkor azzal több ezer ember halálát fogja majd okozni.

Egy óriási kataklizmát indíthat majd el, és akár több évre is eltakarja a Napot, így a Föld felszínének nagy része egyszerűen elhal, így a növények és állatok 60%-a teljesen elpusztulhat.

Ez pedig egy olyan kihalási hullámot indíthat el, mely alapjaiban határozza meg és pecsételi meg az emberiség sorsát.

Bár a NASA tudósai nem tudják megjósolni, hogy egy ilyen esemény bekövetkezik-e, már megkezdődött egy megelőző intézkedés kidolgozása: egy szupervulkán magmakamrájába való fúrás, hogy lehűtsék azt. Az elmúlt hónapokban egyre t9bb rengést érzékeltek a területen, ráadásul a magmakamra is feltöltődött, ami azt jelzi, hogy közel lehet a kitörés, ami években, rosszabb esetben hónapokban mérhet.

Magma kitörések csak akkor fordulnak elő, ha alaposan megolvasztja az intenzív hő. A magma 35 százalékkal történő lehűtése azonban megakadályozná, hogy egy szupervulkán kitörjön.

Ennek érdekében a tudósok úgy képzelik, hogy megfúrják a kamrát, ahol hidrotermális folyadékok préselődnek a felszínre. Ha vizet adnának ehhez a nagy nyomás alatt lévő környezethez, az elegendő lenne a magma lehűtéséhez.

Mivel veszélyes a környező kőzetek megrepeszése, ezért a NASA azt javasolja, hogy érdemes lenne alulról megfúrni valahogy a Yellowstone vulkán "szívét".

Ez a mai kor technológiájával ugyan nehézkesen, de lehetséges lenne annak ellenére, hogy sci-fibe illőnek hat a gondolat.

A terv nem lenne olcsó, körülbelül 3,5 milliárd dollárba kerülne Amerikának.

A kormányokat arra ösztönöznék, hogy ezt befektetésnek tekintsék, hiszen a felesleges hő kinyerhető és tiszta energiává alakítható át. Nem utolsó sorban, ha kitör a vulkán, annak jóval nagyobb, szinte beláthatatlan anyagi kárai lennének.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nasa kataklizma yellowstone szupervulkán


Megtekintések száma: 75060





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet