A NASA megválthatja a világot a térhajtóművel. Ha ez megvalósul, az emberiség fejlődésének hatalmas löketet adhat!

2017. november 9., csütörtök




Az elmúlt évek kísérletei igen biztatóak, és ha sikerül a nagy áttörés, akkor szó szerint megnyílhat előttünk a tér és az idő.

A NASA térhajtóműve ellentmond a fizikai ismereteinknek. Elméletileg nem is lenne szabad működnie, azonban több 2016-ban elvégzett kísérlet is azt bizonyította, hogy valahogyan mégis üzemképes.

Ha pedig sikerül egy általánosan használható, és biztosan jól működő hajtóműveket, vagy technológiát készíteniük belőle, az mindent megváltoztathat.

Szó szerint mindent...

Na de miért, és hogyan is működik ez a hajtómű, és miért van ekkora jelentősége?

A NASA térhajtóműve már évek óta nagy kérdés, és izgalmas projekt az űrügynökség berkein belül. Eleinte sokan egyszerűen nem tartották lehetségesnek a megépítését. Lássuk csak, mivel is van dolgunk!

Newton harmadik törvénye – a hatás-ellenhatás törvénye – kimondja, hogy minden hatás egy azonos mértékű, de ellentétes ellenhatást vált ki. Ennek megfelelően nem működhetne a szerkezet, mivel az EmDrive-on nincs semmiféle kivezető, ahol az energiák távozhatnának.

A szerkezet azonban mégis köszöni, de jól működik. Jobban, és hatékonyabban, mint bármilyen más hajtómű rendszer, és annak ellenére fejt ki tolóerőt, hogy ez lehetetlen.

„Ez olyan, mintha meghazudtolnánk a gravitáció törvényeit, és az elejtett alma felfelé esne a fáról, de nem tudnánk, miért.”

Az utóbbi 1-2 évben rengeteg kísérletet végeztek arra vonatkozóan, hogy nem-e valami mérési hibáról, vagy más anomáliáról van szó, de kiderült, hogy semmi ilyesmiről nincs szó.

A térhajtómű tényleg működik, és valamit a mi fizikai ismereteink nem ismernek, aminek köze van ehhez a rejtélyes működéshez.

A NASA a tesztek során ugyan még csak egy kisebb mértékű tolóerőt tudott generálva a hajtóművel, az ígéretek szerint 2017 végére ezt meg tudják sokszorozni, és ha rájönnek a dolgok nyitjára, néhány éven belül kész lehet a kiforrott technológia.

A technológia alapjaiban alakíthatná át a mi hétköznapjainkat is, de főleg az emberiség számára tenné elérhetővé a végtelen csillagokat. Vagyis rövid időn belül interplanetáris fajjá nőhetjük ki magunkat, mely képes bolygóról bolygóra utazni.

A térhajtóműnek nincsenek súrlódó, mozgó alkatrészei, így nem kopik, és olyan motorok, hajtóművek állíthatóak elő belőle, melyek akár örök életűek lehetnek.

Elméletileg onnantól kezdve, hogy létrehozunk belőle egy erős, és jól működő hajtóművet, képesek lehetünk a fénysebesség elérésére, így 4-5 év alatt odautazhatunk a legközelebbi lakott bolygóhoz.

Ez óriási előrelépés lenne az emberiség történelmében. Azt jelentené, hogy az évtizede végére felderíthetjük, hogy van-e élet a nemrég felfedezett, potenciálisan lakható - és talán lakott - bolygókon.

Új planétákat fedezhetünk fel magunknak, ahová minden eddiginél könnyebben szállíthatunk, majd árt nyersanyagot, embereket, vagy bármi mást, ezzel kolonizálva azokat. Az ember akár az évszázad végére több bolygóra is ellátogathat, és megtelepedhet rajtuk.

Idehaza pedig akár különleges tömegközlekedési eszközökbe épülhet be a technológia egy lebutítottabb változata, mellyel a Föld bármely pontján pillanatok alatt lehetünk ott. 

A NASA kísérleteit tehát az egész világ kíváncsian, és reménykedve figyeli, mert nagy változásokat hozhat.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia fizika kvantumfizika térhajtómű


Megtekintések száma: 28552





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet