A NASA nagy bejelentése az lesz, hogy felfedezték a Nibirut?

2017. december 14., csütörtök




Már nem sok van a sajtótájékoztatóig, és egy új teória látott napvilágot.

Hamarosan érkezik a NASA nagy bejelentése, amit nemrégiben, még az előző héten szellőztettek meg.

Akkor még azt mondták, hogy a NASA egy nagy felfedezést fog bejelenteni, ami a Kepler programmal kapcsolatos.

Mint ismeretes, a Kepler űrteleszkóp felel azért, hogy olyan sok exobolygót fedezett fel az emberiség az elmúlt években. Több ezernél jár már a számláló, ezek között pedig számos, kifejezetten lakható bolygó is van.

Sokak szerint éppen ezért vagy a földönkívüli élettel, vagy az élhető bolygókkal kapcsolatos lehet a felfedezés.

Mások azonban egy új elmélettel álltak elő: szerintük a NASA a Nibiru létezését fogja hivatalosan bejelenteni.

A Nibiru lehet ugyanis az a titokzatos kilencedik bolygó, mely tudományosan bizonyítottan már biztosan itt kering a mi Naprendszerünkben, csak annak a külső peremén, ezért még nem sikerült megfigyelnünk.

A Kuiper-övben található objektumokra valamilyen gravitációs erő hat, ami csak egy arra haladó bolygó hatásaiból következhet.

A NASA tehát már tudhat a bolygóról, sőt, meg is figyelhette a Nibirut.

A Kuiper-övben keringő objektumok kilökődése, furcsa anomáliái is azt mutatják, hogy valami kihat rájuk.

Nemrégiben robbant a hír, miszerint a Földtörténeti tömeges fajkihalásokat közvetetten a kilencedik bolygó okozta.

A Kuiper-övet keresztezve ugyanis áthaladásakor időnként aszteroida és üstökös záport lökött a belső naprendszer irányába. Ez pedig szintén összevághat a Nibiru elmélettel, mely szerint amerre a Nibiru jár, halált hoz mindenre.

A NASA nagy bejelentése ma lesz, és a szkeptikusok szerint nem a Nibiru létét fogják bejelenteni, amíg nem tudni miről van szó, bármi lehet...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek nasa összeesküvés nibiru


Megtekintések száma: 41159





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet