Az előző emberiség sorsára juthatunk?
A NASA nemrégiben kiszámolta különféle szimulációs modellek segítségével – melyeket szuperszámítógépeken végeztek – hogy a modernemberi civilizáció sorsa mi is lesz pontosan.
Ezen eredmények egy része szerint nem vár ránk túl fényes jövő, és a fejlett nyugati civilizáció lassú hanyatlásnak fog indulni, végül majd el is tűnik a Föld színéről.
Éppen úgy, ahogyan azt annak idején a Nagy Római birodalom is tette.
Ez az egész azért fog bekövetkezni, mert az ember eredendően nem tanul a hibájából, és abból, hogy a túlságosan nagyra növő birodalmak egyszerűen annyi mindent felemésztenek maguk körül a bolygóból, és annak élővilágából, hogy végső soron saját maguk elől szívják el az „oxigént”.
Minden nagy birodalom bukása az állandó, folyamatos terjeszkedés volt, és az, hogy egyre csak hízott, és nőtt, a benne élők pedig mérhetetlenül kapzsivá váltak.
A Húsvét-sziget lakói is valami hasonlón mehettek keresztül, csak sokkal kisebb szinteken.
Ahogyan az őslakók elkezdtek terjeszkedni, végül az egész szigetet benépesítették. Hatalmas kőfejeket emeltek, majd felélték a sziget minden tartalékát.
Végül éhezni kezdtek, és szépen lassan kipusztulta, elnéptelenedett a Húsvét-sziget.
Ez a sors vár tehát a fejlett nyugatra, és idővel az egész világra? A szimulációk szerint nagy valószínűséggel igen, ugyanis éppen ugyanazokat a hibákat követjük el, mint az egykor nagyon virágzó múltbéli civilizációk.
Ha létezett előző emberiség – márpedig minden jel arra mutat, hogy igen – akkor feltehetően ugyanezen okokból pusztulhattak ki.
Talán mindent feléltek a bolygón, és már nem maradt kivágható fa, belélegezhető oxigén. Később pedig évmilliók kellettek ahhoz, hogy a Föld magához térjen az előző civilizáció okozta sokkból, a tömeges fajkihalás után.
Már most is láthatóak a civilizáció elkorhadására utaló jelek. A klasszikus – és szaporodást biztosító – családmodell másodlagossá vált, és a fejlett országokba a születési ráta is nagyságrendekkel megromlott a fejlődő országok arányához képest.
Mindemellett a nyugati civilizáció frusztrált társadalmának szövetei belülről is elkezdtek felbomlani.
Hogy mikor is jutunk Róma, vagy Konstantinápoly sorsára? Még nem tudni, de talán néhány száz évünk lehet hátra, rosszabb esetben évtizedek.
OSZD MEG másokkal is!