A NASA tévedett: ez az aszteroida veszélyesebb a Földre, mint eddig bármi!

2017. december 30., szombat




Egyetlen ennél nagyobb potenciálisan veszélyes kisbolygót ismerünk. Elkerülhető az ütközés?

Földünk veszélyben lehet? nemrég egy korábban felfedezett aszteroidáról derült ki valami, ami meglehetősen nagy nyugtalansággal kezdte el eltölteni a közvéleményt és a médiát.

A 3200 Phaethonról van szó. Ez az aszteroida korábban nem volt túlságosan veszélyes aszteroidaként nyilvántartva, azonban ez úgy tűnik, megváltozott.

A NASA egy szó szerint hatalmas tévedést követett el, és alul becsülte a veszélyt.

Olyannyira, hogy csupán egyetlen ennél nagyobb potenciálisan veszélyes kisbolygót ismerünk... A legújabb vizsgálat alapján az aszteroida megközelítőleg 5,8 kilométer átmérőjű

Vagyis sokkal szélesebb, mint egy korábbi mérés szerint. Ez pedig már potenciálisan komoly károkat okozhatna a Földi élővilágban, ha becsapódna bolygónkba.

Ahhoz, hogy egy aszteroidát potenciálisan veszélyesnek ítéljenek, elég nagynak és elég közelinek kell lennie. Az ezen kategóriába sorolt objektumok természetesen nem feltétlenül jelentenek valódi fenyegetést.

A 3200 Phaethon mozgása például igen stabil, így évszázadokkal előre meg lehet határozni a pályáját.

A kisbolygóra vonatkozó legújabb adatokat a 3200 Phaethon decemberi elhaladása során gyűjtötték. Az égitest ekkor 10,3 millió kilométerre járt a Földtől – egészen 2093-ig nem lesz ilyen közel hozzánk – állítják.

Azonban sokan mások elkezdtek aggódni, elvégre nem lehet 100%-os bizonyossággal kijelenteni azt, hogy nem fog módosulni a pályája az évek során, és nem-e kap egy olyan külső ráhatást, ami miatt legközelebb összeütközik velünk.

Ha ez így megtörténne, annak brutális következményei lennének.

A légkör felforrnak, és még ha az óceánba csapódik is be, több kilométeres(!) szökőárok pusztítanék el a kontinensek belsejét is.

Az utólagosan jelentkező tömeges kihalási eseményről már nem is beszélve…

A meteor előtt tolt levegő plazmává sűrűsödik és kirobban, tűzfalként végigsöpörve mindenen, elemésztve mindent és mindenkit, ami, vagy aki az útjába kerül.

A becsapódás keltette földrengés olyan erejű lesz, hogy többször megkerüli a földgolyót, a szó szoros értelmében kő, kövön nem marad…

OSZD MEG másokkal is!

katasztrófa tudomány nasa csillagászat kataklizma aszteroida


Megtekintések száma: 103174





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet