A NASA vezetője az idegen élet felfedezéséről beszélt: már előre tudnak valamit?

2023. március 28., kedd




Nagy bejelentés várható a következő-12 évben?

Valaminek a küszöbén vagyunk?

A NASA egyik vezető tudósa szerint komoly esély van rá, hogy néhány éven belül életet fogunk találni a Mars felszíne alatt, de az emberiség erre nincs felkészülve.

erről több nagy sajtóorgánum beszámolt és azóta a nyilatkozatot már a BBC és a CNN is lehozta.

Sokan már most elkezdtek találgatni, hogy vajon a NASA mit is tudhat pontosan.

Az amerikai űrügynökség ugyanis mindig is meglehetősen óvatos volt, különösen az idegen élet kérdésével kapcsolatban,ezért sokan biztosra veszik, hogy a kutatók és tudósok már tisztában vannak valamivel, amit egyelőre nem osztottak meg a nyilvánossággal.

Úgy tudni, hogy két nagyobb űrprojekt kapcsán merült fel igazi áttörés.

A NASA és az Európai Űrügynökség két marsjárója megérkezik a Marsra, és mélyen a felszín alá fúrva próbálja kideríteni, van-e valamilyen élő szervezet a vörös bolygón. Ez lesz az emberiség eddigi legjobb lehetősége arra, hogy választ kapjon az ősi kérdésre, egyedül vagyunk-e az univerzumban.

Jim Green, aki mindkét expedícióban fontos kulcsember úgy nyilatkozott, hogy valódi esély van rá, hogy mindkettő vagy valamelyik misszió sikerrel zárul.

Ha valóban van élet a Marson, az alapvető módon írhatja át a tudományos ismereteinket, és kijelenthető lesz: nem vagyunk egyedül a kozmoszban.

Hiszen ha már a saját Naprendszerünkben élet van jelen egy szomszédos látszólag kopár bolygón, akkor a távoli csillagrendszerek millióiban csak úgy hemzseghetnek a hozzánk hasonló civilizációk.

Az egész felfedezés és egyben bejelentés egy paradigmaváltást hozhat.

A tudósok vizsgálatai szerint az élet amikor nem tud a felszínen terjeszkedni, mert nem adottak a körülmények, akkor azt a felszínt alatt teszi meg, erre láttak példákat extrém földi helyszíneket is.

Éppen ezért nagyon valószínű, hogy a Mars felszíne alá ásva élet jelenlegi nyomaira bukkanhatnak majd.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nasa összeesküvés


Megtekintések száma: 47004





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet