A Notre-Dame után az iszlám világ jelképe is lángokban! Elkezdődtek a végidők?

2019. április 17., szerda




Isten bünteti a világot, vagy csak véletlen egybeesés? Egyesek már egyenesen a végidők jeleiről beszélnek...

Az iszlám vallás talán legszentebb helye is lángra kapott.

Mindez azután történt néhány órával, hogy a franciaországi Notre-Dame kis híján porig égett.

Szerencsére sikerült végül megmenteni magát az épületet, ennek ellenére franciák ezrei gyászolják a helyzetet.

Emmanuel Macron elnök egyenesen azt nyilatkozta, hogy “Felkavaró, hogy lángok marnak minket”.

Több környéken tartózkodó turista is felvette, amikor a huszártorony rádőlt a templom lángoló tetőszerkezetére.

Ikonikus, szinte szimbolikával bíró pillanat volt, ahogyan az is, amint a fejlett nyugat tehetetlenül nézi, ahogy porrá lesz az egyik legfontosabb, sokat jelentő épülete Európának, és az európai kultúrának.

Aztán néhány órával később az iszlám világ egy jelképe kapott lángra...

Van ebben valami ijesztő, sokak szerit ugyanis összefüggés fedezhető fel ebben.

Persze a legtöbben úgy gondolják, hogy ezek csak véletlenek, azonban egy egyre népesebb tábor felfogása szerint véletlenek márpedig nincsenek.

A jeruzsálemi al-Aksza mecset egy részében keletkező tűz szerencsére csak kisebb károkat okozott, és hamar sikerült megfékezni.

Több legenda és ősi prófécia is úgy tartja, hogyha a szent hely leég, vagy megsemmisül, az a végidők kezdetét jelzi.

Mindenesetre sokan keresik és látják ezekben az összefüggéseket.

A kép illusztráció...

Az al-Aksza mecset az iszlám vallás harmadik legszentebb helye, ami a júdaizmusban is kiemelt fontossággal bír, mert itt állt az ókorban a második jeruzsálemi templom, amelynek időszámításunk szerint 70-ben elkövetett lerombolása jelentette a zsidó nép szétszóratásának kezdetét.

Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost –, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf, az iszlám szent helyeket felügyelő bizottság gondnoksága alá került.

Vajon véletlen lenne tehát, hogy szinte egy időben a két vallási "központ" egy szakrális vonal mentén lángra kapjon?

Ezt mindenkinek a fantáziájára hagyjuk...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes rejtélyek összeesküvés


Megtekintések száma: 33595





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet