A Pentagon bortíotta a bilit: 3 ufó felvételt hoztak nyilvánosságra

2020. április 28., kedd




Szűk egy éve lehet már tudni, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak, vagyis a Pentagonnak éveken keresztül futott az ufókutatási programja, ahogy azt is, hogy a minisztérium ma is vizsgálódik, ha "azonosítatlan tárgyakról" vagy "idegen űrjárművekről" érkezik bejelentés. 

A tavalyi bejelentéskor több, megmagyarázhatatlan észlelést ábrázoló videó is újból felkapottá vált, a Pentagon pedig most ezeket hivatalosan is kiadta, megerősítve ezzel azt, hogy nem hoaxokról volt szó 

– írja a Guardian.

A minisztérium közleményében azt írta, hogy a vizsgálatok során nem találtak semmit, ami indokolta volna a videók hivatalos visszatartását, végül pedig azért adták ki hivatalosan is a videókat, hogy minden kétséget és spekulációt eloszlassanak a felvételek valódiságával kapcsolatban. 

Ezek egyébként korábban is kiszivárogtak már, 2007-ben és 2017-ben, a Pentagon közleménye alapján azonban a mai napig nem tudták azonosítani az objektumokat. 

A videókon egyébként 2004-es, illetve 2015-ös gyakorlórepülések során készített képek láthatóak.

Mivel a felvételek évek óta ismertek, elsőre annyira nem tűnik izgalmasnak a bejelentés, az azonban mégis sokat nyom a latban, hogy a Pentagon hivatalosan is elismerte a valódiságukat.

A közeljövőben ez alighanem további spekulációkhoz fog vezetni arról, hogy az emberek földönkívüliekkel léphettek kapcsolatba.

Harry Reid, Nevada korábbi demokrata szenátora Twitteren azt írta, hogy a videók kiadása örvendetes, de ezzel csak a felszínt kapargatjuk, ennél ugyanis sokkal több anyag van a Pentagon birtokában.

Mint írta, meg kell vizsgálni, hogy ezek jelentenek-e nemzetbiztonsági veszélyt, az amerikaiakat pedig megérdemlik, hogy tájékoztassák őket erről.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 71502





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet