A Plútó szíve körüli óceán akár életet is rejthet

2017. január 1., vasárnap




Egyes kutatók szerint a Plútó felszíne alatt folyékony, magas sótartalmú óceán rejtőzhet, mely élő mikrobákat is tartalmazhat.

Óceán a Plútó mélyén

Nemrégiben derült ki, hogy hatalmas, folyékony formában létező óceánt rejthet a Plútó felszíne. A felfedezést követően azonnal felmerült a kérdés, hogy vajon ez a helyenként 100 km mély óceán rejthet-e idegen életformákat.

Több helyen is jelen lehet ez az óceán, egyes feltételezések szerint az egész Plútót beboríthatja mélyen a felszín alatt.

A legnagyobb kérdése a tudománynak ma az, hogy ezeknek az óceánoknak a mélyén élhetnek-e élőlények. És most élőlénynek tekintjük az apró mikroorganizmusokat is, és a nagyobb, komplexebb életformákat is.

Sokan úgy vannak vele, hogy az Európa vű hold jege alatt nagyobb az esély, hogy valaha életre bukkanunk, de a jelen kutatási eredmények nem zárják ki, hogy a Plútón is lehet élet.

Mikrobák élhetnek odalenn

Legalábbis mélyen a felszín alatt, ugyanis az ott rejtőző óceán magas sótartalmú lehet, ami lehetővé teszik, hogy cseppfolyós, vagy kásás maradjon, így élőlények, mikrobák „Közlekedjenek” benne.

Ha ez így van, és tényleg alkalmas az ottani óceán az élet fenntartásához, akkor szinte biztos, hogy mikrobiológiai szintű élet van rajta. A kérdés csak az, hogy létezhet-e komolyabb élet odalenn.

Erről megoszlik a szakemberek véleménye. Van, aki szerint elképzelhető, hogy akár puhatestű élőlények is élhetnek a mélyben, melyeknek nagyon lassú anyagcseréje van, és így képesek elélni.

Ezt abból gondolják, hogy a Földön, az Antarktiszon található Vosztok-tóban is találtak már mikrobákat, és egyéb kisebb élőlényeket, holott évmilliók óta a jégbe voltak zárva, mintegy rejtett ökoszisztéma.

A jövő expedíciói kideríthetik

A Plútó rejtélyét aligha fogjuk megoldani az elkövetkező években, de abban reménykedhetünk, hogy még a mi életünkben, néhány évtizeden belül oda tudunk küldeni egy fejlettebb szondát, mely képes lehetne lefúrni a Plútó felszínének a mélyére.

Azonban mikor már itt fogunk tartani, előbb tudni fogjuk, hogy mi lehet az Európa jegének a mélyén. Ha pedig életet találnánk az ottani vízben a Jupiter holdján, az hatalmas löketet adhatna a Plútó felé irányzott expedícióknak is.

Ha kiderülne, hogy életre bukkanunk a Naprendszerben – még ha csak mikrobiológiai szintűre – már óriási felfedezés lenne, és teljesen át kellene értékelnünk az élet előfordulásának az esélyét a világegyetemben.

csillagászat űrkutatás élet más bolygókon


Megtekintések száma: 115231





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet