A pokolba és vissza – egy vuhani fertőzött beszámolója járta be a világot

2020. március 1., vasárnap




Tiger Ye 21 éves kínai egyetemista Vuhanban él, a koronavírus-járvány kitörésének helyszínén, alig pár kilométerre a hírhedt piactól, amit a vírus emberre átugrásának első helyszíneként sejtenek a szakértők. Betegségének és gyógyulásának történetét a Guardiannel osztotta meg.

Elmondása szerint az első tüneteket január 17-én észlelte magán: izomfájdalmat és enyhe hőemelkedést. Sima megfázásnak hitte, és aszerint is kezelte.

Fel sem merült benne, hogy súlyosabb lehet a helyzet, hiszen ugyanúgy viselkedett, mint addig, ugyanazon a menzán evett, nem nagyon járt emberek közé az iskolát kivéve, és a kínaiak nagy részéhez hasonlóan szájmaszkot hordott az utcán.

Január 21-én, amikor a tünetek csak nem akartak megszűnni, felhívta az édesapját, aki egyébként egy gyógyszeripari cégnél dolgozik. Miután aznap este felment a láza, a szülei tanácsára elment kórházba kivizsgáltatni magát

. Este 11-kor érkezett a város egyik legjobbjának számító Tongji kórházba, ahol óriási tömeget tapasztalt, és speciális védőfelszerelésben dolgozó orvosokat. Ugyan ez a SARS-ról látott dokumentumfilmekre emlékeztette, még ekkor sem ijedt meg vagy tapasztalt pánikot - elvégre ez a kórház mindig is nagy forgalmú, zsúfolt hely volt.

Önkéntes karantén

A tömeg miatt átment egy másik kórház tüdőgondozó intézetébe. Itt egyetlen beteg sem volt, hamar orvoshoz került. Vért vettek tőle és CT-vizsgálaton esett át, utóbbi a tüdejében gyanús foltokat mutatott. Felírtak neki gyógyszert, amit el is kezdett szedni. Ekkor még szó sem volt koronavírusról.

Amikor egész Vuhant lezárták, Ye már a szüleinél volt, az otthonukon belül is önkéntes karanténban, január 22 óta. A szobájából saját fürdőszoba nyílt, amit csak ő használt, külön főztek neki, azt ételt maszkban adták be a szobába, egyszer használatos evőpálcikákkal. A család rengeteg tartós élelmiszert szerzett be, mint utólag kiderült, teljesen feleslegesen, mert nem voltak ellátási nehézségek a lezárt városban.

Egyedül fertőtlenítőszerekből volt hiány.

Január 25-én a tünetei között megjelent az erős, száraz köhögés. Az orvosok a felülvizsgálatnál megállapították, hogy a fertőzés az egész tüdejére kiterjedt. Infúziót kapott, és továbbra is azt a gyógyszert amit először felírtak neki. Ekkor mondták neki először az orvosok, hogy koronavírus-fertőzése lehet, de ezt csak szakértő tudná megerősíteni speciális teszttel.

Másnap Ye láza 39 fokra szökött fel, állandó köhögőrohamok kínozták.

A pokolba és vissza

- így írta le a következő pár napot. Egész nap a kedvenc anime-sorozatát nézte, azt mondja, a remény tartotta életben, hogy eljut Ayaka Ohashi (japán színész-énekes, az Uziki Shimamura nevű anime-szereplő szinkronhangja, régóta Ye rajongásának tárgya) következő koncertjére. Ez egyébként február közepén lett volna Japánban, Ye-nek már megvolt a jegye és a repülőjegye is. A koncertet később lefújták a járvány miatt.

Jobban vagy? Akkor letesztelünk!

A január 28-i újabb orvosi vizsgálat azt mutatta, a tüdeje kezd jobb állapotba kerülni.

EKKOR TESZTELTÉK ELŐSZÖR KORONAVÍRUSRA, ÉS MÁSNAP MEG IS JÖTT A POZITÍV EREDMÉNY. MÉG AZNAP YE BÁTYJA ÉS NAGYANYJA IS LÁZZAL ÉS KÖHÖGÉSSEL ESETT ÁGYNAK

A pozitív teszteredmény után Ye-t hivatalosan koronavírus-fertőzöttnek nyilvánították, és öt napig kapott abból a HIV-ellenes szerből, amiről akkoriban úgy gyanították, hogy hatásos lehet a vírus leküzdésében. A kórházban azonban nem volt elég szabad ágy, és mivel amúgy is kicsit jobban volt, hazaküldték. 

A családtagjainak, akiket valószínűleg ő fertőzött meg, a legelső, nátha elleni gyógyszert, kellett szedniük, amit még az egész kálváriája legelején írtak fel Ye-nek. A családtagok közül csak a bátyját tesztelték, az eredménye pozitív lett (mára ő is meggyógyult). A nagyanyja négy napig volt lázas, aztán felépült.

Február 4-én az újabb CT-vizsgálat további javulást mutatott a tüdejében, a köhögés is elmúlt lassan. Másnap újabb koronavírus-tesztet végeztek, és az már negatív eredményt mutatott, ahogy a három nappal későbbi, ellenőrző teszt is. Ye-t ekkor gyógyultnak nyilvánították, de azért még újabb gyógyszereket írtak fel neki.

Hetekkel később lett annyira jól, és érezte magát annyira biztonságban, hogy megírja a történetét.


OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Index


Megtekintések száma: 4175





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet