A pszichológia professzor kitálalt: "A menekülteknek alacsonyabb az intelligenciájuk, mint az átlag"

2018. január 14., vasárnap




Megdöbbentő felmérés eredményeit közölte. Kimondta volna az igazságot?

Sokan nem mernek kijelentéseket tenni a napjainkban dúló hatalmas, főleg a merkeli gépezet által irányított médiában.

Azonban még napjainkban is vannak olyan bátor emberek, akiket nem érdekel az, hogy mit mond a Mutti, és mit mondanak az EU vezetői.

Ő elénk tárta az igazságot. Egy egyetemen tanító pszichológia professzor ugyanis kitalálta az EU-ba érkező bevándorlókról.

Elmondta, hogy kutatások igazolják, hogy a menedékkérők egy jó részének alacsonyabb az IQ szintje, mint egy átlag németnek.

Heiner Rindermann, chemnitzi pszichológia professzor azóta magára vonta a kormányzat és rengeteg ember haragját.

Pedig amit állít, szerinte határozottan igaz:

„A legtöbb, Dél-Kelet-Európából, Elő-Ázsiából és Afrikából érkező bevándorlók többségének nincs magas szintű képesítési minősítése”.

Hozzátette, még akkor is, hogyha e személyi csoportoknak van egyetemi diplomájuk, átlag IQ-juk 93, ami „a hazai reáliskolai tanulók képességi szintje”.

Ez némileg összefügg és kiegészíti azt, amit korábban valaki más Olaszországban mért adatokra állapított meg.

Mégpedig azt, hogy az afrikából érkező menekültek nagyon nagy százaléka lényegében az őrület határán van, méghozzá szó szerint, tehát egyáltalán nem beszámítható a viselkedésük és a tudatállapotuk.

Ha ezt a két tényezőt összetesszük, minden világossá válik...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes európa menekültválság botrány


Megtekintések száma: 12165





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet