A rákipar mozgatórugói a hamis diagnózisok és a szükségtelen kezelések: de erről nem beszélnek!

2017. június 28., szerda




Évente több száz milliárd dollárt generál az onkológia iparága. Nemrég kutatások bizonyították be, és maga a rákipar is elismerte, hogy több tízmillió rákosnak hitt beteget valójában félrekezeltek!

Az egészségügy mindig is rá volt szorulva a beteg emberek pénzére. Ezzel egészen addig semmi gond nincs is, míg a kínálat és a kereslet találkozik.

A gyógyszeripar legfőbb bűne azonban az volt, hogy az idők során aljad módszerekkel, mesterségesen kezdték el növelni a keresletet, amire méregdrága készítményke egész sorával nyújtották a kínálatot.

Az ipar fellendült, majd egyes betegségekre, mint például a rákra, komplett ágazat és tudományterület épült fel.

A rákipar, vagy onkológia ma a gyógyszeripar legérétkesebb aranytojást tojó tyúkjává vált.

Évente több száz MILLIÁRD dollárt termel ki, hiszen a kemoterápiás készítményke, a sugarazás, és a műtétek mind hihetetlen összegekbe kerülnek a pacienseknek.

Azonban a rákipar mozgatórugója nem csak a nagyon drága kezelés, amit életét féltve a haldokló beteg szükségszerűen "megvesz", hanem a hamis diagnózisok, félrekezelések.

Ugyanis a kemoterápia ma bizonyíthatóan, és kimutathatóan rákot okoz. Méghozzá olyan rákfajták szétterjedését, megjelenését segíti elő, melyek az alap rákbetegségen felül jelennek meg, és már a kemoterápiának is ellenállnak.

Nincs elég rákos beteg? Növelni kellene a negyedéves pénzügyi jelentéseket? Semmi gond! Csináljunk új rákos betegeket, akiket aztán tovább kezelünk!

Felháborító, de így zajlik, ez a fekete-fehér igazság, és ezt több onkológiában és a gyógyszeriparban járatos orvos is megerősítette már korábban.

Nemrég egy kutatásból kiderült valami megdöbbentő. Egy olyan dolog, amit maga az egészségügy is elismert nyíltan, azonban annyival elintézték, hogy statisztikailag vétett hibák.

Több tízmillió ember, akit indokolatlanul eddig Amerikában rákkal diagnosztizáltak az onkológusok, feltehetően soha nem is volt semmiféle életveszélyes állapotban.

Sőt, ezek az embere jó része meg is halt, éppen azért, mert kemoterápiás mérgekkel kezelték őket - mint kiderült tévesen, vagy szándékosan tévesen - így később ennek hatására sok esetben valóban megjelent a rák a szervezetükben, de már a kezelések miatt.

A rákot évtizedeken keresztül szándékosan túldiagnosztizálták és túlkezelték, és erről az egészségügy mindvégig tudhatott.

Az évi több száz milliárd dollárt generáló rák ipar sokszor az olyan emberek kezelésére épül, akik soha nem voltak “valóban” rákosak.

Gyakran a különféle szöveti károsodást, hegszöveteket azonosították rákként, tudva, hogy ez nem biztos, hogy az. Nem állítja a tanulmány, hogy minden esetben szándékos félrediagnosztizálásról van szó, de azt igen, hogy az esetek túlnyomó többségében ez előfordulhatott.

Vagyis az orvosok tudtak erről, és asszisztáltak is ehhez az egészhez, összefonódva a kemoterápiát gyártó cégekkel, onkológiai eszközöket forgalmazó vállalatokkal.

És hogy mi is a mozgatórugó? Természetesen a PÉNZ.

Az onkológusok és a mellrák iparág rendszeresen túldiagnosztizálják a daganatos betegeket annak érdekében, hogy felesleges kezeléseknek vessék alá magukat.

Ezzel ugyanis több tíz milliárd plusz bevételt termelnek az onkológia iparágán belül. Ez az egész napjainkban is folyik Amerikában, de azt beszélik, hogy egyre inkább Európán belül is felütötte a jelenség a fejét…

OSZD MEG másokkal is!

egészség rák rákkutatás feltáró gyógyszerlobbi egészségügy gyógyszeripar gyógyzsermaffia


Megtekintések száma: 87757





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet