A régészet eltitkolja az emberiség igazi múltját - a fajunk genezise ellentmond az evolúciónak!

2022. január 5., szerda




Régóta sejteni, hogy a régészet, és a tudomány eltitkolt valamit az emberiség múltjával kapcsolatban. Rendre kerülnek elő olyan leletek, ősi tárgyak, melyek ellentmondanak történelmi ismereteinknek, és a hivatalosan tanított emberi idővonalnak.

A mainstream régészet mindent tagad

Az emberiség, és az idegenek. Két dolog, amit nagyon gyakran összemosnak, főleg a paleoasztronautika hívői. De vajon tényleg van alapja a dolognak, vagy az egész puszta kitaláció, amit néhány mondvacsinált összefüggés, és némi fantázia szült.

A jelek inkább arra mutatnak, hogy lehet benne valamit, de persze a szkeptikusokat, és a mainstream régészet szakembereit semmivel sem lehet meggyőzni, ugyanis hivatásuknak mondanának ellent, ha elismernék az olyan leleteket, melyek nem illenek bele az emberiség történelmének hivatalos nézeteibe.

Hihetetlen, de több belső forrás is megerősíti azt, hogy a régészeknek ki van adva, melyek azok a leletek, amiket hitelesíteni kell, és melyek azok, amikről nem szabd tudomást venniük.

Azok a leletek, melyek megborítják azt a képzelt, és sok évtizeden át a történelemkönyvekben tanított idővonalat, nem katalogizálhatóak, és nem is tartják őket igazi leletekként számon.

Nem egy esetben számoltak be róla, hogy az ilyen ooparts-ként kezelt régészeti tárgyak az idők folyamán rejtélyes módon „elvesztek”.

A történelem előtti idők

A történelem előtti idők elég tág értelmezésű fogalom, de sokan azokat az időket értik ezalatt, amikor az emberiség élt a Földön.

Egyes sejtések szerint ugyanis nem az ember volt az első értelmes, társadalmakba rendeződni képes lény itt a Földön, hanem megelőzte egy úgynevezett előző emberiség is.

Hogy ez a faj mennyiben hasonlított ránk, azt nem tudni. Egyesek szerint ők lehettek a Föld első lakói, azok a gigantikus óriások, melyekről rengeteg mendemonda, és különféle legenda is beszél.

Azok a nefilimek, melyek félig emberi, félig isteni lényként száműzettek a paradicsomból, a világ teremtése után nem sokkal, amikor az Édenkert megszűnt. Hogy ez így volt vagy sem, ennyi idő távlatból már nem tudhatjuk meg, de ennek ellenére a napjainkban is kerülnek elő olyan különös leletek, melyek azt a teóriát erősítik, hogy az emberiség jóval régebbi, mint hitték.

Vagy ha nem, akkor egy előző ciklusban egy hozzánk hasonló homo sapiens sapiens faj uralhatta a Földet.

A nulladik emberiség

Talán az emberiség egy nulladik generációja lehetett az, mely előttünk élt, és óriási piramisokat emelt, melyek maradványait az egyiptomi piramisoknál is sokkal régebbire becsülték.

Ezek a kormeghatározás alapján minden eddigi építményt megelőznek, és egy olyan korban építhették ezeket, amikor még az emberi civilizáció még társadalmakba sem volt képes rendeződni.

Egy barbár világ pedig nem lett volna képes olyan műalkotásokra, amik előkerültek. De nem kell messzire menni egyéb leletekért, furcsaságokért.

A 290 millió éves lábnyom, mely egy emberi lábnyom egy az egyben, még a dinoszauruszokat is megelőzi, ami elméletileg lehetetlen, legalábbis akkor, ha a hivatalos történelemkönyvek idővonalát vesszük alapul.

De vajon mit titkol a régész társadalom, és miért titkolja mindezt, Olyanról tudnak, ami megváltoztatná a világot? Amit talán jobb, ha az emberiség nem is tud a saját eredetével és múltjával kapcsolatban?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek történelem


Megtekintések száma: 79514





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet