A rejtélyes X-bolygó – Hamarosan találkozunk a Nibiruval?

2016. április 7., csütörtök




A kilencedik bolygó szinte biztos, hogy létezik. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy néhány millió évente tömeges fajkihalásokat is okozott Földünkön az általa a Kuiper-övből kilökött aszteroida eső. Az X-bolygó lenne a legendás Nibiru, az égitest, mely egy napon Földünk megsemmisülését okozza?

A naprendszer kilencedik bolygója eddig rejtve maradt, az utóbbi hónapokban viszont gyakran számolnak be mind a sajtóban, mind a rádiókban, tévékben arról, hogy újabb és újabb bizonyítékokat találtak az égitest létezésére.

Az égitestet magát még nem sikerült megfigyelni, sem felvételt készíteni róla, de a naprendszer egyes égitesteinek mozgásaiból teljes bizonyossággal arra lehet következtetni, hogy kering még egy külső bolygó is a naprendszerben.

A Kuiper-övben keringő objektumok kilökődése, furcsa anomáliái is azt mutatják, hogy valami kihat rájuk.

Nemrégiben robbant a hír, miszerint a Földtörténeti tömeges fajkihalásokat közvetetten a kilencedik bolygó okozta.

A Kuiper-övet keresztezve ugyanis áthaladásakor időnként aszteroida és üstökös záport lökött a belső naprendszer irányába.

verhold-3

A Hold és a Mars óriási kráterei is ezeknek a meteor záporoknak ez eredményei.

A Nibiru

Sokan úgy vélik, hogy az X-bolygó nem más, mint a Nibiru. A Nibiruról számtalan legenda kering, a világvége hívők szerint ez a bolygó hozza majd el a Földi világ végét azzal, hogy keresztezve pályánkat, összeütközik velünk.

A Nibiru az ősidőkben már egyszer látható volt számunkra, és olyan hatalmas a nap körüli keringési pályájának átmérője, hogy egyesek szerint több millió, mások szerint több ezer év kell, mire megkerüli a napot.

nibiru Ezen a felvételen állítólag a Nibiru látható.

Mivel már jó ideje nem látta senki, és a kétes eredetű források is az ősidőket emlegetik ez ügyben, így egyre nagyobb az esedékessége, hogy újból felbukkanjon a naprendszerben úgy, hogy azt mi is észlelni tudjuk.

A megsemmisülésünket okozhatja

Mostmár minden jel arra a tényre mutat, hogy létezik a rejtélyes bolygó, méghozzá elég nagy tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy aszteroidákat lökjön ki a Kuiper-övből a belső naprendszerbe.

Ez a kilökődés pedig óriási kataklizmával járhat. A Jupiterbe a közelmúltban csapódott be egy rejtélyes objektum, ami lehet akár egy aszteroida is. A Jupiter évmilliók óta megvédi a naprendszer legbelső bolygóit az aszteroida záportól azzal, hogy óriási méretei lévén magához vonzza az űrsziklákat.

nibiru-kataklizma

Ez azonban nem lesz mindig így, és eddig is csak a szerencsén múlt, hogy nem csapódott az elmúlt 60 millió évben egyetlen komolyabb meteorit sem a Földbe.

Azt pedig, mint tudjuk, a múltban sem lehetett elkerülni, hogy előbb-utóbb egy becsapódó égitest ne irtson ki szinte mindent a bolygónkon. Gondoljunk csak az évmilliónként bekövetkező, már említett tömeges fajkihalásokra, vagy a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kipusztulására.

dinoszauruszok

Ha egy Manhattan méretű űrszikla találná el a Földet, már az is óriási károkat okozna. Hatalmas területeket pusztítana le, és ha a tengerbe csapódik is, olyan magas szökőárat generál, hogy a világ összes kontinensét elérné az így gerjesztett cunami.

A Nibiruval való ütközés

Bár magával a Nibiruval – azaz az X-bolygóval – való ütközés kisebb valószínűségű, nem zárható ki, hogy a számunkra végzetes égitest valahol, valamiért letér pályájáról, és így keresztezi Földünk pályáját.

nibiru-utkozes-a-folddel

Egy égitest csak egy másik égitest hatására módosít pályát, a Jupiternél nagyobb objektumot pedig nem ismerünk a naprendszerben. Ugyanakkor, mivel a Nibiru a naprendszer annyira külső részein kering, ahol nem kutattunk még alaposabban, könnyen lehetnek olyan bolygók, gigantikus méretű űrsziklák, melyek képesek befolyásolni más égitestek pályáját.

Ha bekövetkezne egy ilyen ütközés, óriás lenne a pánik.

A világ vezető hatalmai évekkel később mernék csak bejelenteni, mikor már elkerülhetetlen a vég, és már az amatőr csillagászok is látják majd az égen a közeledő vörösen izzó bolygót.

Az éjszakák vörös színű homályban úsznának a napról napra egyre közelebb kerülő, és így az égen is egyre nagyobb területet lefedő bolygó miatt.

talalkozas-a-nibiruval

Ahogy egyre közelebb ér, felborul a Föld egyensúlya. A tengerszint megemelkedik, a tektonikus lemezek elmozdulnak, lényegében a bolygónk a feje tetejére áll, és a felszín úgy szétroncsolódik, hogy már ez önmagában városokat fog eltűntetni, milliók halálát fogja okozni.

Egy adott ponton a gravitációs hatás összerántja a két bolygót, és a Föld elemi darabjaira hullik majd szét. Túlélhetetlen esemény lesz, az emberiség vége. Még ha a Holdra evakuálnánk civilizációnkat, akkor sem élnénk túl, mert a gigantikus ütközésben valószínűleg égi kísérőnk is megsemmisülne.

darabjaira-hullik-a-fold

Egy ekkora ütközés hatása még a szomszédos bolygókra is kihatna, és az sem elképzelhetetlen, hogy a Mars és a Vénusz is roncsolódna, vagy megsemmisülne.

Aszteroida zápor

Ha tehát bebizonyosodik, hogy elkerülhetetlen ütközésünk lesz a Nibiruval, beköszönt az emberiség végítélete, az utolsó „órái”.

Ha viszont a Kupier-övből a Nibiru hatására kilökődő meteor záporral kell szembeszállnunk, szintén csekélyek az esélyeink.

Jelenleg nincsen olyan élesben is letesztelt technológiánk, amivel biztosa meg tudnánk állítani egy felénk száguldó űrkavicsot.

Persze elméletek meg teóriák vannak, no meg olyan elméleti vésztervek, melyek működhetnek, azonban ezeket soha nem tudták a gyakorlatban is kipróbálni, így hatékonyságuk is kérdéses.

ustokos-zapor

Ráadásul ha egyszerre több ilyen objektum tartana a Föld felé, akkor arányaiban nőne annak az esélye, hogy nem sikerül megállítani őket, míg elérik a felszínt.

Az életünk tehát kis túlzással a ma még ismeretlen és ködbe burkolózó X-bolygótól függ. Az ő kezében vagyunk, és csak a sors döntheti el a jövőben, hogy az emberiség mikor néz szembe majd egy globális kataklizma komoly veszélyével.

katasztrófa összeesküvés világvége nibiru jóslatok


Megtekintések száma: 15938





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet