A jelenlegi rendszer, ez a régóta futó program már nem működőképes, ennek nap mint nap láthatjuk a bizonyítékait.
A világban zajló folyamatok elértek arra a pontra, ahonnan már nincs hová hátrálni, hiszen a létünket fenyegetik.
Szándékosan tartanak bennünket beteg, kiszolgáltatott és manipulálható állapotok között, amíg ez a hatalom birtokosainak érdekében áll.
Addig nem is fogják nyilvánosságra hozni, hogy mi mindent ért el a tudomány, amely gyökeresen megváltoztathatná a mostani életünket nagyon rövid idő alatt, amíg az önjelölt „vezetők” hatalmát és profitját veszélyezteti.
Miközben még mindig nagyon sokak tudatossága van alvó állapotban, egyre többen ébrednek rá a valóságra, ami közel sem az, amit megpróbálnak elhitetni velünk.
Az emberiség egy sokkal jobb sorsra érdemes, és ezt a sorsot így vagy úgy, de be fogja teljesíteni.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: ÚjVilágtudat