A svédek beismerték, hogy az égen látható kondenzcsíkoknak tűnő „fátylak” mérgező vegyicsíkok.

2018. május 23., szerda




Mindenről lehullt a lepel? Tényleg mérgeznek minket?

Rés keletkezett a pajzson? Valami történt, mert egyre több beismerő vallomás lát napvilágot, és már egyes hivatalos szervek is elszólják magukat a napjaink legmérgezőbb jelenségéről, a chemtrailről.

A chemtrail összeesküvést sokáig tényleg csak összeesküvésként kezelték, de ez az évek alatt megváltozott.

A Svéd Zöld Párt vezetője Pernilla Hagberg bejelentette, hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke 

– közölte a svéd Katrineholms Kuriren lap.

Hagberg elmondása szerint a tevékenység a CIA, az NSA és a svéd kormány kartellének következménye, aminek az a célja, hogy aeroszol permetezéssel direkt módon változtassanak a légköri körülményeken.

A légkörbe kibocsátott anyagok különböző vírustörzseket is tartalmaznak az alumínium, bárium és stroncium mellett.

Ezek a káros anyagok bekerülnek a vízlelőhelyekbe és a talajba egyaránt. 

A káros tevékenység bolygó szerte működik.

Az olyan emberek, akiket érdekel a globális probléma tudják, hogy a repülőgépek által húzott kondenzcsíkok hamar eltűnnek, de a chemtrail gépek után a csík órákon keresztül is fent marad gyönyörű egünkön.

De nem csak egy elszólás volt a világban a chemtrailekkel kapcsolatban.

Az elmúlt 2 évtizedben ugyanis ugrásszerűen emelkedett az autizmus, az allergia, az autoimmun betegségek száma, valamint a ráké is.

A NASA egy hangfelvételen pedig elismerte, hogy lítiumot permeteznek a Föld atmoszférájába. A lítium pedig minden, csak egészségre nem káros anyag NEM!

A lítium egy származékát egyébként a gyógyszeriparban is használják, ugyanis rájöttek, hogy remekül lehet vele kezelni a mániákus depressziót és a bipoláris zavart.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés haarp chemtrail mérgezés


Megtekintések száma: 23170





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet