A teljes igazság Trianon mögött: EZÉRT darabolták fel hazánkat valójában

2020. március 5., csütörtök




A teljes igazság a nemzetünk legsötétebb korszakáról...

Száz évvel ezelőtt ilyenkor Magyarországnak nem volt hivatalban levő regnáló kormánya. Miután Horthy Miklóst 1920. március 1-jén kormányzóvá választották, a Huszár-kormány „tudta a dolgát” és lemondott, a kormányzó viszont csak március 10-én kért fel új miniszterelnököt. 

De az akkori Magyarországon nem ez volt a legnagyobb probléma. Hanem, hogy a magyar békedelegáció ekkor már hetek óta vívta reménytelen harcát egy elfogadható békeszerződés érdekében.

Még majdnem egy hónapig küzdöttek, és amikor látták, hogy nincs semmi remény, március 31-én lemondtak és hazatértek. Utána már csak időhúzás volt, mikor hirdetik ki a halálos ítéletünket, ami végül június 4-én következett be. 

A békediktátum következményeire ma leginkább két tudományterület fókuszál: a történettudomány és a geográfia. A múlt mindig jelen van, nekünk száz évvel a békediktátum után is van teendőnk Trianon következményeinek feltárásával kapcsolatban.

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Dr. Csorba Péter, a Debreceni Egyetem professzora a Trianon 100: a békediktátum földrajzi megközelítésben című konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián, az egész napos eseményen tucatnyi tudós, kutató mutatta be Trianon természet-, társadalom- és politikai földrajzi összefüggéseit. 

Az újságcikk adta terjedelmi korlátok szorításában pedig a vázlatos áttekintés helyett egyetlen előadás részletezésére vállalkozunk.



Nagyhatalmi státuszból a perifériára

Mit vesztettünk mi Trianonnal? A kérdésre nyilván mindenkinek „Nagy-Magyarország” sziluettje csúszik be elsőként lelki szemei elé, majd hosszan kezdenénk sorolni emocionális alapon, mi az, ami… Objektíven, európai kitekintésben vizsgálva a kérdést azonban a veszteség sokkal nagyobb volt.

Hazánk az 1867-es kiegyezéssel a nagyhatalmiság polcára emelkedett, aminek ékes bizonyítéka például, hogy a nagyhatalmak – a balkáni viszonyokat rendező – megállapodása nem léphetett életbe a magyar parlament jóváhagyása nélkül. 

Az első világháború után viszont az úgynevezett köztes Európában találtuk magunkat –

vetette fel előadásában Dr. Nagy Miklós Mihály, a hadtudomány kandidátusa.

Köztes Európa a nagyhatalmak közt pufferzónaként fekvő kis államokat jelentette, amelynek területe és lakosságszáma is a korábbi kétszeresére nőtt, és erősen fragmentálódott, magyarán önálló részekre különült. És ebben a zónában 1918 őszén még korántsem ért véget a nagy háború.

Permanens honvédő háború

Helyi harcok szabdalták még tovább a térséget Finnországtól hazánkon át Görögországig, a fegyverropogás fokozatosan halt el a földrajzi térben 1923-ra. Magyarország is jócskán kivette belőle a részét. 

Mielőtt Károlyiék Belgrádban aláírhatták volna a hazánkra vonatkozó fegyverszüneti egyezményt 1918. november 13-án, román csapatok már csaknem két héttel korábban átlépték a határt. 

Nagy Miklós Mihály kiemelte: Magyarországon ekkor 279 napig tartó honvédő háború kezdődött, amely csak 1919 augusztusában ért véget.

Az első világháború után az egységes birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia kicsi, önálló országokra hullott szét, nagyhatalomból a köztes Európa államai közé süllyedt. Miért volt erre szükség az antant szempontjából?

A háború hiába folyt globális hadszíntereken, a cél az európai hatalmi viszonyok átrendezése volt, és bebizonyosodott: a modern összecsapásokból az jöhet ki győztesen, akinek hátországa tovább bírja a terheket.

A monarchia „kiiktatása”

Ha pedig ránézünk a szövetségi rendszereket ábrázoló térképekre, a központi hatalmakat – a Német Birodalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bulgáriát és az Oszmán Birodalmat – a Helgoland-szigetektől a mai Kuvaitig egyetlen vonallal össze lehet kötni: ez az úgynevezett Közép-Európa és Elő-Ázsia tengely.

Hadászati szempontból egyetlen nagy katonai tömb, egységes hatalmi zóna, amely a maga 169 millió lakosával és hatalmas területével Európa egyharmadát fedte le.

Miután pedig a központi hatalmak elfoglalták a Balkánt, a háborúból kiesett Oroszország és Románia, komoly haderőt tudtak a déli és a nyugati frontra átcsoportosítani. 

Az antant részéről pedig teljesen egyértelmű volt, hogy a fölény megteremtése érdekében ezt az államteret kell szétverni. Az etnikailag egységes Németországgal ezt nem lehetett megtenni, a soknemzetiségű monarchiával viszont igen.

Innentől kezdve mondhatni másodlagos minden politikai szólam, a nemzetek önrendelkezési jogára való hivatkozás, katonailag volt fontos a köztes Európa „felduzzasztása” új, kis államokkal az Északi-tengertől a Földközi-tengerig. A hangsúly pedig nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia „feldarabolásán” volt.

Forrás: 24.hu

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3310





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet